A helyi gyerek tudományos újságbban (amit Árpinak veszünk, de végül én olvasgatok) meglepő dologra akdtam: egy Budapest makettet.

Persze ez nem olyan igazi makett, mert előre ki voltak vágva az épületek (bár a körbevágást hagyhatták volna a gyerekekre, igaz, akkor biztosan nem fogok bele a projektbe), de ennyi is elég volt ahhoz, hogy nyakig ragasztós legyek…
Az újságról: Úgy hívják, hogy Bilim Çocuk, vagyis Tudós gyerek. Nagyon jó. Minden hónapban különböző témákat tárnak a gyerekek elé, érdekesen, de kiadósan. Majd pedig van hozzá egy ragasztós játék. Előző hónapban vonatok voltak. Most pedig az épületek. Címlapon mindjárt Gaudi.

Adtak is egy teljes kartonlapot (ez már kivágósdi), ahol az ifjú Gaudik mozaikokkal játszhatnak.

Kedvencem egyébként a Kifli és Sajt (Simit és Peynir), a két macska kalandjai, akik minden részben egy hírességet mutatnak be. A törökök szeretnek a mesehősöknek étel neveket adni. Így van Citrom, Olíva, Menta, Narancs stb… Lehetőleg úgy, hogy egyezzenek a színek is. Így ki tudjuk találni, hogy itt a barna a Kifli, és a fehér a Sajt. Bár éppen fordítva is lehetne. 🙂
A mostani részben Sinan Mesterrel, a híres építésszel ismerkedhetünk meg, két oldalon, játékosan. Ennyi elég is egy alaphoz.

És ha már épületek, akkor kapunk egy kártyát is (ezt még meg kell értenem, miről is szól, de valószínűleg egy játék), ahol szintén feltűnik Budapest. Természetesen Isztambul is! 🙂

És persze ott vár a makett is. Mindez nagyon jó, hogy a gyerekek más városokat is megismerjenek.

Úgyhogy ragasztó-kalandra fel! Rakjuk össze a várost!

Pár perces munka után (2 óra volt) már készen is van Budapest papír változata. Itt a Parlamentet láthatjuk, mögötte pedig a Szent-István bazilikát.

Ha viszont innen nézzük, akkor már a Lánchíd is feltűnik. Háttérben pedig már ott vár Szentpétervár…

Van ám Vár is, meg Mátyás templom. 🙂

Természetesen van ám Isztambul is! Ez nem meglepetés.

Mint ahogy London is várható volt.

Van ám Szentpétervár is

És Új-Delhi is, és Berlin is. 🙂

Mind a 6 város kész lett. Szép lett, jó lett. De aztán jött Godzilla…

- Magyarország füzet (1.000)
- Bem Apó az Oszmán Birodalomban (1.000)
- Isztambuli Feriköy (protestáns) temető, ahol a 1848/1849-es szabadságharc magyarjai nyugszanak (1.000)
- Nusaybini magyarok (1.000)
- Rákóczi sír(helye) Isztambulban (1.000)
- Még több magyar könyv Törökországban (RANDOM - 1.000)
„De aztán jött Godzilla…”
Jaj… 😀 😀 😀
A Sinan rajzon a bogarak haladására mondja azt a macska, hogy „gurul, gurul”?
Hehehe… 🙂
Valójában a gyomra korgott (jelzett, ha nem kap enni, begurul), hiszen már percek teltek el úgy, hogy se nem evett, se nem aludt.
Szóval Yumos is segített. 🙂
Ennyire hideg van, hogy már előkerült a szőrös mamusz?
Nálunk nyitott ablak, póló, délben egy órácska napozás 🙂
A kutyák azért kellettek, hogy elijessze a macskát…
Látod, levettem, mindjárt elő is került, és bemászott a városba… 😀