Ez még nem a vége, csak a vég kezdete.
Vagy legalábbis valami hasonlóan franko beszólással kellene kezdeni. 🙂
Folytatás innen és innen. És azt is mondhatjuk, hogy az első szakasszal meg is vagyunk, de a neheze még hátra van. És ismét egy pont a török adminisztráció javára.
Tehát megint összeszedtük a papírokat (bővebben itt). Külön szerencse, hogy nem járt még le egyik se, különben kezdhetnénk mindent elölről. Legutóbb egy olyan kellett, amivel igazoljuk, hogy az én országom (dejó, saját országom is van), azaz Magyarország elismerte, hogy házasok vagyunk. Szerencsére már a házasságunk után (bővebben itt) mindjárt elindítottuk a honosítást, ami néhány napnál bőven tovább tart. Mindez persze apostille-al, és hivatalos fordítással.
Itt megjegyzem, hogy az apostille nagyon szép, meg jó ez a háromnyelvű házassági meg születési anyakönyvi kivonat. Csakhogy az évszámot kiírják rajta betűkkel is: pl. a 2010. december 24 így néz ki: kettőezer-tíz december huszonnégy. Na ez a betűs kiírás már csak magyarul szerepel rajta, és az Apostille-on sincs rajta… Így pedig nekünk nem volt elég az angol-török fordítás (bocsánat, hivatalos fordítás, ami messze-messze nem ugyan az a macera, mint a sima fordítás (erről bővebben itt), hanem ezért az egy mondatért kellett egy magyar-török hivatalos fordítót is találni.
Jó tudni, hogy nem minden Noter (közjegyző) van kapcsolatban hivatalos fordítókkal (nemcsak a noternek és a fordítónak kell hivatalosnak lennie, de a köztük levő kapcsolatnak. Meg annak is, aki tudja, hogy ők kapcsolatba vannak, meg annak is aki… nehéz ügy ez). És valamilyen oknál fogva Isztambul nem dúskál a hivatalos magyar-török fordítókban. Úgyhogy ha az egy, aki a fél földrészt ellátja hivatalos fordításokkal éppen szabadságon van (vagy ő is éppen a nagymamát keresi valahol a hegyekben), akkor senki se lesz, aki lefordítja törökre, hogy ezerkilencszáznyolcvanhat…. Majd pedig az egész török adminisztrráció törheti a fejét, hogy mit írtak ide a magyarok, amit nem akartak angolra lefordítani. És ebben a Google fordító sem fog nekik sokat segíteni.
Tehát ezzel a roppant fontos, de mégis haszontalan (mert ha fontos lenne, akkor angolul is ott lenne a papíron) információval jól a feje tetejére állítottuk a fél kerületet. Persze az se volt rossz, amikor felhívtak minket a Noterből, hogy mit kezdjenek ezzel az egy magyar mondattal. Mi meg nem értettük, hogy miféle magyar mondat van ott, ami nincs lefordítva. Mindjárt vissza is vágtunk rögtön, hogy ők olvassák azt rosszul (hiszen ki ne bízna hazája adminisztrációjában, ha egy jó kis telefonos kiabálásra van lehetőség, mindezt úgy, hogy a papír nincs is a kezünkben, így fogalmunk sincs, mi van odaírva, és mi nem). De végül valamit odaírtak, ami hasonlít is a magyar verzióra.
Szóval csak lett egy házassági papírunk is, apostille-al, meg fordítással, és sok sok pecséttel.
Mindeközben lejárt a vízumom, azt hosszabbítani kellett. No persze ezek után a tartózkodási engedélyt újra hitelesíteni kellett a Noternél (hiába, frissen jöttünk a rendőrségtől. Ők nem hitelesek, viszont pisztoly van náluk. Úgyhogy náluk van az igazság, bármi is legyen az). De azóta új év kezdődött, és rá kellett jönni arra, hogy jócskán felment a pecséttinta ára. Eddig 40 TL volt a hitelesítés, most pedig 200 felett fizettünk. De az is lehet, hogy nem kellett volna annyit kiabálni a telefonba…
Tehát megvan minden papírunk. Hajnalban el is mentünk a központba (Ennek ilyen szép neve van: İstanbul Valiliği İl Nüfus Ve Vatandaşlık Müdürlüğü), hogy megint első legyünk. Csak úgy, a biztonság kedvéért. Hajnalban egyébként nagyon jó Isztambulban kocsikázni. Minden sokkal közelebb van. Jó 30 perccel korábban érkeztünk, így még volt idő reggelit keresni. És még így is első lettünk.
Érthető okokból hamar sorra kerültünk. Az 1-es szám volt a miénk.
Beömlesztjük a lapokat. Jön is mindjárt a kedves kérdés: útlevél másolat, fordítás, hitelesítés?
No persze, ilyen is kell… És most? Hátra arc, és majd jövünk legközelebb? Ó dehogy! Pár utcára van egy Noter, ott lehet fordítani. Meg ha már úgyis megyünk, akkor vigyük el befizetési papírt is a Valikonakba (ez amolyan APEH-féleség, őrzik is fegyveres rendőrrel rendesen, nehogy valaki erőszakkal akarjon adót csalni). Ő majd addig megcsinálja a többi papírt. Ha kész vagyunk, jöjjünk vissza, és még sorba sem kell állni.
Nosza irány a Noter. Ők elmondták, hogy a fordítás nem náluk van, hanem adtak egy névjegykártyát, keressük meg a céget. A névjegyen ez İş han volt, ami irodalabirintust jelent. Bemész egy szűk kapuba, majd hátsó kisutakon, lépcsőkön addig bóklászol, míg éhen nem halsz. Itt bizony nem segít a GPS. De aki már járt ilyen helyen, az tudja, hogy mindjárt a portással kell beszélni, aki megmutatja a rövidebb utat (balra azon az ajtón, ami nem látszik, és mindjárt ott is vagy. Nem kell körbe menni 2 km-t).
A néni, aki a fordítást végezte, megnyugtatott, hogy csak 2 perc az egész. Neki úgyis van sablonja az ilyen útlevelekhez. Odaadtuk neki a kölcsön névjegykártyát, és leültünk. Pár perc múlva jött is a keresztkérdés: a kiállító hatóságnál ki az a KEK KH.
Hát én ilyet meg honnan tudjak? Én még a jó öreg BM központot ismertem, aki a petárdaelkobzástól kezdve az útlevélig mindent intézett. Biztos ez is valami új hivatal. Aztán ha rákeresünk az interneten, akkor előbb megváltozik a neve, minthogy a Google kidobja a találatot. Na de egy próbát megér. Meg is van! Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala!
Na most ezt fordítsátok le törökre!
A weboldalon mindjárt van egy angol verzió is, ami így hangzik: Central Office for Administrative and Electronic Public Services. A fordító néni eléggé jól tud angolul, de amikor ezt meglátta, úgy döntött, hogy inkább maradjon az csak KEK KH. Valószínűleg nem volt elég hely a papíron, hogy mindezt kiírja (nekem is a blog jelzett, hogy kevés a memória, és inkább hanyagoljam az ilyen neveket). Én azért javasoltam, hogy tegye oda a webcímet is, lehessen a török kollégáknak miből házi feladatot adni hétvégi fordításokra.
Így végül lett fordításunk is. Hiteles! vagyis majd akkor lesz az, ha a Noter rádobta a pecsétet. Sajnos a 3. emeletről nem tudta rádobni, így fel kellett odáig mászni. De legalább az is hamar megvolt.
Vagyis a hiányzó papírunk már készen is van. Most irány a befizetés!
Ez se tartott sok ideig. Érdekessége, hogy mire leértünk a hegyről a 100 TL valahogy 200 lett. Nem értettük, de hát ez adminisztráció, nem érteni kell, hanem csinálni. Viszont mire elértünk a pénzbefizetős kapuhoz (mert azért előtte itt is kellett ide-oda rohangálni, pecsételni, stb…), addigra újra 100 TL lett. Útközben elveszett egy virtuális százas… Ne menjünk bele a dolgokba, mikor és hogyan, meg miért….
Összesen még mindig nem kóvályogtunk 1 órát. Pedig mindenből kellett egy másolatot is csinálnunk útközben. Szerencsére Isztambulban a fénymásolók is olyan gyakran vannak, mint a kebabárusok, ezért a másolatok is elkészültek egy teányi idő alatt.
Most már mehetünk vissza a hegyre, hogy beadjuk az összes papírt. Beadtuk. A néni pedig azt mondta, hogy most már minden rendben van. És ha ő azt mondta, hogy jól van, akkor jól is van.
Következő lépés a várakozás. 6 hónapon belül (akár már holnap is) behívhatnak minket a tesztre.
Állampolgárosodunk – 3. rész,
- Állampolgárosodunk - 1. rész (1.000)
- Állampolgárosodunk – 2. rész (1.000)
- Állampolgárosodunk – 4. rész (1.000)
- Állampolgárosodunk – 5. rész (1.000)
- Állampolgárosodunk – 6. rész (1.000)
Megnyugtató, hogy a bürokrácia mindenhol ilyen túlkomplikált. :S