Fekete-tengeri út – padlógázos beszámoló

Véget ért a Ramadán (Ramazán). Mi is beszálltunk a többi tízmillió közé akik maguk mögött hagyják Isztambult.

Csakhogy ahelyett, hogy a napokat a rokonok között töltöttük volna, inkább csak egy rövid teázásra-ebédre-integetésre tértünk be hozzájuk, majd pedig elindultunk a Fekete-tengerpartot felfedezni.

Törökországot leginkább az utazási irodák katalógusaiból ismerjük, ahol is a napsütötte tengerparton a nyugágy után már csak a végtelen tenger és a napsütés található. Az általában lemarad a képről, hogy a nyugágy előtt egy ezerméteres hegy is fekszik, amelyik szintén a lábát lógatja a hűsítő vízbe.

Ez pedig nemcsak a déli, Földközi-tenger partjára jellemző, hanem úgy általában Törökországra. Így az északi, Fekete-tenger partjára is.

Itt pedig nagyon szép hegyeket lehet látni. Nagyon jó élmény a „tenger parton” autókázni, mégha az 100-300 m magasan is halad. Azaz nem lehet bármikor megállni, és csobbanni egyet. Vagyis hát lehet csobbanni, autóstól is, ha nem sikerül bevenni a kanyart, ami sok helyen igencsak szűk.

De igazándiból nem olyan vészes egészen addig, amíg nem jön szembe egy busz…

A fekete-tengeri út sajátossága, hogy nem ér végett. Míg egy jó szaftos alpesi úton előbb-utóbb csak eljutunk a csúcsra vagy leérünk a völgybe és egyenes lesz az út, addig itt teljesen kizárt. A kacskaringó a végtelenségig tart.

Egyébként teljesen helytelen az a feltételezés, hogy az utakat a hegyekhez alakították.
Az ilyen sok esővel és hóval járó hosszú teljes helyekre jellemző, hogy egy kis ollóinkéval vagy hasonló”fűtő anyaggal” meglepették egymást az emberek. Alkoholban gazdag állapotban pedig mi sem nehezebb, mint egyenesen haladni.
Az utak az „átmelegedett” falutársak igényékhez lettek kialakítva. A hegyekhez pedig ehhez igazították.

Éppen ezért nem is találunk egyenes szakaszt útközben*.

Korábbi években már rájöttem, hogy a Fekete-tenger partján autókázva fantasztikus tájakat lehet látni, csak éppen nem lehet lefényképezni, mert nincs hova félreállni. Ezért idén beszereztem egy Quick Cam Auto nevű programocskát a telefonra. Miközben a telefon egyben navigációs eszköz is, elég csak integetni neki egyet, és máris készít egy fényképet. Így már vezetés (és dudálás) közben is nagyon jókat lehet fotózni. Sőt! Akkor is készít egy képet, ha valakinek csak a középső ujjunkat mutatjuk meg…!

Két hátránya van csak: a sok használat közben a faluban mindenki meggyőződik róla, hogy integetési kényszerben szenvedő agyilag instabilak (röviden: hülyék) vagyunk. Másrészről annyi jókat lehet vele fényképezni, hogy 1-2 nap alatt betelik a több GB-os memóriakártya a telefonban. Ezen ok miatt a pár napos túrán „csak” 5000 kép készült… Viszont nagyon jó jeleneteket lehetett vele elkapni.

Persze az is probléma, hogy a képbe örökösen belelóg a telefon rögzítőlába, no meg piszkos az ablak… 🙂

A Flickr-ön egy új albumot is indítottam az így készült képek összegyűjtésére (itt). Érdemes lesz majd nézegetni, mert Törökországban nagy szép tájakat, útközben pedig nagyon izgalmas dolgokat lehet látni. És többé nem kell előhalászni a fényképezőgépet hátulról! 🙂

No de vissza a Fekete-tenger partjára!

A Fekete-tenger jellemzője, hogy a környéket bőségesen ellátja csapadékkal. Nyáron van egy rövidebb napsütötte időtartalom, majd pedig ha megjön az ősz, megjön az eső, köd, hó. Ez a három jó barát szeret együtt járni mindenfele.

A bőséges csapadék pedig bőséges erdőt hoz létre a hegyekbe, ahol a bőséges állatvilág (medvék és farkasok is vannak) bőségesen lakmároznak azokkal a turistákkal akik óvatlanul eltévednek az erdőben…

A lenti (fenti, mikor hogy) térképen látható is, hogy míg Törökország nagy része száraz, az északi terület csak úgy zölddel!

Az utak pedig…  a helyiek ha úgy érzik, hogy átmenjenek a szomszéd faluba, akkor valószínűleg inkább hajóval mennek. Így az utak maradnak a kamionoknak és az olyan turistáknak, mint mi.

De nem kell izgulni, mert több helyen is láttuk, hogy már készül egy szélesebb út, ahol már nyugodtan lehet padlógázzal haladni.

Ez majd állítólag egyenesebb lesz… valamennyire… de mindenképpen szélesebb. Addig viszont marad a kacskaringózás.

*Az alábbi képet direkt nektek készítettem. 🙂 Valószínűleg az egyetlen 100m-es szakasz, ami egyenes. 🙂

Fekete-tengeri út - padlógázos beszámoló, 10.0 out of 10 based on 4 ratings

---