776 km Metró Isztambulban

Megjelentek az Isztambul metrófejlesztési projektek. E szerint 2019-ig 400 km metróvonal készül el, majd pedig 2019 után összesen 776 km-nyi vonalat terveznek.

Lesz itt minden: metró, „sima” vonat, felvonó, de még mágnes vonat is! No meg persze harmadik híd, Boszporusz alatti alagút, és feletti libegő (vagy inkább lengedező), stb…

Ezzel pedig egy egész Magyarországnyi embert lehet majd utaztatni naponta, hiszen a cél 10-11 millió utas!

Annyit persze vegyünk észre, hogy ebben a 776 km-ben minden benne van, ami nem benzinmotoros: villamos, felvonó és vasút is. A Boszporusz feletti harmadik hídon áthaladó gyorsvasút pedig igencsak megemeli az összkilométerek számát. Nem is beszélve a harmadik reptérről, ahova szintén sínen fognak kijutni az utasok, és nem éppen a belvárosban van..

No meg a 2019-után egy igencsak tág fogalom. Pl. 2034 is 2019. után, mint ahogy a 2099. is. Így inkább a 2019-ig befejezésre szánt 400 km az, ami reálisabb. Míg a többi inkább az állom tervek, amikben benne van a 9 nyergesvasút is.

De még ha így nézzük, akkor is egy nagyon komoly hálózatról van szó. A 2019. pedig nincs messze

Még nem is olyan régen csak 45 km villamosított pálya volt Isztambulban. Ebből csak 2 volt metró, és azok sem értek össze. Sőt! Meglehetősen bonyolult volt egyikről átszállni a másikra (ma már csak simán bonyolult): metró-villamos-földalatti-villamos-metró (ma már csak metró-villamos-földalatti-metró). A villamosok is inkább látványosak voltak, mint praktikusak. Mindezt egy 10 milliósnál nagyobb városban.

Isztambul metró vonalai 2004 előtt
Isztambul metró vonalai 2004 előtt

Az utóbbi években viszont komoly metrófejlesztésekbe kezdtek, így ha a most épülő vonalak elkészülnek (főleg a Boszporusz alatti Marmaray), akkor már 141 km lehet sínen megtenni. Ebben egyébként a kötöttpályás Metrobus is benne van, ami bár többségében sima (néha speciális) buszokat használ, de ennek kiépítése is legalább olyan drága és bonyodalmas volt, mint egy villamos pálya, így ő is ezt a kategóriát képviseli.

Tehát mondhatjuk azt, hogy megháromszorozódott a metróhálózat.

Isztambul metró vonalai 2004-2013
Isztambul metró vonalai 2004-2013

2019-re pedig ismét egy háromszorozás a cél (400 km). Ekkora már mindhárom reptérre metróval (villamossal, vonattal) ki tudunk majd menni. Sőt! Egyikről a másikra is át lehet majd vonatozni, így jókat lehet majd cikázni az átszálláskor (félúton kebabárus). Ráadásul ha valaki egy távoli országban szerzett internetes barátjával szeretne találkozni félúton, Isztambulban, de másik reptérre érkeznek, akkor könnyebb lesz találkozópontban megállapodni.

Szintén 2019-ig kell elkészülnie a Boszporusz feletti lanovkának is (link). És jó látni a térképen, hogy mind a Haydarpaşa, mind a Sirkeci pályaudvarra vonatok fognak érkezni.

Isztambul metró vonalai 2014-2019

A 2019-utáni tervekben pedig sok izgalmas dolgot találhatunk. Egyike ezek között a tervezett gyorsvonat Edirne és Ankara (Izmir) között, ami sokat segíthet majd a fővárosban élő magyar társainknak, mikor majd a több tíz kg Erős Pistát, szalámikat, stb… viszik.

Következő érdekesség, hogy a Pierre Loti kilábóba feljutva, egy másik felvonóval (levonóval) juthatunk át a Miniatürkbe. Ez mindenképpen egy izgalmas élmény lesz. És akkor visszafele még mindig jöhetünk a csónakos bácsival.

De lesz még egy felvonó az Európai Erődnél is. Így ha sikerült ide eljutnunk, akkor pár átszállással visszatérhetünk a Kék Mecsethez. Az már látszik, hogy az istanbulkart vásárlása erősen ajánlott lesz!

Bár egyetlen hír sem említi, a térképen egy újabb Boszporusz alatti metróvonal lett feltüntetve. A nyomvonal még bizonytalannak látszik.

Isztambul metró vonalai 2019 után
Isztambul metró vonalai 2019 után

További érdekesség a 9 darab egysínű nyergesvasút. Ezeknek az útvonalai ugyanis nem a megszokott helyen lesznek (kivéve a Sabiha Gökçen reptér – Forumla1 összekötő vonalat).

Természetesen a történelmi városrészbe nem tehetőek, hiszen az UNESCO védett zóna (pedig de jó lenne egy Kék Mecset – Héttorony – Chora, Kariye) dzsámi és múzeum" >Kariye Dzsámi háromszög vonal!). Helyette pl. a Levent üzleti negyed két pontja lesz összekötve Gültepe vársorészrészen keresztül.

A nyerges vasút ötlete egyébként nem új. Már 2008-ban jóváhagyták a terveket. De minderről bővebben majd egy másik bejegyzésben!

Forrás itt

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
776 km Metró Isztambulban, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

3 Replies to “776 km Metró Isztambulban

  1. Nagyon helyes. Így kell ezt tökösen csinálni és nem a csodára várni. Kínában hasonló ütemben épülnek a metrók. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Aztán nehogy úgy járjatok, mint a római metró. Azért olyan gyengécske, mert sehol sem lehet fúrni, mindenhol műemlékekbe ütköznek és már jönnek is a régészek. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Isztambul idősebb, mint Róma. Itt is bárhol ásol, valami előkerül a föld alól. Jó példa erre a Boszporusz alatt épülő Marmaray, ami csak azért nem készült el 5 évvel ezelőtt, mert még mindig találnak valamit…
      Az Aranyszarv-öböl esetébe gondoltak egyet, hogy megkerülik a problémát, és a metrót inkább a tenger felett vitték át. Ott viszont beleakadtak az UNESCO-ba (megzavarja a látványt).

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .