Mostanra már bizonyára több forrásból is értesülhettetek arról, hogy a Wizza Air újra járatokat indít Budapest és Isztambul között. Így már nemcsak a Török Légitársaság (THY) gépeit lehet igénybe venni.
Azért egy rövid összefoglaló:
- 2013. augusztus 2-től hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap fognak a gépek repkedni. Majd pedig 2014. márciusától minden nap.
- A repülő Isztambul 2. repterére, a Sabiha Gökçen-re érkezik, ahonnan mér egy kisebb kaland a városba eljutni. De erről bővebben lejjebb.
- Továbbá fontos, hogy (a Wizz Air szerint) megkapták mind a magyar, mind a török oldalról a repülési jogokat. Azaz a Malév jogát kapták. Ez azt is jelenti (ha tényleg igaz, mert ezt már hallottuk párszor), akkor egy jó darabig nem lesz harmadik társaság Budapest és Isztambul között. Így a Wizz Air és THY között (meg persze a Volán, és a MÁV) tudunk válogatni.
Lássuk is a két társaság eltérő szolgáltatásait:
- Jegyár: Többségében a Wizz Air vezet, még az extrákkal együtt is (számolás lejjebb).
- Kényelem, pontosság: THY
- Ebéd: A Wizz Air-en fizetős, a THY-en kebabot sütnek. No persze nem 12000 m magason. De az út 2 óra, ki lehet bírni ebéd nélkül is.
- Csomag: A THY-n 1 db. kb. 25 kg-s poggyászt lehet feladni (nem veszik túl szigorúan) személyenként. Plusz egy babakocsi. Míg a Wizz Air-nél 6 x 32 kg (pontosítás a bejegyzés végén) a feladható poggyász mennyisége (darabonként extra felárral, ami útvonaltól és szezontól függ). Ha jól bogarásztam ki a szabályokból, a babakocsi is ingyenes a Wizz Airnél. De kérdezzetek rá!
- Kézipoggyász: A THY (ritka kivételtől eltekintve) nem veszi szigorúan. Szinte akármennyi cuccunk lehet a kézben. Míg a Wizz Air 1 db. 42 x 32 x 25 cm (ingyen), vagy 1 db 56 x 45 x 25 cm (extra költség).
- Reptér: A THY az Atatürk Nemzetközi reptérre (Európa), míg a Wizz Air a Sabiha Gökçen Nemzetközi repülőtérre (Ázsia) érkezik.
A fentiekből látszik, hogy azért érdemes mérlegelni az előnyöket és a hátrányokat. Aki költözik (6 x 32 kg-os csomag), mindenképpen érdemes lehet a Wizz Air. Meg ennek is, aki a Sabiha Gökçen-ről megy tovább (neki pláne!). Én a repterekre szeretnék bővebben kitérni.
Amennyiben nem valami extra kívánságunk, utazásunk, stb…-nk van, akkor az Atatürk Reptér mindenképpen praktikusabb, mert onnan jár metró és közelebb is van a történelmi városrészhez. No és nem kell átmenni a Boszporuszon, ami igencsak be szokott dugulni. Persze a kalandvágyóknak mindenképpen ajánlom, hogy busszal menjenek el Kadıköy-ig, majd hajózzanak át a belvárosba!
Mindkét reptérről a Havaş busz bevisz minket a Taksim központba. A Sabiha Gökçen-en pedig könnyebb parkolni. Amennyiben taxival megyünk a reptérről, akkor az Atatürkről kb. 50 TL, míg a Sabiha Gökçen-ről kb. 80 TL a díj. Természetesen ha a hotel az ázsiai oldalon van, akkor megintcsak a Wizz Air a praktikusabb.
A repterek felszerelése mindkét helyen modern. Így nem kell olyanon aggódni, hogy az egyiken esetleg az ember éhen hal (Isztambulban egyébként sem lehet éhen halni, míg az embernek van pénze). Talán a SG-n kevesebben vannak, így az útlevél-ellenőrzés gyorsabb lehet. 🙂
No, és akkor most lássunk konkrét árakat, egy próbafoglalással (Budapest – Isztambul). Időpont: szeptember 6-15-ig.
Török Légitársaság: 287 Euró. Ha mondjuk 13-án mennénk vissza, akkor csak 258 Euró. Ez egyébként stabil ár. Nagyon nem szokott változni. Ebben benne van az ebéd, a poggyász (1 x 25kg), és a kézi is.
Wizz Air: 143 Euró a tiszta jegy. Itt is olcsóbb, ha 13-án megyünk vissza. A 4-12-ig még kedvezőbb. Abban az esetben 90 Euró a tiszta jegy. Az eredeti változatnál maradva (6-15) egy „átlagos” jegy (1 poggyász, 1 kézipoggyász) végső ára 205 Euró lesz.
Természetesen további játékokkal lehet az árat befolyásolni. Pl. klubkártyákkal (mindkét cégnél van). A Wizz Air-nál csinálhatunk olyat is, hogy odafele nincs poggyászunk, majd a bazár után lesz 3 nagy csomagunk. Így csak visszafele kell a bőröndökért fizetni.
A Wizz Air-el kapcsolatban egyszer már indítottunk egy fórumot, kinek mik a tapasztalatai, mennyire tévedt el a reptérre menetben, stb… Így kérek mindenkit, hogy a hozzászólásokat ide írjátok, és akkor minden meg lesz együtt! Köszönöm!
Két apróság még a végére:
- Minden jel arra utal, hogy a 6 x 32 kg poggyász azt jelenti, hogy odaúton 3 és visszaúton is 3 db. lehet. Persze ez is több, mint az 1 db, de mégiscsak kevesebb, mint a 6.
- A próbafoglalás közben találtam egy ilyen megjegyzést: Az útvonal a hatóságok hivatalos jóváhagyására vár.
- Még egy légitársaság Isztambulba? (0.973)
- Harmadik repülőjárat Budapest és Isztambul között (0.973)
- Még egy repülőjárat Budapest és Isztambul között - majdnem közvetlenül (0.973)
- Jöhet a második légitársaság Isztambulba (0.962)
- Wizz Air-el Isztambulba - kipróbáltuk (0.962)
- KGS január 31-ig (RANDOM - 0.011)