Élőben a hajóról

Naponta 2 x 25  percet hajózom. Így gondoltam, kipróbálom, hogy ezt az időt nem Rejtő könyvek olvasására, hanem a blog írására fordítom.

Úgyis van egy USB-internetes-kapcsolat bigyóm, amit a gépbe lehet döfni.

Persze a blog írásához egyáltalán nem szükséges internet. Egy halom másik programban meg lehet írni, amelyikben a helyesírás-ellenőrző ugyan úgy átjavítja a szavakat (pl. az az-ból rendszeresen aszú lesz…). De így legalább állandóan csipog az Facebook, ami jól eltereli a figyelmemet, és így girbegurba lesz a szöveg.

Ma mindezt téteztük azzal, hogy a hajó is ringatózik, így garantáltan nem lesz két egymással párhuzamos sor..

No de , hajóra fel!

Persze előtte át kell jutni a kapukon, ami így, 3 kg laptoppal a kezembe, és még gépelek is, jó mókának tűnik!

No, gyerünk, közelítsük meg a kaput!

Hohó! Mindenki engem néz! Híres lettem!

Remélem, azért nem kérnek autogramot, sem autokilogramot, mert két kéz kell ahhoz, hogy a laptopot tartsam, és gépeljek is közben…

Szerencsére, mióta bevezették az Istanbulkart-ot, azóta nem kell előbányászni a táskából. Elég csak a gép közelébe elhalad. Jelen esetben a zsebemnek kellene az érzékelő közelébe jutnia, de van némi probléma a szintkülönbséggel…

Rövid tornamutatvány után kiderül, hogy a probléma nem megoldható. Viszont egyre többen kíváncsiak rám.

Szóval le kell tennem a laptopot, hogy kinyissam a kaput, és belépjek.

Vissza kellett másznom a laptopomért, mert kint maradt.

Most már tudom folytatni az írást. Kb. 10 perc van a hajó érkezéséig. Addig körbe nézek, hogy miről is lehetne írni.

Hangulatos, bár hűvös stílusú a kikötő Cölöpökön áll a tengerben. Körbe fotók, Boszporusz túra hirdetések, felül török minta, előttem pedig egy macska. Szintén a hajóra vár. Így megy ez nálunk: ha a macska meg akarja látogatni az ázsiai rokonait, bizony hajóra száll.

Kisebb csattanással megérkezik a hajó. Több, mint ezer ember letódul róla. Újabb ezer fel. Én is köztük vagyok. Meg a macska is.

Persze a hajó ringatózik. Leginkább a saját maga keltette hullámaitól. De van egy kis szél is. Dülöngél is mindenki jobbra, majd balra.

Ez amolyan isztambuli néptánc. Tengeri néptánc: Mindenki kettőt balra! Mindenki kettőt jobbra. És most egyszerre: előre!

Hoppá!

A laptop mégsem esett bele a tengerbe. Na olyankor lehet jó az internet, mert távolról be lehet kapcsolni a webkamerát, aztán lehet nézni a halakat…élőben. Persze csak ha vízálló a laptop. Sajnos nem. De már vízálló billentyűzetem! 🙂 Kifejezetten ajánlják, hogy három havonta mossam ki a mosogatóban. Még kupakot is adnak az USB csatlakozó lezárásához. Próbaképpen Árpit meg is kértem, borítsa végig a kakaót rajta. És nem lett baja! 🙂 (Mielőtt megkérdezitek: Logitech K-310, és nem, nem kapok érte reklámpénzt).

Szóval fent vagyunk a hajón. De menjünk feljebb. Igen, feljebb. Itt veszünk egy pohár teát. Ehhez megint két kéz kell…

…

Fent vagyunk a tető-fedélzeten. A második emeleten. Tea is van mellettem, és egy simit is. Nyum!

Szuper a kilátás! És jó idő! 22 fok van! Novemberben!! A rekord egyébként 26. Az egyik rekord. A másik -1.

De most nem esik, sem a hó, sem az eső, sem pedig semmi más (pl. a laptop a vízbe).

Most delfinek sincsenek. Sem tengeralattjáró, sem más, ami szokatlan lenne. Így most teljesen átadhatjuk magunkat Isztambul látképének az élvezésére. Mindezt úgy, hogy közben a monitort is nézni kell…

Meg persze itt van egy kamionnyi sirály, ami mind a simitemet akarja felfalni. Vagy engemet? minek néznek ezek? Macskának??? Hess innen, rusnya dögök!

Szóval, itt vagyunk két földrész között. Jobbra a Dolmabahçe  Palota, szemben a történelmi városrész (AyaSofya, Kék Mecset, és a STB), balra a Kislány-torony, és hátul a Boszporusz-híd. Körbe-körbe pedig a mélykék tenger. Apróbb hullámokkal, amelyek ringatják a hajót.

Közben leesett a laptop. Szerencsére csak a padlóra, nem a tengerbe.

Túúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúút! Túúúúúúúúúúúúúúúúúúúút!

Ja, igen, a tenger azért nem üres. Tele van kisebb-nagyobb hajókkal. Itt is akkora a forgalom, mint a körgyűrűn. Van itt minden: halászhajó, turista hajó, komphajó, tanker hajó, néha még csatahajó is. A szabály: aki a nagyobb, az tud kevésbé megállni. És őt is érdekli kevésbé, hogy kit ütnek el. Vagyis aki a kisebb, neki ajánlott kerülnie. Ez esetben nem mi vagyunk a kisebbek, így marad a dudálás.

Közben elhajózunk a Kislány-torony mellett, így átértünk az ázsiai oldalra. Innen akár már úszva is partot lehetne érni. De akkor hogy gépelek közben?

Ezzel együtt a Boszporusz végére is elértünk. A Márvány-tenger partján vagyunk. A hajó egy darabig az ázsiai part mellett halad tovább. Itt egy ipari park-kikötő található. A tervek szerint itt lett volna az olimpia. Lehetséges, hogy majd turista park kerül ide. Ki tudja.

Balra a Hayradpaşa pályaudvar mellett haladunk el. Jobbra pedig egy hullámtörő van. Ezen egymás mellett, sorban üldögélnek a madarak. A simit elfogyott, így biztonságban vagyok.

És már meg is érkeztünk! Egy kisebb csattanással. A nép pedig felkel, hogy megkezdje a néptáncot. Egyet jobbra, kettőt balra, és most egyszerre előre, leesünk a lépcsőn.

De sebaj, már itt is a szárazföld. Így befejeződik az élménybeszámoló, én is becsukom a lapto….

a

a