Persze nem Valentin-nap, hanem Bálint-nap. Bár Törökországban nincs túl sok Bálin, így inkább Behlül-nap lehetne (a Tiltott szerelem sorozat után). De ők inkább egyszerűen csak Sevgili günü-nek nevezik, ami Szerelem napját jelenti.
Természetesen, Isztambulból sem hiányozhat az amerikai őrület, amikor is csináljunk üzletet ebből is. Főleg így, hogy olyan sok piros fehérnemű van még raktáron. No és persze a karácsonyi díszítést sem kell nagyon átalakítani. Elég csak pár szívecskét még hozzátenni, és máris szerelemben úszik a bolt!
Tehát itt a Bálint-nap. És Isztambul is feldíszítve várja. Bár annyira azért nincs teledekorálva, mint Karácsonykor, de azért 1-2 szívecske minden bolt kirakatába került. No és persze egy hatalmas felirat is, hogy éppen mi akciós a különleges alkalomból kifolyólag.
Sajnos az idén nem marad idő, hogy benézzünk a Papír bazárba, hátha az is átalakult Szívecskés bazárrá (de legalább Rózsaszín bazárrá, bár ha jobban belegondolok, ez mást is jelenthet), így nem derült ki, mi folyik ott. Helyette néhány plázába (pontosan 1,0 db.) sikerült bekukkantani.

Természetesen, ahogy ilyenkor illik, a boltok megpróbálnak mindent eladni, amit csak lehet. Meg amit csak találnak a raktárban. Sajnos viszont pont e miatt igazándiból semmi jó dolgot nem lehet találni. Vagyis jó dolgok vannak (van ahol a Mercedes autókat árulják akciósan), csak éppen olyanból nem találni sokat, aminek köze lenne a rózsaszín naphoz. Ami pedig van…

Bár az is lehet, hogy ők tudják, ilyen alkalommal valami szívhezszólót illik adni. Ha pedig azt nem is, legalább a hasunkhoz mondjon pár jó szót. Ezt abból gondoljuk, hogy a város tele van mindenféle szív alakú édességgel.

Sőt! A megehető ajándéktárgyakból sokkal nagyobb a választék, mint a „sima” ajándékokból.

Sőt! Még a minősége is jobbnak tűnik, mint a nem ehető, speciálisan erre a napra készített ajándékoknak. A híradóban pl. bemutattak egy harisnyagyárat, amelyik teljes gőzerővel gyártotta a Bálint-napi zoknikat. Ebben mindössze annyi a különlegesség, hogy az egyébként szürke zoknira ráhímezték pazt, hogy Seni seviyorum, azaz szeretlek. Eme – egyébként roppant fontos mondatot – ennél azért izgalmasabban is meg lehetett volna oldani. Inkább mégis maradjunk a süteményeknél. 🙂

Egyébként Bálint-napra lehet macskát is venni. 20%-os kedvezménnyel!!

Sőt! Még TaxFree is van hozzá!
a
Valentin-nap Isztambulban,- Atatürk halála – 72. évforduló (1.000)
- Áldozati ünnep - 2010 - kezdődik (1.000)
- Áldozati Ünnep - 2010 - első nap (1.000)
- Áldozati Ünnep - 2010 - megjöttek a vendégek (1.000)
- Cseresznyefesztivál (1.000)
- Szulejmán szakál divat lett (RANDOM - 0.184)
imádom, ahogy a törökök az amerikaiakat is lepipálják mindenben 😀 több, nagyobb, hivalkodóbb! és teszik mindezt mellékesen macskákkal megtoldva, hát hogy is ne lehetne ezt szeretni? 😀