Augusztus 30, a Győzelem Napja Törökországban

1922. Augusztus 31, egy nyugat-anatóliai kis faluban.

– Győztünk! – szaladt be Ali a feleségéhez, Ayşe-hoz.
– Mit győztetek? – szólt ki a konyhából.
– Hát a háborút! Véget ért a háború! Nyertünk!
– Miért? Volt háború? Na, gyere be és edd a levest, mielőtt kihűl!

– Igen, volt ilyen Nagy Háború. Világraszóló háború!
– És azt nyertétek meg?
– Nem, azt elvesztettük… De képzeld! Lőttünk ausztrálokat!
– Hát azok meg hogy kerültek ide?
– A föld alól…
– Mit csináltak ott a föld alatt?
– Árkot ástak…lövész árkot.
– Áh, értem, akkor átástak a Föld túloldaláról, és így kötöttek itt ki nálunk!
– Nem egészen…
– Ne zavarj össze Ali! Hát akkor meg miért pont ide jönnének az ausztrálok? Nincs más a környékükön, akire lövöldözni lehetne? Meg most mondtad, hogy vesztettetek. Akkor mit nyertetek? Össze-vissza beszélsz, te Ali. Na, itt a levesed!
– Kezdjük az elején! Ott a van a szultán..
– Hol? – ugrott fel az asszony
– Nem ott, hanem amott, iSztambulban, Mehmed a hatodik.
– Hát nem az ötödik?
– Nem, nem, hatodik.
– Mi lett az ötödikkel?
– Valahova elgurult a feje…
– Hát nem természetes halált szoktak halni a szultánok?
– De-de, elgurult a feje, és utána természetesen meghalt.
– Áh, mindig is fejetlen egy gyerek volt ez a Mehmed, mondtam is én az Özgnennek a szomszédban. Kérsz még tésztát?
– Igen, köszönöm. Szóval ez a szultán elküldött minket a háborúba.
– Allah csapjon beléd a villámaival!! A háborúba bezzeg elmész, de amikor a boltba küldelek, akkor a füled botját sem mozdítod! És mindezt egy Mehmedért, aki ráadásul már a hatodik…
– Akkor még az ötödik volt. A hatodik most van.
– Ali! Ne kavarj itt nekem, mert fejedre öntöm a dolmát! Most akkor melyik volt?
– Amikor a Nagy Háború kezdődött, akkor még megvolt a feje az ötödik Mehmednek. Mikor vége lett, akkor nem volt meg. És akkor jött a hatodik. Meg jött Atatürk is.
– Az meg ki?
– Egy ifjú katona, aki az angolokat lövöldözte.
– Az a szép daliás legény, aki múlt héten itt járt a faluban?
– Igen, az az.
– Azt mondta nekem, hagyjam a kunkori betűket, és használjak inkább ilyeneket, mind á-be-dzse.. Még egy dalt is tanított nekem!
– Szóval miután elvesztettük a háborút, jött ez az Atatürk
– Most akkor megnyertétek, vagy elvesztettétek? Összekavarsz itt engem Ali!
– Az egyiket elvesztettük, de másikat megnyertük.
– Kettő is volt?
– Igen, az egyik világra szóló, a másik meg ilyen kis helyi. Tegnap volt az utolsó csata, Dumlupınar völgyében.
– Az itt van a szomszédban. Akkor az volt az az iszonyatos hangzavar tegnap. Én meg azt hittem, hogy Demir bácsi megint megtalálta a rejtett rakı pálinkás készletét… Szóval ezt nyertétek meg. És akkor mit vesztettetek el?
– Hát a Nagy Háborút!
– A kicsit megnyered nekem, a nagyot meg hagyod elveszni. Hát ilyen férj vagy te, Ali! Bezzeg a másik faluban a Musztafa megmutatta volna…
– De ez olyan nagyon-nagy háború volt. Még ausztrálok is voltak benne, mondom!
– A Musztafa az ausztráloknak is megmutatta, volna, merre menjenek!
– Hát mi meg a görögöknek mutattuk meg!
– A görögöknek? Hát mit érek én azzal, ha a görögöknek mutogatsz. Egyébként is mit mutogatsz te nekik?
– Azt, hogy milyen nagyfiú is vagyok.
– Azt jó lenne, ha nekem is megmutatnád, mert eddig csak azt láttam, hogy még kisfiú vagy…
– De ezzel a mutogatással meg lövöldözéssel megnyertük a háborút!
– Oszt milyen háborút? Azt mondat, hogy csak a kicsit… A nagyot meg elveszítetted. Ugyan úgy, mint múltkor a tehenet is elveszítetted. Mit kezdjek én, egy megnyert kis háborúval?
– De most szabadok vagyunk! Függetlenek vagyunk! Azt csinálunk, amit csak akarunk!
– Alikám, nekem eddig sem mondta meg senki, mit csináljak, és ezután sem fogja senki! Ezért a hülyeségért voltál távolt évekig? Ahelyett, hogy maradtál volna itthon, és segítesz leszedni az olívabogyót…
– Ayşe drágám, nem érted te ezt! A szultánt felrakjuk egy hajóra, húsz másikra meg az összes nőjét, és elküldjük az országból. Nálunk meg köztársaság lesz!
– Nálunk biztos nem! Az én házamba nem teszi be a lábát semmiféle Köztársaság Uraság vagy Hölgyemény, az biztos!
– A köztársaság nem uraság és nem is hölgyemény! Hanem egy társaság!
– Mit szervezel már megint Ali! Ha ez is olyan lesz, mint a múltkor a dzsámi mögött, én agyon ütlek a lapáttal!
– Nem-nem, ez most más lesz. Ez a Parlamentben lesz!
– Milyen Para és hova ment el?
– Nem elment, hanem Parlament! Ez egy nagy ház Ankarában.
– Te Ali! Megint a munka elől akarsz elsomfordálni! Megtiltom, hogy Ankarába menj paratásaságosozni! Itt maradsz, és segítesz a paradicsomot kigyomlálni!
– Drága Ayşe, nem kell elmenni sehova. Mi most már itt is szavazhatunk!
– Szavazni? Mire?
– Például legyen-e új kút a főtéren…
– Én is szavazhatok?
– Hááát… Atatürk szeretne a nőknek is szavazó jogot adni, de ennek sokan nem örülnek…
– Majd adok én egy nyaklevest mindenkinek, aki nem enged engem szavazni!!! Te, Ali!
– Igen?
– Mi az a szavazás?
– Hááát… öööö. Például eddig úgy volt, hogyha a helyi mufti azt akarta, legyen egy új kút a városban, akkor lett egy új kút. Ha viszont nem akarta, akkor nem lett. Nem kérdezte meg róla a népet. Most viszont majd olyanunk lesz, akit úgy hívnak, hogy polgármester. Ezt magunk közül választjuk ki. Érteni fogja a mi problémánkat. És majd megkérdez minket, akarunk-e új kutat. Mi pedig azt mondjuk, hogy igen, vagy hogy nem. Ha többen mondanak igent, akkor lesz kút. Ha többen mondanak nemet, akkor nem lesz kút. Egyébként pedig ha nem tetszik a polgármester, akkor el lehet zavarni. Úgy mondják, modernül, hogy felfüggesztik.
– Ja, hogy felakasztják! Az jó!
– Nem, nem, nem a fára függesztik fel, hanem a munkájából. Elzavarják.
– Olyat eddig is lehetett. Már két muftit kergettem el a faluból a lapátommal!
– De ezek után nem kell hozzá lapát!
– Jobb is, kár lenne azért a jó lapátért… De most Ali, még mindig nem értem..
– Mit nem értesz?
– Mi lett a Nagy Háborúval? Amit elveszítettek?
– Hát azt elveszítettük…
– Akkor most mégsem lesz paramozgalom, meg szavazás? Megyek, elkergetem a lapáttal ezt a muftit is, ha arról van szó…
– Nem kell elkergetni. A demokráciát megnyertük. Csak a Nagy Háborút vesztettük el. A kicsit megnyertük.
– Ali te már megint kavarsz! Érthetően mondjad! Ne az Özgen komámasszonytól kelljen megint megtudnom mindent!
– Tehát volt a Nagy Háború. Ebben voltak az ausztrálok. Meg az angolok. Meg a franciák. Meg a németek. Meg a görögök. Meg az örmények. Meg az olaszok. Meg a magyarok. Meg a japánok.
– Japánok is? Te jó ég! Hogy fértetek el ennyien?
– Hát… ezért is lökdöstük be egymást állandóan a tengerbe, mert nem volt elég hely…
– Ezért nem folyik le a víz! Én meg azt hittem, hogy a lefolyó dugult el…
– … mi pedig csak lövöldöztünk, lövöldöztünk, és lövöldöztünk. De túl sokan voltak… De velünk volt Atatürk!
– Az a szépfiú...
– Igen… szóval ő mondta, hogy lőjünk egyszerre! Mi egyszerre lőttünk. Mondta, hogy menjünk balra! Mi balra mentünk. Mondta, hogy menjünk jobbra! Mi jobbra mentünk. Mondta, hogy előre! Előre mentünk. Aztán nyertünk.
– Hát akkor mégiscsak nyertetek! Az én Ali hősöm!!! Tudtam én, hogy egyszer még sokra viszed!
– De a többi csapatnál nem volt ilyen jó parancsnok, ők elvesztették a csatákat. Így végül nekünk is vissza kellett vonulnunk, mi is vesztettünk…
– Ali! Te utolsó bitang! Egy fa-dirhemet sem érsz! Még a krumplit sem tudod rendesen megpucolni! És én ehhez mentem férjhez! Nesze! Itt a baklava, edd meg, aztán ne is lássalak ma többet!
– De drága Ayşe! Ott volt Atatürk velünk! És azt mondta, hogy »Elég! Ez így nem mehet tovább! Nem hagyjuk, hogy idegen hatalom feldarabolja szeretett országunkat! Katonák, gyertek velem!« És a katonák mentek vele, és megnyerték neki a függetlenségi háborút, megnyerték a demokráciát.
– És te miért nem tudsz ilyeneket mondani? Persze, amikor én is hívlak répát darabolni, mindig eltűnsz valahova… Úgy, és akkor ez a délceg legény megnyerte a háborút?
– Igen, a demokráciáért folytatott háborút.
– És te miért nem tudtad megnyerni?
– Én is ott voltam!
– Biztos leghátul!
– Nem! A 138. sorban voltam! És idenézz! Lőttem neked egy angol sapkát!
– Mit kezdjek egy angol sapkával? Lőttél volna nekem oroszlánt! Ez a délceg legény biztosan lő nekem egyet, ha megkérem.
– Atatürknek még sok dolga lesz. Nem lesz ideje oroszlánokra vadásznia. Ő egy igazi demokrata! Még rendbe kell tennie az országot.
– Akkor Ali drágám! Légy jó demokrata, és tedd rendbe a lakást! Pakolj le az asztalról, mosogass el, majd seperd fel a házat és ásd fel a hátsó kertet is. Nekem át kell mennem Özgenézkhez gyakorolni a paratársalgást...