Ismét egy elmélkedés a külföldön használt magyar nyelvről.
Persze válaszok nélkül.
(Lehet, hogy túl rózsaszínre sikerült, így csak az olvassa tovább, aki nem biztos a dolgában. Többiek jöjjenek vissza holnap).
A beszélt nyelvnek megvannak a maguk furcsaságai.
Azt mondják a régiek, akik még az I. Világháború előtt éltek, amikor még nem volt divat az egy ország egy nyelv, hogy a nyelvhez érzelmek is kötődnek.
Manapság számtalan tanulmány és kutatás létezik a kétnyelvű családokban felnövő gyerekről. Csakhogy az ami ma egzotikumnak számít (bár lassan már nem is annyira), az régen teljesen természetes volt.
Képzeljünk el egy falut (lehet magyarországi is, vagy németországi), ahol vegyesen él 3 nép. A nacionalizmus előtörése előtt teljesen természetes volt a vegyes házasság (persze voltak akkoriban is nemzeti nézeteltérések). De még ha a gyerek mindkét szülője is ugyan olyan nyelvet beszél, akkor is lehetett az utcában, vagy a boltban más nyelvű személy.
Így a gyereknek teljesen természetes volt, hogy apával és anyával az A nyelven beszél. A boltban a Tót bácsival a B nyelven. Sőt! Ha pedig bement a városba a hivatalba, akkor a C nyelven.
Természetesen bár mind a három nyelvet tökéletesen beszélte, más más környezetben. Így más más területen lettek mélyebb ismereti. A hivatali szavakat jobban ismerte a C nyelve, és valószínűleg otthon is a C nyelven használta őket. Pl. nem azt mondta, hogy személyi adatlap, hanem annak a C nyelvi megfelelőjét. Hiszen otthon is beszélik a C nyelvet, így mindenki megértette, melyik is az a papír, teljesen felesleges lefordítani. Viszont a C nyelven lehet, hogy nem tud olyan szavakat, mint a kenyér, mert sose volt rá szüksége.
Megjegyzem, hogy itt Isztambulban, mi is hasonlóan vagyunk. Amikor mi magyarok egymás között beszélgetünk, a hivatalok nevét és az okmányokat nem fordítjuk le törökre. Nem mondjuk a török személyire, hogy török személyi. Helyette a helyi nevén hívjuk: kimlik. Ezzel máris megkülönböztettük a magyar személyitől, amit viszont nem hívunk magyar kimliknek. Ennek oka abban is rejlik, hogy a kettő nem 100%-ban ugyan az. A másik, hogy nem éri meg az ismerősnek lefordítani a hivatalos papír nevét, mert ha elmegy az önkormányzathoz, akkor törheti a fejét, mi is annak a török neve. Egyszerűbb, ha mindjárt a török nevét tanulja meg. Az csak mellékes, hogyha érti is, mi is ez a papír valójában (ez mondjuk magyar nyelven Magyarországon sem mindig értettem).
E miatt, vagy ettől függetlenül, az a nyelv, nyelvi környezet, amiben felnövünk, az nemcsak üres szavakból áll, hanem érzelmek is kötődnek hozzá. Ezért lesz az anyanyelv olyan fontos, hiszen az anyával beszéltünk fele, aki ezt meg azt és még mennyi mindent csinált nekünk.
A régiek megemlékeznek arról, hogy ugyan azt a szót más más nyelven használták különböző szituációkban, attól függően, milyen érzelem kötődött hozzá, milyen volt az aktuális hangulat.
A mai világban viszont jellemzően egy nyelvi környezetben növünk fel. És hiába tanulunk már iskolában második, harmadik nyelveket, azok mindig is (de legalábbis nagyon-nagyon sokáig) idegenek maradnak (vö magyar szavak: anyanyelv, idegen nyelv). Bármennyire is sajátítsuk el egy másik ország nyelvét, azok csak szavak mindig csak üres szavak maradnak. Érzelmileg nincs különbség a szerelem és a tökfőzelék szó között.
Ez pedig egy komoly átok. Hiszen ha más anyanyelvűvel házasodunk, akkor nem lehet neki jóízűen kimondani azt, hogy szeretlek, mert ha az ő nyelvén mondom, akkor nekem nem jelent semmit (annak ellenére, hogy tudom, mit jelent), és nincs meg az a bizonyos varázsa a szónak. Ha viszont az enyémen mondom, akkor megvan a varázs, de nála lesz az, hogy a szavak csak úgy elszállnak mellette. Megoldás lehet ha egy harmadik, köztes nyelven mondjuk, mert akkor mindkettőnek olyan, mintha csak arról beszélnénk, milyen filmet nézünk meg a moziban.
Ugyan e miatt az idekint töltött 5 évemben nem tudtam pl. egy jóízűt káromkodni. Amikor legutóbb elküldtem a taxist a világ végére, hogy az ősi mesterséget űzze, akkor csak nézett rám nagy szemekkel. Ennek így nem volt sok értelme. Erre lefordítottam neki törökre, akkor még nagyobb szemekkel nézett (hiába, a magyar ételeknek, boroknak, és káromkodásoknak a világon nincsen párja). De így meg nem volt az igazi…
Úgyhogy bármennyire is furcsán hangzik, a mostani internetes világban, amikor olyan könnyű magyar nyelvű irodalomhoz, hírekhez, filmekhez stb… jutni, mégis tud hiányozni a mindennapokból. Mégpedig pont azért, mert az idegen környezetben a szavak idegenek, nem tartalmaznak érzelmeket számomra.
Magyarnak lenni külföldön 2,
- Találtam magyar zászlót :) (1.000)
- Külföldinek lenni Törökországban (1.000)
- Magyar nyomok... (0.840)
- Egy magyar és egy osztrák beszélget egy szobában...törökül (0.840)
- A Pál utcai fiúk (0.840)
- AyaSofya magyar gyertatartói (RANDOM - 0.840)
Az élet soha nem tökéletesen tökéletes. Senkinek. A boldogság sem szeplőtelenül ragyogó, folt nélküli csillámlás. A hétköznapi élet mindenkire rákényszerít az élet ilyen-olyan területén kompromisszumokat. Kinek ilyet, kinek olyat… Távolság, egészségi állapot… talán ezek a leggyakoribb dolgok, amik alkalmazkodást, esetenként megalkuvást követelnek. Vagy van, aki szeretetben él a párjával, de a másik családja nem akar tudni őróla… A kompromisszumok mindig konkrét helyzetektől függenek.
Hidd el, ha megkapirgáljuk, mindenkinek akad valami szeplő a boldogságán. Bárhol és bárhogyan éljen is.
Amúgy szerintem régen a többnemzetiségi falvakban nem volt általános a vegyes házasság. Viszont a gyerekek együtt jártak iskolába, együtt játszottak, a felnőtteknek mindig akadt valami közös dolguk… igen, magától értetődő volt, hogy mindenki érti és beszéli a másik nyelvet.
Amúgy mikor kezdett nyiladozni az eszem, rendkívül jókat kuncogtam azon, hogy sváb anyanyelvű nagymamám a környékre más falvakból beköltözött nagykendős sváb öregasszonyokkal találkozva „svábolt”… de a mindennapi közkeletű dolgokat, aminek már nem is ismerték a régi német nevét, mert talán nem is volt neki (technikai fejlődés ugye), azt teljesen simán szőtték bele a beszédbe magyarul. De a részletekre már nem is emlékszem, csak az ragadt meg bennem, ahogy pletyka közben sűrűn emlegették, hogy „der Plébános”… 😀
Azért az a Der Plébános… sokat elmond… 😀
ahogy unokatestvérem mondta. beülünk a shattenbe…
beültünk és nem is égtünk le! 🙂
Ehhez nem is kell külföldre költözni, ott élni. Amikor a párom egy amerikai IT cégnél kezdett dolgozni, a munkanyelv angol lett és teljesen természetes volt, hogy otthon elmesélte, hogy segített valakinek setupolni a printert… 🙂
No igen. Ez meg egy másik rettentő nagy téma lehetne, a külföldről besunnyugó szavak.
De azért tegyük hozzá, hogy a számítástechnikában a magyarra lefordított szavak nem igazán voltak jól eltalálva: hosszúak voltak, és hülyén is hangoztak. Mára már azért megszoktuk őket, meg sok kikopott. Szerencsére az internet internet maradt. A floppy meg kihalt. A billentyűzetet meg megszoktuk, bármennyire is egyszerűbb a keyboard. És a printernél is elfogadtuk a nyomtatót. No de a setup.. az akkor is setup. 😀
Ez teljesen természetes folyamat. A nyelv nincsen kőbe vésve és állandóan változik a csoporttal együtt, aki használja. Ha van egy fogékony és változást befogadó és utána fenntartó csoport, akkor miért ne alakulhatna ki egy saját beszédrendszer, saját kifejezésekkel? Ld. börtön szleng. Szerinted a német nyelvek hogy váltak szét? Egy darabig biztos értették a németalföldi, azaz a holland beszédet, majd ők annyira eldiskuráltak maguknak, hogy szépen leváltak és saját nyelvvé alakult a nyelvjárásuk. Hasonló történt a portugál nyelvvel is, amikor úgy döntött, hogy a spanyol nem elég kifejező neki. 😀
Na most a ti esetetekben, Ti egy rendhagyó család voltatok, vagytok és lesztek is. Árpinak egyszerre fog előnyére és hátrányára változni az, hogy két világ szülötte. De nem a boldogsága a legfontosabb? Ha törökül, ha magyarul, ha keverten tudja magát a szüleivel a legjobban megértetni, akkor az miért lenne baj? Simán meg tudja tanulni mindkettőt anyanyelvi szinten, de mindig lesz olyan szó, ami az egyik vagy a másik nyelvből vésődött be neki jobban.
A helyi magyar közösség szintjén is ti egy speciális „alcsoportot” képeztek a nyelvhasználók között. Ha pl. most CyberMacs kitalálna egy helyesírási kis különlegességet és utána azt a helyi magyar közösség minden tagja használná és tovább is adná a következő nemzedéknek, akkor lehet nekik már teljesen természetes lenne a változás. Kazincynak se lehetett ám könnyű a nyelvújításkor a sok új szót elfogadtatni, de mégis megszépítette „erővel” a nyelvünket és nem hagyta, hogy kevert német-magyar nyelvvé alakuljon.
Helyesírási különlegességek kitalálásában jó vagyok ám. 🙂
Nem gondolom, hogy sokáig, több generáción megmaradna az a magyar, amit magunkkal hoztunk. Mi nagyon szét vagyunk szóródva hozzá.
Még a Kossuth emigrációsaknál sem maradt fent a magyar, pedig ők többen voltak, jobban egy csoportban voltak, és tutira nem rohangáltak a hivatalokba adószámot egyeztetni, meg bankszámlákat nyitogatni.
Én 5 magyar faluról tudok Törökországban. Egynek a pontos helye is megvan. De már ott se tud senki magyarul.
Ezt én írtam közel két éve :
http://hataratkelo.postr.hu/a-legsulyosabb-kerdes
De akkor megint elmondom, hogy játszunk el a gondolattal, hogy alapvetően 3 lehetőség van:
1. Apa A nyelv, Anya A nyelv , Ország B nyelv
2. Apa A nyelv, Anya B nyelv , Ország B nyelv vagy
Apa A nyelv, Anya B nyelv , Ország A nyelv
3. Apa A nyelv, Anya B nyelv , Ország C nyelv
A köv. generáció talán még fogja tudni beszélni a szülei nyelvét, de aztán az unokák tuti beolvadnak, mint a második generációs amerikaiak. Ha előre tekintünk pl. Árpi esetére, ha 20-25 év múlva magyar lányt vesz el, akkor Sema török ága fog „kihalni”, ha török lányt vesz el, akkor CyberMacs magyar ága fog csorbát szenvedni. De aztán ki tudja? Lehet, hogy majd elvesz egy D nyelvet beszélőt és eléldegélnek az E nyelvű országban boldogan.
Ha megfigyelitek, a világ összes nagyobb nyelve erőszakos kiterjeszkedés után maradt fent. Mint egy evolúciós verseny, ahol nincs liberális gondolkodás. Az erősebb oroszlán se hagyja a gyengébb hímeket utódokat nemzeni. Ez baromi kegyetlen, de így van. A nyelvek esetében is, míg mi a szabadság eszméjéért lázadoztunk, addigra más népek (ld. angolok, franciák, spanyolok, oroszok, törökök, arabok, kínaiak) simán ráerőltették az akaratukat, kultúrájukat másokra. Most ilyenkor megkérdezhetnénk, hogy etikus volt-e? Valószínűleg nem, de itt a többség mindig győz és elcsépelt közhellyel élve a győztesek írják a történelmet.
Árpinál nagy valószínűséggel a D-nyelvű lány, E ország áll majd fel, ahol a szülők D és F nyelvet beszélnek, a nagyszülők pedig Y és W-t. 🙂
Ne lásd ilyen sötéten a jövőt! Még felzárkózhattok Semával a koreai és japán nyelvből! 🙂
Csak még egy gondolat. Valamelyik Csillagkapu részben is volt, hogy a testünk egy hardver, míg a nyelv „csak” egy szoftver. Így bárhová is kerüljünk, azért a szoftvert lehet ám frissíteni… Lehet nem fog olyan jól menni, mint az előző, de amíg boldoggá tesz, addig használni lehet és kell is. 😉