Ramadan (Ramazán) 2013 – Kezdődik

Ez az utolsó hétvége, amikor még nyugodtan aludhatunk, és jókat ehetünk.

Kedden kezdődik az Iszlám nagy böjtje, a Ramadán (törökül Ramazán). Isztambulban hajnali 3:15-kor le kell rakni a vizes poharat, amit legközelebb csak 17 óra 34 perc múlva, este 20:49-kor vehetünk ismét a kezünkbe.

A Ramadán (Ramazán) az Iszlám egyik legfontosabb ünnepe. Egy harmincnapos böjt, amikor napkeltétől napnyugtáig nem lehet sem enni, sem inni. Sem pedig más élvezetes dolgot tenni, mint pl. alkoholt fogyasztani, cigarettázni, vagy a másik nemmel ágyba (vagy máshova) bújni. Elvileg zenét sem szabad hallgatni, mert az is élmény, de Törökországban ezt a részét nem tartja senki.

A böjt lényege, hogy 30 napon keresztül megtapasztaljuk, milyen érzés is az, amikor nincs mit inni, nincs mit inni. Azaz milyen érzés valóban szegénynek lenni. Mivel egy hónapig tart, ez nem olyan, mintha elmennénk egy diáktáborba hol egy hétig csak vajas kenyéren élünk. Elegendően hosszú idő ahhoz, hogy a pazarló életmódról áttérjünk egy csökkentettre. Mivel a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, mennyit is ér egyetlen csepp víz, egyetlen harapás kenyér, így a böjt vége utána is még sokáig gondosan fogunk ügyelni arra, hogy még véletlenül se loccsanjon ki egy csepp víz a kancsóból. Vagy még véletlenül se dobjunk ki egy darabka kenyeret.

A böjt persze nem egyszerű. Főleg ilyenkor, nyáron. Szerintem három része van, amivel komolyabban meg kell küzdeni. Az evés hiánya a legkönnyebb. Utána jön a víz. Nem iszunk vizet több, mint 17 órán keresztül! Persze reggel bőven teletömjük magunkat, meg este is, így megvan a napi 2,5 liter (még több is). De napközben, nyáron, víz nélkül? Mégis 3-4 nap alatt a szervezet megszokja, és utána már csak simán nehéz, nem pedig rettentően nehéz. 🙂
A legnagyobb kihívást viszont a korai felkelés jelenti. A legkorábbi napon hajnali 3:15-ig be kell fejezni az evészetet, ivászatot, de még a fogmosást is. Ráadásul annyit érdemes enni-inni, hogy este majdnem 9-ig (20:49) kitartson. Tehát nem elég csak egy vajas kiflit bedobni. Legalább 2-kor fel kell kelni, és nekikezdeni a reggeli elkészítéséhez. A vacsora pedig legjobb esetben is 11-ig elhúzódik.

Persze reggeli után vissza lehet feküdni aludni (és elég később felkelni, mint egyébként, mert kimarad a reggeli és a fogmosás, de zoknit azért kell húzni), de akkor is. Minden nap, és még hétvégén is éjszaka közepén holdkóros partit rendezni… Eléggé kemény.

Mert bizony a Ramadán (Ramazán) egy ünnep. Összehozza a családokat, barátokat, ismerősöket. Minden reggeli, és minden vacsora egy kisebb ünnep, jól megterített asztalokkal. Persze a vége felé már tényleg csak vajaskenyér-gyülés lesz. Nagyon fontos, hogy az első vacsorákat kivel töltjük együtt. És az első reggeliket.

A böjtöt nem kötelező tartani. Ezt mindenki maga dönti el, hogy megteszi, vagy sem. Ebből nem lesz vagánykodás, sem pedig lenézés. Aki tartja, magának tartja. Aki nem tartja, azt se fogja senki leszólni. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy testileg bírni fogja-e. Mert ha már elkezdte, akkor nincs megállás (kivétel a betegségek, stb…), minden kihagyott napot többszörösen kell pótolni! Aki úgy érzi, hogy nem fogja bírni, vagy más okból nem alkalmas a böjtre (terhes és szoptatós anyák, öregek, gyerekek, stb…), azoknak nem szabad belekezdeniük. Elvileg aki utazik, aznap mellőzheti a böjtöt, ha később bepótolja. Viszont manapság a repülőgépen aludni nem tűnik túlságosan megterhelő aktivitásnak, így szerintem nem ér erre hivatkozva kihagyni 1-2 napot.

Aki úgy érzi, hogy alkalmas lenne a böjtre, de valamilyen oknál fogva a saját elhatározásából nem tartja, az kiválhatja. Egy meghatározott számolás alapján fizethet a szegényeknek, akiket ilyenkor ingyen konyha vár a főbb tereken. A szegényeket máshogyan is lehet ilyenkor (legalább ilyenkor) is segíteni. Reméljük, idén is sok ötletes megoldással találkozunk majd! 🙂

A Ramadán (Ramazán) időpontjai minden évben változnak, mivel a Muszlim Holdnaptár szerint számolják. Ráadásul a török számítás nem mindig egyezik a mekkaival. Minden évben kb. 10 nappal előbbre kerül. Idén a nyár közepére esik (július 9. – augusztus 7.), majd szépen lassan átkerül a tavaszba, őszbe és a télbe. Az már sokkal egyszerűbb időszak lesz! 🙂 Olyan 15 év múlva… A napi böjt reggeltől estig (pontosabban még a hajnal előtti imától kezdődik és egészen napnyugtáig) tart. Ez pedig földrajzi helytől függően változik. Isztambul időpontjai a következők. Az İmsak az, amikor be kell fejezni az evészetet-ivászatot, és egészen az Akşam-ig kell kibírni.

Miladi Imsak Gunes Israk Ogle Ikindi Aksam Yatsi Hicri
09 Temmuz 2013 Sa 03:15 05:32 06:26 13:19 17:19 20:49 22:44 1 Ramazan
10 Temmuz 2013 Ca 03:16 05:33 06:26 13:20 17:19 20:48 22:44 2 Ramazan
11 Temmuz 2013 Pe 03:18 05:33 06:27 13:20 17:19 20:48 22:43 3 Ramazan
12 Temmuz 2013 Cu 03:19 05:34 06:28 13:20 17:19 20:47 22:42 4 Ramazan
13 Temmuz 2013 Ct 03:20 05:35 06:28 13:20 17:19 20:47 22:41 5 Ramazan
14 Temmuz 2013 Pa 03:22 05:36 06:29 13:20 17:19 20:46 22:40 6 Ramazan
15 Temmuz 2013 Pt 03:23 05:36 06:30 13:20 17:19 20:46 22:39 7 Ramazan
16 Temmuz 2013 Sa 03:24 05:37 06:30 13:20 17:19 20:45 22:38 8 Ramazan
17 Temmuz 2013 Ca 03:26 05:38 06:31 13:20 17:19 20:44 22:36 9 Ramazan
18 Temmuz 2013 Pe 03:27 05:39 06:32 13:20 17:19 20:44 22:35 10 Ramazan
19 Temmuz 2013 Cu 03:29 05:40 06:33 13:21 17:19 20:43 22:34 11 Ramazan
20 Temmuz 2013 Ct 03:30 05:40 06:33 13:21 17:19 20:42 22:33 12 Ramazan
21 Temmuz 2013 Pa 03:32 05:41 06:34 13:21 17:19 20:41 22:31 13 Ramazan
22 Temmuz 2013 Pt 03:33 05:42 06:35 13:21 17:19 20:41 22:30 14 Ramazan
23 Temmuz 2013 Sa 03:35 05:43 06:36 13:21 17:18 20:40 22:29 15 Ramazan
24 Temmuz 2013 Ca 03:37 05:44 06:37 13:21 17:18 20:39 22:27 16 Ramazan
25 Temmuz 2013 Pe 03:38 05:45 06:37 13:21 17:18 20:38 22:26 17 Ramazan
26 Temmuz 2013 Cu 03:40 05:46 06:38 13:21 17:18 20:37 22:24 18 Ramazan
27 Temmuz 2013 Ct 03:41 05:47 06:39 13:21 17:17 20:36 22:23 19 Ramazan
28 Temmuz 2013 Pa 03:43 05:48 06:40 13:21 17:17 20:35 22:21 20 Ramazan
29 Temmuz 2013 Pt 03:45 05:49 06:41 13:21 17:17 20:34 22:20 21 Ramazan
30 Temmuz 2013 Sa 03:46 05:50 06:42 13:21 17:16 20:33 22:18 22 Ramazan
31 Temmuz 2013 Ca 03:48 05:51 06:43 13:21 17:16 20:32 22:17 23 Ramazan
01 Agustos 2013 Pe 03:49 05:52 06:43 13:21 17:16 20:31 22:15 24 Ramazan
02 Agustos 2013 Cu 03:51 05:53 06:44 13:20 17:15 20:30 22:13 25 Ramazan
03 Agustos 2013 Ct 03:53 05:54 06:45 13:20 17:15 20:29 22:12 26 Ramazan
04 Agustos 2013 Pa 03:54 05:55 06:46 13:20 17:15 20:27 22:10 27 Ramazan
05 Agustos 2013 Pt 03:56 05:55 06:47 13:20 17:14 20:26 22:08 28 Ramazan
06 Agustos 2013 Sa 03:58 05:56 06:48 13:20 17:14 20:25 22:07 29 Ramazan
07 Agustos 2013 Ca 03:59 05:57 06:49 13:20 17:13 20:24 22:05 30 Ramazan

Jól látható a táblázatban, hogy a napok rövidülnek (szerencsére). Így az utolsó, augusztus 7-ei napon már csak 16 óra 25 percet böjtölük. Vagyis több, mint 1 órával kevesebbet, mint az elején. A 30. napra ez már eléggé könnyű lesz.

Forrás itt. További török városokat itt találhattok: Ankara, Izmir, Antalya, és érdekességnek: Budapest, Stockholm. 🙂
Elnézve az időpontokat, Isztambulban szerencsések vagyunk. Stockholmban már sokkal nehezebb dolgunk lenne: 3 órába bele kell férnie a vacsorának és a reggelinek is. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Ramadan (Ramazán) 2013 - Kezdődik, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

8 Replies to “Ramadan (Ramazán) 2013 – Kezdődik

  1. UUU, en mar nagyon nagyon varom. Nagyon szeretek böjtölni, meg ha csak par napig birom is. Kezdödik a gülaç idöszak. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Nem értem hogy jön ki a csak 7 óra 34 perc böjtölés reggel 3.15-töl este 20.49-ig? Lehet hogy túl…ősz vagyok? Nem 17 óra 34 percröl böjtölésröl van szó?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Szia, mi holnap delutan bucsut veszünk Isztambultol, lelepünk a böjt elöl. 🙂 Nagyon jol ereztem magam, kilenc ev hosszu idö volt, amit tavol töltöttem, maj összeszedem az elmenyimet, gondolataimat es a forumon megirom. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  4. látszik, hogy neked a legnehezebb az ivás rész. … amikor nincs mit inni, nincs mit inni….

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .