Gyere bajuszért Isztambulba!

Egy nyaralás során gyakran előfordul, hogy amikor hazaérkezünk, egészen más színben jelenünk meg az ismerőseink előtt.

Na de az lenne ám az igazi meglepetés az otthon-maradottaknak, ha egy elegáns oszmánkori janicsárbajusszal toppanunk be a szobába!

Eredeti török bajusz
Eredeti török bajusz – forrás: istanbul.for91days.com

A bajusz (törökül bayık – könnyű megjegyezni) az a szőrcsomó, ami az orr és a száj között található, és mégsem macska. Törökországban pedig a bajusz viselet egy soha el nem avuló divat. Míg más országokban ez csak pár évtizedes futó hóbort, addig Kelet és Nyugat találkozásánál mindig is nagy jelentősége van az arcszőrzetnek.

Ráadásul a bajusz nemcsak díszes (meg sokak szerint férfias) viselet, hanem egyúttal szimbólum is! A tapasztaltak a bajusz állásából meg tudják állapítani az illetőnek a politikai, vallási és egyéb beállítottságait, és nézeteit. Az is jelent valamit, ha valakinek rövid, ha valakinek mindkét oldalt lekunkorodó, de az is, ha olyan, mint amit  török miniszterelnök visel. Ezek mind-mind beszédesek.

Mióta pedig a török sorozatok és szappanoperák kitörtek a nagyvilágba, Törökország nemcsak a fürdőkről és a történelmi épületeiről lett híres, hanem a bajszokról is.

Évente számtalan (konkrét számok nincsenek, így számtalanok, de több, mint 270 000-en vannak!) turista keresi fel Isztambult, hogy egy csinos, vagy éppen harcias bajusszal lepje meg/ijessze meg az otthon levőket.

Általában persze nincs rá mód, hogy Törökországban várjuk meg, míg a bajszunk a megfelelő méretre és irányra nő meg, így az egyszerűbb és olcsóbb megoldás, ha bőséges arcszőrzettel érkezünk, majd pedig bemegyünk az első fodrászhoz (berber, küaför). Ott pedig vagy elmagyarázzuk, milyet szeretnénk, vagy pár csatakiáltással jelezzük politikai hovatartozásunkat, vagy pedig viszünk egy fényképet: ilyet szeretnénk.

Természetesen a gazdagabb turisták mindezt elegánsabban oldják meg. Ők az erre szakosodott úgynevezett bajusz implantátum utazási irodákkal érkeznek, majd pár napot töltenek Isztambulban, hogy végül egy új bajusszal távozzanak. Ehhez pedig csak pénz kell (2000-5000 euro), semmilyen más előkészület. Hiszen a kész orralatti szőrzetet rövid idő alatt beültetik. Ennek előnye, hogy még színt is választhatunk.

Természetesen bármely most élő, vagy történelmi személy bajszát kérhetjük, hogy felpakolják az arcunkra. Így érdemes lehet Hunyadi János, Petőfi Sándor, vagy Rákóczi Ferenc képet magunkkal vinni Isztambulba. Az otthoniak pedig majd nézhetnek nagyokat! 🙂

II. Rákóczi Ferenc
II. Rákóczi Ferenc
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Gyere bajuszért Isztambulba!, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

2 Replies to “Gyere bajuszért Isztambulba!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .