Lemegyek a völgybe

Vagy felmegyek a hegyre?

Akárhogy is, mászni kell! Vagy oda, vagy vissza.

Erre van a felfele

Isztambulról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy vízszintes. Én most 60 m-el vagyok a tengerszint felett. Azaz kb. 58 m-e van a buszmegálló alattam. Mondjuk úgy, hogy a völgyben. Meg ott vannak az éttermek is, így ha megéheznék (majd 5 perc múlva), akkor oda kell lemászni.

De mehetek felfele is, a hegyre. Arra is kb. 60 m van, míg eljutok az első helyre, ahol ennivalót lehet venni. Jól nézünk ki…

Isztambult valaha, amikor még aprócska volt (éppen csak a Római Birodalom fővárosa), úgy hívták, hogy a Hét hegy városa. Ma már simán elmehetne a Hétszáz hegy városának is.

Valójában ezek a hegyek nem olyan igazi helyek. Hiszen néhány kivétellel alig emelkednek 100 méter fölé. Még a magas Camlıça kilátó is csak 268 m magas. Persze ez elég ahhoz, hogy jó legyen a kilátás. Sőt! A mostani 60 m-es magassági pontom is remek hely arra, hogy összetörjem magamat

Sőt! Még azt se lehet igazán mondani, hogy Isztambul hegyes-völgyes. Inkább csak völgyes. Sokkal inkább egy hatalmas szikla, olyan 120-150 m-el a tengerszint felett.  Csak éppen tele van meredek patak és folyómedrekkel.

Kezdjük mindjárt a legnagyobbal, a Boszporusszal! Folyónak is nagy, pataknak még inkább. Pedig valaha ez is csak egy aprócska patakocska volt. Még a Nagy Szőnyegháború és a Kebab Feltalálása előtt. Amikor még a Fekete-tenger egy lefolyás nélküli gyűjtőmedence, tó volt. Akkor a Márvány-tengerből egy vékony patakocskán keresztül folydogált a víz. Majd egy földrengés hatására, amolyan Mózes módszerrel kettényílt a föld, és így a halak vizes uszonnyal átvonulhattak a másik tengerbe a cápák elől…

Máshol pedig a Boszporuszba folyó patakok azok, akik bőszen kivájták Isztambul sziklás talaját. De azért gondoskodtak arról, hogy ne szépen és elegánsan, amolyan festőien, vagy még inkább matematikai görbékkel leírható alakzatokban készüljenek ezek a völgyek. Hanem úgy, simán, de leginkább meredeken. Hogy hegymászó felszerelés kelljen, ha fel akarunk jutni a pékhez.

Tehát – ha ez eddig még derült volna ki, de inkább mindenki próbálja ki maga – Isztambul tele van heggyel. Nem is, völggyel! Bár ez inkább nézőpont kérdése, hogy felfele, vagy lefele akarunk menni. De ez nemcsak azt jelenti, hogy egy sima, pár km-es túra esetén biztosan számíthatunk a hegymászásra. Hanem azt is, hogy nagyon oda kell figyelni, merre is akarunk barangolni.

A térképen ugyanis semmi nem utal arra, hogy milyen is a terep. Gyakran előfordul, hogy megyünk, mendegélünk, majd egyszercsak elénk ugrik egy hegy. Vagy egy völgy. E miatt többször is érdemes átgondolni, ha valahol rövidíteni szeretnénk az utunkat. Lehetséges, hogy ami a térképen csak pár száz méternek néz ki, azt mi órák alatt fogjuk megjárni, mert az út keresztbe megy a vízmosásokon. Mi pedig megyünk fel, majd le. Majd megint fel. Majd le. Ismét fel. majd le. Aztán fel. És le. Megint fel. És le. Most mindenki egyszerre: fel! És most le. Nagy levegő, és irány fel! Nyugalom, mindjárt megyünk lefele is!