Törökországban minden megtalálható. Isztambulban pedig minden lehetséges. Még akár az is, hogy ne kelljen órákat repülővel utaznunk (csak órákat kocsikáznunk) azért, hogy egy másik ország népszerű városában legyünk.
Hiszen Velence ma már (vagy nemsokára) Isztambulban is megtalálható.
Persze ebben a magyarok leelőzték a törököket, hiszen több száz éve van Velence Magyarországon is. A Wikipédia szerint a középkorban nevezték el a Székesfehérváron dolgozó olasz építészek.
Bár a magyar Velence nem sokban hasonlít az olasz társához, de ott van tó, ami valószínűleg egykor pont olyan mocsaras-rejtett vízi ösvényekkel teli volt, mint az Adria partjánál levő.
Ezzel szemben az isztambuli Velence, ami egyébként lakó-, és bevásárló park lesz, jobban hasonlít az olasz verzióhoz, csak éppen vízből lesz kevesebb. De azért annyi lesz, hogy lehessen gondolázni. Meg park is lesz, bár az meg a háztetőn.

A Viaport Venezia teljes területe 82.000 m², ahol 2000 ház, 200 üzlet, és még egy hotel (bár csak 4 csillagos) lesz. Az emberek pedig Velence híres palotáinak a másaiban lakhatnak. Vagy, ha jól értelmezzük a képeket, akkor akár a Campanile harangtoronyban is. Bár valószínűleg harang azért nem lesz benne. Kilátás viszont annál inkább!
Természetesen lesz rendes, nagyméretű lakás is, ami 244 m²-el és 4+1 szobával büszkélkedhet. Meg olyan is, ahol inkább csak a tulaj büszkélkedhet, hogy ő hol lakik, de inkább nem mondja el a méreteket (1+1, 62 m²).

De ez még mind semmi! Fontos, hogy mindenki jól érezze magát, és persze úgy, mintha valóban Velencében járna. Így elegáns olasz üzletek között sétálgathatunk, bár senki se bánná, ha be is mennénk néhányba (még inkább mindegyikbe), és jól megmutatnánk, miként lehet a pénzt elkölteni.
Majd pedig évente egy amolyan törökös velencei karnevál is megrendezésre kerül.
Aki viszont úgy érzi, hogy ez neki túl olaszos, és inkább valami törököset szeretne, neki se kell bánkódnia. Egy másik projektben a Boszporusz-parti palotákba költözhetünk be.

Természetesen itt is középpontban a víz helyezkedik el, egy második Boszporusz. Mellette pedig Isztambul ismert faházai, a yalı-k másolatai találhatóak. Ezekben lehet kényelmesen lakni, akár 645 m²-n! Ráadásul a szomszédnak garantáltan nem ilyen a háza, és a miénk biztosan jobb. Jó időben pedig a nappaliból lehet fejest ugrani a mű tengerbe. Persze előtte hessegessük el a csónakos kölyköket az útból, akik a hátsó, jobb kilátású, de olcsóbb lakásokból szoktak lejárni, hogy minket bosszantsanak.

De nemcsak Isztambulban találhatunk érdekes projekteket. Ha jól emlékszem, Antalyaban található a Krem mása, mint hotel. Aminek a katalógusában kiemelkedő helyen szerepelt, hogy a szobákhoz saját pizzafutár is jár!
Velence Isztambulban,- Harmadik repülőtér Isztambulba (1.000)
- Harmadik Boszporusz-híd (1.000)
- Kanal İstanbul (1.000)
- Nemsokára készen lesz az Aranyszarv-öböl feletti metró. (1.000)
- Elkezdődött a 3. Boszporusz-híd építése (1.000)
- Földszint (RANDOM - 0.309)
Tiszta Las Vegas 😀
Érdekes, de olyannal még találkoztam.. Bár lehet, hogy csak előlem bújt el. 🙂