Field Trip

A mobiltelefon használatával egyre érdekesebb túrás programok jelennek meg. A mostani igazán jól jöhet nyaraláskor, de még akár akkor is, ha a jólismert városunkban vagyunk. Még ott is tud nekünk érdekes helyeket mutatni.

Persze mindehhez internet kapcsolat kell, ami sajnos külföldön még mindig nem a legolcsóbb (bár elvileg Törökországban van heti mobil internetes csomag, nem is rossz áron. Egyszer még ennek is utána fogunk járni.

Mai menünkben a Field Trip nevű alkalmazást próbálgattuk. Vagyis most már lassan egy hónapja folyik a tesztelés, amivel Isztambulban rengeteg új érdekes éttermet találtunk (ahol leginkább kebabot árulnak).

A program használata roppant egyszerű: bekapcsoljuk. És ő már meríti is akkumulátort, miközben értesít minket, ha valami zaftosabb hely közelében haladunk el (Isztambulban ez, mint már fentebb említettük, szó szerint zaftosat jelent általában).

Na jó, annyira azért nem meríti az akkumulátort, de egy egész napos túránál már nem árt ha van nálunk napelem (vagy napelemes táska).

Ennyi bevezető és félrebeszélés (meg félregépelés) után ideje rátérni, mi is ez a program valójában.

A Field Trip menet közben figyeli a pozíciónkat. És hogyha valami érdekes hely van a közelben, akkor erről figyelmeztet minket. Az érdekes hely sok minden lehet. De leginkább olyan, ami tényleg érdekes. Nekünk, illetve a gyomrunk számára.  Tehát a Filed Trip olyan helyeket ajánl, ahol látnivaló, vagy ennivaló található. Vagy akár vásárolni való. Vagy bármi, ami érdekes lehet (pl. kacatos bolt)

Az információkat sok helyről szedi össze. Nincs lista, melyik oldalakról (vagy csak én vagyok lusta megkeresni). Nekem itt, Isztambulban, eddig a következő portálokról gyűjtögette az ajánlatokat: Architizer, Mimoa, Daily Secret, OpenBuildings, Spotted by Locals, Harbi Yiyorum (ez már csak a nevéből adódóan is éttermeket ajánl, és nekem ő jelenik meg a legtöbbször), Virtualwayfarer, Freshome, Petite Passport, Historvius. És ez egészen biztosan nem a teljes lista.

Tehát az mindjárt jól látszik, hogy nem számtalan jó oldalon kell összeböngészni a környékbeli érdekességeket, hanem elég csak egyetlen programot használni hozzá. Ráadásul ezek mindegyike eléggé jó, és megbízható oldal (érdemes ezeket az oldalakat egyenként is átnézni). Bár az egyik nagyon dicsért étterem esetében a Tripadvisor és a Foursquere közönsége is óva intett, mondván, hogy bár a kilátás jó, de az étel és a kiszolgálás is katasztrofális…

Mióta fent van ez a program a telefonon, rengeteg érdekes helyet jelzett ki, amit mind meg kell majd nézni, le kell majd még tesztelni. Van pl. egy sajtbol Arnavutköy városrészben. Erre nagyon kíváncsi vagyok már. 🙂

Az egyetlen negatívumnak talán azt lehet felvetni, hogy állandóan jelez, amint talált valamit. Így muszáj azonnal megnézni a telefont, hogy ez most a Field Trip, SMS, vagy a Facebookon jelölt be egy macska ismerősnek, vagy Twitter, vagy mi a bánat. De a reményem az, hogy a házunk közelében azért csak véges számú (de végtelenhez közeli) kebab árus van, így csak elfogynak majd az ajánlások egyszer…

Viszont ha elmegyünk nyaralni, szuper lesz! 🙂

Csak amíg nem hagyjuk el az országot….

Letöltés, meg oldal, meg infó itt.

Külön érdekesség, hogy elkészült a Google Glass verziója is. Így az autópályán száguldva is szemünk elé ugorhat majd, hogy Egyél kebabot Musztafánál! Ezzel pedig a törökök rengeteg energiát spórolhatnak majd meg.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Field Trip, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

One Reply to “Field Trip”

  1. Hahaha, ezen percekig nevettem hangosan, hogy ha a macska bejelol ismerosnek a Fb-on 😀 😀 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .