Pastırma

Nekünk, magyaroknak ott a pálpusztai sajt. A törököknek pedig a pastırma.

Mindkettő jellegzetesen tradicionális, mindkettő roppant finom, és mindkettőnek olyan az illata, hogy még a szomszédos országokban is érezhető. Tehát mindkettő egy olyan étel, amiből érdemes sokat enni, mielőtt felülünk a repülőgépre.

A pastırma egy sonka. De nem disznóból, hanem tehénből (vagy más múúúúzó állatból) készül. Csakhogy van egy jellegzetessége: az illata.

No persze nem az illata miatt készítik így, hanem azért, hogy nagyon finom legyen. Az illat, az csak amolyan… hmm.. mellékhatás. Persze a legjobb, ha nem egyedül eszünk belőle, hogy a többiek ne száműzzenek minket a házból/kerületből/városból/megyéből.

A pastırma különlegessége a çemen. Ez adja a jellegzetes ízét, és ez védi meg attól, hogy a baktériumok előttünk egyék meg. Ha minden jól működik, őket távol tartja a jellegzetes illat. Mindez pedig egy vékonynak nem mondható sötétvörös burkolatban jelenik meg.

A pastırma-t úgy készítik, hogy a húst igencsak bőségesen megsózzák, majd 10-15 napon keresztül szárítják. Ezután jön a çemen, a védőréteg, ami piros paprika, római kömény, fokhagyma és görögszéna különleges és illatos keveréke. Ez pedig jól átjárja majd a húst.

A legjobb pastırma természetesen Kastamonu tartományban készül. Ha valaki arra jár, érdemes belőle több kg-nyit is venni. Bár senki ne gondolja azt, hogy ez a mennyiség akár egy hétre is elég lenne. Ugyanis ha egyszer elkezdjük enni, akkor nincs megállás. Árpi is annyit megevett belőle, hogy már 4 napja szellőztetjük az erkélyen, de még mindig illatozik. Pedig naponta 2 alkalommal meg is fürdik. Ez a része azért nagyon tetszik neki.

Amennyiben el akarjuk kerülni a kellemetlen (bár inkább a jellegzetes lenne a helyes szó, hiszen csak annak kellemetlen, aki kimaradt a jóból) illatokat, akkor vásárolhatunk çemensiz változatot is. Bár ennek az íze meg sem közelíti az eredetijét.