Egészen jól állnak már a hidak Isztambulban, amelyiken majd a metró fog átsuhanni az Aranyszarv-öböl felett. Miután kisuhant az alagútból átsuhan az öböl felett, majd besuhan egy másik alagútba, hogy tovasuhanjon Aksaray felé.

Úgy látszik, hogy Isztambul metróépítői megunták azt, hogy a Marmaray építésekkor már egy egész falut (templomostól, hajóstól és kebabár árustól) kicibáltak a föld alól, és még mindig találnak valamit. A metró építése pedig csak áll, áll, néha leül, meg elfogyaszt egy szendvicset, de csak nem akar elkészülni. Csak a tervezők. De ők is inkább csak kikészülnek.

Az Aranyszarv-öböl alatt éppen ezért inkább meg sem próbálják a metrót átcsalogatni! Inkább felette viszik át. De azért ezt is úgy, hogy ne legyen unalmas: Egy elfordítható hídon keresztül.

Bár valószínűleg az elfordítható híd csak a mérnököket fogja lenyűgözni. A turistáknak már az is nagy élmény lesz, hogy az Aranyszarv-öböl felől rálátnak az óvárosra.
A fényképezés azért majd izgalmasabb lesz, hiszen a gépet még az alagútban, a sötétben elő kell készíteni, hogy amint kiérünk a napfényre, azonnal elkezdhessünk fotózni. Arról nincs infó, hogy a 936 m-es hídon (amiből 460 az Aranyszarv-öböl feletti rész) mennyi idő alatt ér át a metró. De bizonyára nem lesz elég, hogy kényelmesen fotózgassuk a különleges panorámát. Arról nem is beszélve, hogy amíg a metró az alagútban tartózkodik, nem sok támpontunk van, melyik irányba is lesz majd érdemes fotózgatni. Így amint beözönlik a napfény a vagonokba, és elönti a tágranyílt pupilláinkat, értékes másodperceket veszthetünk. Úgyhogy lesz majd kapkodás bőven!

De ha mégsem sikerülnek elsőre jó képet készíteni, akkor az öböl túloldali állomásán átszállhatunk a visszafele menő metróra, hogy újra próbálkozzunk. Akár egész nap oda-vissza metrózhatunk, míg el nem készül a tökéletes fénykép. Ugye milyen jó is a digitális fényképezőgép, hogy nem a nyaralás után hetekkel vesszük észre, ha nem sikerülnek a fényképek!
Más részről, a szemfülesebbek eleve nem is a metróval próbálkoznak, hanem mindjárt gyalog mennek fel a hídra, ahol a hírek szerint 360-fokos panoráma várja a sétálókat.

Reméljük, tényleg így is lesz. Sajnos a hírek legtöbbje azt mondja, ki mennyi betont hova öntött. A projekt hivatalos oldalán pedig egyetlen link sem működik… Azért kis próbálkozással sikerült túljárni a rendszeren, így mind a fotókat, mind pedig a technikai adatokat el tudtuk érni. És igen, lesz gyalogos közlekedésre lehetőség. És még egy megálló is várható, pont a híd közepén. Így a metróról leszállva mindjárt lehet majd pecázni. 🙂

Még egy érdekesség is kiderült: Az Aranyszarv-öböl panoráma látványa UNESCO védelem alatt áll. A metró-híd fő tartóoszlopát eredetileg 82 magasra tervezték. De ebben a magasságban már ütközött volna az UNESCO tűrőképességével. Így gyorsan alacsonyabbra tervezték: 65 m. De még így is túl közel voltak a nagy úr lábához, ezért végül lealkudták 50 méterre.
Az első metró várhatóan 2013. szeptemberében fog a hídon átsurranni. Majd mi is megpróbálunk már aznap surranni egyet. 🙂

Ilyen idő van nálunk: Hely: Istanbul / Ataturk Hőmérséklet: 6 °C. Páratartalom: 70%. Szél: 350° 5km/hr few clouds
- Harmadik repülőtér Isztambulba (1.000)
- Harmadik Boszporusz-híd (1.000)
- Elkezdődött a 3. Boszporusz-híd építése (1.000)
- 776 km Metró Isztambulban (1.000)
- Kanal İstanbul (0.895)
- Kadıköy metró (RANDOM - 0.105)
Még ott is gyorsabban épül a metró. A híd egyébként kis ízlésesnek néz ki, hogy a pillérek minaretre emlékeztetnek. Tetszetős darab, csak készüljön is el. 🙂
Ez az a metró, ami az Aranyszarv-öböl felett suhan át. Ami a Boszporusz alatt, az már igencsak késésben van, és még mindig nem tudni, mikor lesz kész. És nem azért, mert a Boszporusz alatt olyan nehéz lenne átvinni (az a szakasz már régen készen van), hanem a szárazföldön kerül elő mindig valami.
Igen, azt már 2008-ban is építették, amikor ott jártam. Azért nem semmi teljesítmény lesz ez így is, úgy is, hogy a tenger alatt elmegy a metró. A sok kompos tönkre fog menni. 😛
Nem fog a sok kompos tönkremenni. Leginkább azért, mert a legtöbb hajó máshol jár. Egyedül a Sirkeci-Harem autós komp van veszélyben. Annak pedig – szerintem – nem kár, mert iszonyú lassú, és ritkán jár. Egyszer 4 órát álltunk ott a sorban!!
Bizonyára azért meg sokat változtat a hajózási szokásokon, de egy boszporuszi hajókázás olyan élmény, amiről az isztambuliak nem fognak lemondani. 🙂