A török nyelvben egyetlen hangtól függ, hogy a mondat kijelentő, vagy tagadó lesz. Ezen múlik, hogy a bazárban megvesszük-e a 84 m²-es aranyhímzésű kézi készítésű szőnyeget 14 millió euróért, vagy pedig elutasítjuk.
Az ismertebb nyelvekben általában egy külön szócska jelöli azt, hogy valamit szeretnénk, vagy nem szeretnénk. Ahogy a magyarban is ott van a nem tagadószó, úgy pl. az angolban megtaláljuk a not-ot. Vagy a németben a nicht.
Ezzel szemben a török nyelvben az ige kapja meg a tagadást jelző m hangot. Nem külön szó lesz, hanem az ige része. Ráadásul leggyakrabban mindjárt a szótő után következik, megelőzve a ragokat. Azaz pont a szó közepén fog elhelyezkedni.
Innentől kezdve aztán külföldi legyen a talpán, aki kibogozza, hogy akkor most egy mondat állító, vagy tagadó.
Egy példa. Lehetőség szerint egy a bazárban is hasznos példa:
istemek – akarni. Ebből lesz a szótő: iste – akar.
Ha azt akarom mondani, hogy akarom, akkor lesz belőle isti-yorum (a második i a könnyebb kiejtés miatt alakult át az e-ről). Ha viszont nem akarom, akkor így mondjuk: iste-m-iyorum.
Középen az m jelenti azt, hogy nem. Ha éppen egy szőnyeggel megrakott teherautót próbálnak ránksózni, akkor érdemes ezt az m hangot jó erősen kihangsúlyozni.
De nehogy azt gondoljuk, hogy az egész ilyen egyszerű. Ugyanis a törökök úgy megpakolják az igéket ragokkal, mint ahogy a turisták pakolják tele a tányért a süteménnyel a svédasztalos vacsoránál. Ha pedig már 8-10 rag került a szóba, akkor ember legyen a talpán, aki kibogozza, hogy ezt most állító, vagy tagadó mondat.
És ugye lehet a kérdés is tagadó (akkor most nem kell ez a szőnyeg?). Mintahogy az eladó is lehet, hogy valami egzotikus tájszólással lett megáldva, és a 90%-át sem értjük, hogy mit is kérdez. Ilyenkor pedig nem könnyű ilyenkor megtalálni azt a bizonyos m hangot, de még talán az igét sem sikerül felfedezni.
Úgyhogy inkább gyakoroljuk otthon a tükör előtt sokat: is-te-mi-yo-rum (isztemijórum). Ebből származhat a legkevesebb problémánk. Legfeljebb gyalog fogunk bemenni a városba a reptérről.
Végére egy kis érdekesség: Ezzel a nyelvi különlegességgel szoktak néha nagyokat játszani a törökök. Főleg a dalokban. Sezen Aksu szokta a következőket énekelni:
Git, git, git-me! (menj, menj, ne menj!) (alábbi videó: 1:30)
[iframe width=”420″ height=”315″ src=”http://www.youtube.com/embed/CeqYjrppWjU?rel=0″ frameborder=”0″ allowfullscreen]