Fényképes hetünk utolsó, és legérdekesebb megállójához értünk (aztán lehet, hogy a következő héten folytatom): a bazárhoz.

Maga Isztambul egy hatalmas bazár. Ezt mindenki tudja. De azért vannak jól megkülönböztethető részei. Legismertebb a Fedett Bazár (Kapalı Çarşı).

Ahol aztán rengeteg minden kapható.









A másik nagyon ismert a Fűszer bazár.

Eleve mindkét helyen el lehet fotózni pár memóriakártyát és tartalék akkumulátort. De igazán izgalmas kalandokban a kettő között lehet részünk.
Ahol is mindjárt találunk sajtot.

És halat. Az illatosak együtt legyenek…

És krumplit.

És csípőset

Vagy kisállatokat és virágokat is.

Itt található a híres fonal bazár,
A bigyó bazár, ahol gombok, gyöngyök, övcsatok, és mindenféle hasonlókat találhatunk.

Itt vehetünk focis kesztyűt is kilóra.

És itt van egy egész üzletház tele olyan dolgokkal amire egészen biztosan nincs otthon szükségünk.

Nem úgy, mint a kalózkapitányra, aminek minden kertben ott a helye.

Errefele van a Papír bazár is, ami decemberben Karácsony bazárrá alakul

Közelében pedig ott a Zászló bazár.

Érdemes itt bolyongani, mert izgalmas hanokra is bukkanhatunk, ahol remekül el lehet tévedni.

Fent, a dombtetőn pedig ott a könyvbazár.

Könyvbazár több is van Isztambulban. A legérdekesebb szerintem a fiatalos hangulatú Akmar Pasajı, Kadıköy városrészben, ahol a matek könyv mellé lángoló koponyás fekete metál pólót is vásárolhatunk.

További érdekes és egzotikus bazárok:
Szerszámos bazár, ahol helyes láncfűrészeket és fűnyírókat is vehetünk.

Lánc és Vasmacska bazár. Isztambuli turistáknak kötelező!

Bicikli bazár. Mindenki vegyen két darab rózsaszínt!


A Fa és Bútorbazár

A Távirányító bazár


A hangszer bazár

A Savanyú bazár

Az Antik elektronika bazár

A Taxi bazár


Az Ékszer bazár

És a Traktor bazár, de arról sajnos nincs fényképünk… 🙁
Isztambul bazárjai,- A konyha bazár (1.000)
- Két bazár között (0.901)
- Kumanda Shop (0.901)
- Miért jó Isztambulban - bazárban? (0.901)
- Eminönü alatt (0.901)
- A Nagy Beşiktaş Bazár (RANDOM - 0.099)
A hangszerbazár nem a Galata környékén van? Vagy van bent a dzsumbujban is?
A bejegyzés egész Isztambulra vonatkozik. A wikin már gyűjtjük őket, mi merre van. 🙂
Igen, ez a kép a Galatán készült. Bár a fedett bazárban is árulnak hangszert.
A gumi és a traktor bazár pedig egészen kint van a város szélén. 🙂
Már asszem írtam a nyáron,hogy Ankarában is találtam traktorbazárt! Ott is jócskán kint volt,ahogy megyünk az Esenboga reptér felé.
Egyébként a cégünk vett egy török traktort! Ankarai a központ,de az Izmiri üzemben gyártották,és nagyon jó masina!
Lám-lám. Nem kell Isztambulig elmenni, ha egyszer Ankaraban is lehet traktort kapni! 🙂
Biztonsági őr is van a Nagybazárban 🙂
https://picasaweb.google.com/pamag0716/20122IsztambulATortenelemOrszagutjan#5752913873150433522
🙂
Csak ő nem eladó.
Bár… sose lehet tudni… 🙂