Törökország vonalzó

Végre egy hasznos cucc kezdő és haladó turistáknak, eltévedőknek, tanulóknak és vakvezető kutyáknak: Törökország vaktérkép rajzoló sablon!

Törökország vaktérkép rajzoló sablon!
Törökország vaktérkép rajzoló sablon!

Gondoltak a nagyon eltévedőkre is, mert a szomszédos országok határai is be vannak jelölve…

Természetesen eredetileg ez a vonalzó-sablon az iskolásoknak készült, nem a turistáknak. Így pl. nem árulják reptéren, és nem jár mellé ajándék kebab sem. Viszont mi mégis nagy hasznát tudjuk venni.

Kezdve mindjárt azzal, hogy otthon jó előre begyakorolhatjuk vele Törökország térképét úgy, hogy a végén már csukott szemmel is le tudjuk rajzolni. Így lesz belőle vaktérkép. Hehehe. (persze nem ezért  hívják vaktérképnek, de legalább sikerült találnunk egy idióta szóviccet ebbe a bejegyzésbe is).

Vagy esetleg turistatársunk hátára, vagy érdekesebb/látványosabb testrészére is feltetováltatthatjuk. Hála a sablonnak, a tetováló szalonban egészen biztosan pontos térképet fognak rajzolni. Ezen aztán alkoholos filccel bejelölhetjük az útvonalunkat, színes rajzszögekkel pedig azokat a helyeket, amelyeket már meglátogattunk.

Aztán ha eltévednénk, akkor elég csak a turistatársunkat elővenni, hogy megkérjük a helyieket, mutassák meg, merre is vagyunk éppen.

Azoknak, akik viszont nemcsak az utat, de a társukat is el szokták veszíteni, nekik ajánljuk, hogy legyen egy ilyen a zsebükben. Eltévedés esetén pár pillanat alatt felrajzolhatjuk Törökország térképét, vagy csak annak egyik területét. És máris kérdezgethetjük a helyieket. Csak vigyázzunk, mire rajzoljuk le/fel a térképet! Ugyanis pl. egy ház falat nehéz lesz utána magunkkal cipelni…

A beépített vonalzó segít minket kiszámolni, hogy mennyire is van messze az a messze. De mivel hiányzik a méretarány, így nektek előre kiszámoltam a távolságokat:

  • 1 cm = messze
  • 2 cm = még messzebb
  • 3 cm = nagyon messze
  • 4 cm = nagyon nagyon messze
  • 5 cm =nagyon nagyon nagyon messze
  • 6 cm = nagyon nagyon nagyon nagyon messze
  • 7 cm = majdnem rettenetesen messze
  • 8 cm = rettenetesen messze
  • 9 cm = még rettenetesebben messze
  • 10 cm = nagyon rettenetesen messze
  • 11 cm = fenemód messze
  • 12 cm = fenemód rettenetesen messze
  • 13 cm = rettenetesen fenemód messze
  • 14 cm = fenemód rettenetesen fenemód messze, de rettenetesen
  • 15 cm = nagyon rettenetesen fenemód rettenetesen nagyon messze
  • 16 cm = hát ez biza a falun túl van
  • 17 cm = ide már a busz se jár
  • 18 cm = útleveleket kérem ellenőrzésre
  • 19 cm = يرجى التحقق من جوازات السفر
  • 20 cm = 请检查护照

 

Törökország vaktérkép rajzoló sablon!
Törökország vaktérkép rajzoló sablon!
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)
Törökország vonalzó, 10.0 out of 10 based on 6 ratings
 

2 Replies to “Törökország vonalzó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .