Benne voltunk a TV-ben!

Aki esetleg lemaradt volna. 🙂

Az RTL Klub Fókusz Plusz csapata Isztambulban járt, hogy megtalálja Szulejmánt, Hürremet és a Héttornyot. Közben pedig megtalálták Árpit, és minket is.
Köszönjük a riportot Dörmer Csabának. Semának pedig jó lett a magyar hangja. 🙂

Forrás: http://rtlklub.hu/musorok/fokuszplusz/videok/205557

Néhány érdekesség, ami kimaradt a riportból, bár talán egyszer majd belekerül.
Eredetileg azért érkezett a Fókusz Plusz csapata, mert arra volt kíváncsi, hogy miként gondolnak a törökök Szulejmánra, és a Szulejmán-kori Magyarországra. Meg úgy, összességében Magyarországra.
Itt tudjuk a szokásos történetet, miszerint a törökök szerint a magyarok testvérnépek. De hogy komolyan mit is gondolnak a törökök, az már egy másik kérdés.

Az én (és sok törökországi magyar) tapasztalata szerint tényleg majdnem minden török úgy tudja, hogy a magyarok a testvéreik. És még egy-két érdekességet is elő tudnak szedni az emlékezeteikből. Pl. Puskás, vagy Liszt, stb… Szerencsére Mohács nincs a listán, holott elvileg azt tanulták az iskolába.
De igazándiból a tisztelet körök után már nem nagyon tudnak minket hova rakni. Pl. gyakori kérdés, hogy milyen nyelvet beszélnek Magyarországon: orosz? német? szláv? amerikai (ez hogy jött össze, máig sem tudom). Vagy a másik, hogy egyáltalán hol van az a Magyarország.

Viszont az, hogy Sema tényleg járt Magyarországon, többször is, és kapcsolatba került több magyarral is, már jó téma lett a riport kivágott részében. Őt már érdemes volt megkérdezni, mit gondol a magyarokról.
A válasza kb. ez volt: Kedveli a magyarokat, mert hasonlítanak a törökökre. Nem olyan hidegek, mint a többi európai.

A másik nagy téma az volt, hogy vajon a törökök mit tudnak a szulejmáni Magyarországról. Sema emlékezett rá, hogy tanult Mohácsról, mint arról a helyszínről, ahol a törökök úgymond bejutottak Európába. De persze az igazi célpont Bécs volt. Ez egyébként a Szulejmán sorozatban is látványos jelenet lesz (de nem árum el, ki fog nyerni!). És Sema Szigetvárról is hallott. Ezt a riportban is elmondta.

A riport kedvéért körbe is néztünk a könyvesboltokban, mit lehet találni erről a korszakról. Egy mókás gyerekkönyvet találtunk, ami részletesebben foglalkozik Szulejmán életéről. Tehát akár kiindulási anyag is lehet, ha arra vagyunk kíváncsiak, a török gyerekek mit tanul(hat)nak Magyarországról. No meg az akkori szokásokról, kultúráról.

Szulejmán-kori lovagok
Szulejmán-kori lovagok.
A bal oldali lovag vidámon mondja, hogy ő „vizesen” öltözött, így megúszta a Csele patakot. Míg a jobb oldali a nehéz páncélban megfenyegeti az öltöztetőjét, hogy a fejét veszi, amiért ezt adta rá.

Végül volt még egy fontos kérdés ami nem került bele a riportba: Megkérdezték, hogy Semának hogy tetszik a Szulejmán sorozat. Erre ő azt válaszolta, hogy nem nézi, mert túlságosan rózsaszín…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (10 votes cast)
Benne voltunk a TV-ben!, 10.0 out of 10 based on 10 ratings
 

12 Replies to “Benne voltunk a TV-ben!

  1. Klassz kis riport volt, még ha erősen meg is vágták. Nagyon büszke vagyok rátok, István! A legaranyosabb persze Árpi, ahogy elgügyögi a versikét. Te is egész jó voltál, még ha érezhetően csak pár kiragadott mondat maradt a riportban, így olyan volt, mint beléd fojtották volna a szót. S legalább Sema is hű maradt a megismerkedésetek történetéhez, hogy nem a macho lovag miatt tetszettél meg neki. 🙂

    (Egyébként a FaceBookon volt egy tejesdobozt ábrázoló kép : Mehmed teje – sosem látott tehenet.)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Én élőben lemaradtam,de természetesen már pótoltam! Nekem az a leg mellfeszítőbb a dologban,hogy „személyesen” ismerlek benneteket!
    ***
    Tényleg a szokásos „testvérnép” kijelentésen túl már csak keveset tudnak rólunk. Amikor tavalyelőtt Istanbulban elmentünk taxival az Atatürk Olimpiai stadionba,a sofőrrel megtárgyaltuk,hogy magyarok vagyunk. Odaérkezvén a taxis segítségünkre akart lenni,és elment megbeszélni a biztonsági őrökkel,hogy engedjenek be minket belülre is. Amíg tárgyalt,egyszer csak odakiáltott nekem:
    „-Mi is vagy te? Csehszlovák? Vagy lengyel?”
    Izmirben pedig a boltos megkérdezte,miután letárgyaltuk,hogy magyar vagyok:
    „És mi Magyarország fővárosa,Varsó?”

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Ezt az Árpis videót már megnéztem párszor. Annyira jópofa hozzá a szöveg. De tényleg ezt gagyogta törökül? 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. De ő nem törökül beszél. Ezt a könyvet csak magyarul hallotta az Árpi, így törökül nem is tudná.
      Ő a saját nyelvén mesél. Ilyen pl a húhúú, ami azt jelenti, hogy repül. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .