Amikor egy egész ország megindul

Véget ért a Ramadán (Ramazán). És ezzel elkezdődött a háromnapos dorbézolás, a Cukor Ünnep.

Az ilyen ünnepeken pedig szokás szerint feldobjuk a hangulatot (vagy a vérnyomást, kinél miként) azzal, hogy meglátogatjuk a rokonokat.

A szabály a következő: mindig ahhoz a családtaghoz kell menni, aki a legidősebb. Persze Törökországban valamilyen szinten mindenki rokona mindenkinek, így végeredményben a legidősebb törökhöz kellene az egész országnak felvonulnia. De hogy ne szakadjon be a Föld a nyolcvanmillió egy pontban ünneplőtől, ezért csak a közeli családtagok számítanak. Ráadásul ott is valami furmányos kalkulációs technika van, ami alapján kiderül, hogy kit lehet beleszámítani, és kit nem.

A mi esetünkben ez a Nagymama, aki egy aprócska faluban (Szalmafalva) élvezi azt, hogy távol van a zajos világtól (valószínűleg az ilyenek hírek sem jutottak el hozzá, mint világháború, vagy a szultánság megszűnése (bár szerintem a szultánság megalakulásának híre is elkerülte a falut)). Elvileg ide kellene összegyűlnie a teljes rokonságnak.

A mi esetünkben viszont úgy működik, hogyha hideg van, akkor senkinek nincs kedve elmenni a hegyek közé nagymamát látogatni, hanem inkább valaki még a hó megérkezése előtt behozza Isztambulban. Csakhogy a nagymama nem bírja sokáig, hogy a tehenek helyett emberek veszik körbe, ráadásul milliószor többen, mint akik az elmúlt száz évben összesen megfordultak a faluban. Így a nagymamát néhány hetente új helyre kell szállítani. Az ünnepek közeledtével pedig már senkinek sincs halvány fogalma arról, hogy a nagymama melyik földrészen van.

Ilyenkor megy a nagy rokoni telefonálgatás…

Mások ennél egyszerűbben oldják meg az ünnepeket: hazamennek vidékre.

Itt érdemes megjegyezni, hogy Isztambul hivatalos 13 milliós (nemhivatalos 15-17) lakosságának nagyon jelentős része első, második vagy harmadik generáció óta él a városban. Erről nincsenek pontos adatok, így csak tippelni lehet. Szerintem bőven 10 millió felett vannak a „friss” isztambuliak.

Na ők azok, akik az ünnepekkor „hazamennek” a nagyszülőkhöz. Vagyis kb. 10 millió ember ül autóba ugyan azon a napon, hogy kikocsikázzon a világ egyik legnagyobb városából. Olyan, mintha egész Magyarország úgy döntene, hogy leugrik a horvát tengerpartra…

Szerencsére ha utazásról van szó, a törökök szem előtt tartják a gazdaságosságot, és különleges tömörítési technikát alkalmaznak, hogy minél több ember férjen bele a kocsiba. Így azért nem olyan sok kocsi van az autópályán ahhoz, hogy pár tíz kilométernyi kocsisor összegyűljön…

Cserébe viszont Isztambul szó szerint kiürül! Egyszer majd erről is lesz egy fotó…

Pár napig csendes és kihalt a város, mígnem az a több millió autó vissza nem fordul…