Kalandok Isztambulban és Törökországban.

2013-ban a Ramadán (Ramazán) augusztusban volt. Most októberben viszont a második Karácsonyt fogjuk ünnepelni, az Áldozati Ünnepet (törökül: Kurban bayramı).

Időpontja: 2013. október 15-18.

A történet szerint ezen a napon ment fel Ábrahám a hegyre, hogy az Úr kérése feláldozza a fiát. A történet végül jól végződik, mert az Úr csak próbára akarta tenni Ábrahám hitét, a végén nem engedte, hogy feláldozza a fiát. Helyette egy bárányt küldött.

Az Iszlámban erre a történetre emlékeznek minden évben. Az ünnep időpontja a holdnaptár miatt minden évben kb. 10-11 nappal előbbre kerül. Így úgymond a Karácsonyra kevesebbet kell várni. 🙂

Ilyenkor a hívők többet járnak mecsetekbe. Az ünnep első napján történik az áldozás, kora hajnalban. Az áldozati állat általában birka. De lehet marha, kecske és teve is. Törökországban a legelterjedtebb a marha, amelyekből nagy mennyiséget importálnak Magyarországról.

Az állatot különös rituálé mellett áldozzák fel, és közben imádkoznak. Majd pedig a húst 5 részre osztják: egy rész megy a szegényeknek, egy az ismerősöknek, egy a rokonoknak, egy közeli családtagoknak, és egy marad saját maguknak.

Az áldozatot szigorúan csak az előírt, hozzáértő személyek végezheti. Bár minden évben jónéhány apuka megmutatja a fiúknak, hogyan is kell ezt csinálni. Olyankor láthatunk az utcán futkározó teheneket és bekötött kezű embereket (közelükben pedig csalódott gyereket).

Lehetőség van az áldozatot adománnyal kiváltani. Ez az idén 500 TL körül van, amit jótékony célra fognak felhasználni.

Természetesen, mint minden török ünnep, ez is főképpen a családról szól.

Ilyenkor megint előkerítjük a nagymamát (jelezték, hogy Ázsiában van…), ott fog gyülekezni a teljes rokonság, mivel ő legidősebb. És a szokás az, hogy a fiatalok mennek az idősebbekhez. Csakhogy a mi gyülekezőpontunk eredetileg bent lakik Anatólia közepén a hegyekben az erdő mélyén (tiszta Piroska és farkas mese). Oda pedig nem egyszerű bejutni. Egyébként jó hely. Esténként még farkasordítást is hallani!

Rumli Kastamonuban

Rumli Kastamonuban

Meg ha az egész rokonság odamenne, az igencsak megterhelné az egyébként 20 fős falucskát.

Ezért amikor valamelyik rokon arrafele járt az utóbbi időkben, akkor berakta a nagymamát is a kocsiba, és elhozta Isztambulba. Viszont a nagymamának nem tesz jót, hogy hirtelen milliószorosra nőtt a szomszédok száma, és este is a farkasok helyett a szomszéd tv-je ordít. Így sokáig nem bírja egyik helyen sem. Pár hét után átkerül egy másik rokonhoz, majd egy hónap múlva már senki se tudja, éppen hol jár, melyik földrészen is tartózkodik éppen.

De azért az utolsó napon valahogy előkerül. Az ottani családot pedig az a megtiszteltetés éri, hogy főzhet egy hatalmas adag pörköltet a vendégeknek.

Az Áldozati Ünnep igazi egzotikuma ez a pörkölt, amit a frissen vágott állatból készítenek. Mivel áldozatról van szó, csakis a legjobb minőségű állatot lehet levágni. Ilyenkor pedig nem illik fűszereket használni, amelyek elrontanák a hús tiszta ízét. Természetesen nemcsak egy helyre megyünk ilyenkor látogatóba, így mindenhol megízlelhetjük a friss pörköltet. Nyam nyam nyam.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Jön az Áldozati Ünnep, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


101
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    doksan
    “90”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek