1600 éves templomot találtak egy törökországi tóban

Biztos már mindenki látott olyan rajzfilmet, ahol a főhős ül kint a parton, és csak horgászik, horgászik, de leginkább vár, és mégsem fog semmit. Aztán egyszer csak egy cipő kerül a horogra.

Törökországban is hasonló történt, csak éppen egy templomot fogott ki a pecás.

Anatóliáról lévén szó, a meglepő inkább az, hogy csak 1600 éves.

Templom a víz alatt
Templom a víz alatt – Forrás: Hurriyet

Templomról lévén szó azért túl régi nem lehet. Konstantin Császár 313-as megtérése előtt ugyanis a kormányzat nem túlságosan rajongott a keresztényekért. Hacsak nem a hétvégi programról volt szó, ahol oroszlánok is szerepeltek. Sok sok futással meg sikoltozással az amfiteátrumokban…

Ennek a templomnak az építését így valahova a IV. századra teszik. De mindenképpen 740 előttre, amikor volt a Nagy Izniki Földrengés. Akkor omlott össze. És a lakosság úgy gondolta, hogyha az ima már nem segítettek, akkor inkább elhordják a templom köveit a házaik újraépítésére.

A hír szerint a templom az Izniki-tóban található. A török adminisztrációs körzetek miatt a pontos helyett eddig nem találtam meg, mivel az egész megyét Iznik-nek hívják. A hír pedig úgy írja le, hogy Iznik… Pedig elvileg a Google műholdas térképén jó eséllyel megpillanthatjuk. Bár….

1600 éves templomrom az Izniki-tóban
1600 éves templomrom az Izniki-tóban – Forrás. Hürriyet

Prof. Dr. Mustafa Şahin szerint (Uludağ Üniversitesi (UÜ) Fen Edebiyat Fakültesi Arkeoloji Bölümü Başkanı – röviden Uludağ Egyetem, Archeológiai tanszék vezetője) szerint más okokból nem volt eddig látható. Hiszen a rom igencsak közel van a parthoz. Sokkal inkább azért nem látta eddig senki, mert még nem került elő.

Valószínűleg a 740-es földrengés után a föld alá került, majd elfelejtődött. Mikor pedig 1999-ben volt egy másik földrengés, akkor került a tóba, és a vízalatti áramlatok mostanra tették láthatóvá.

A templom mindenképpen érdekes, hiszen nem csak egy aprócska épületről van szó, hanem egy jelentős méretűről. A romok jól kirajzolják a hajók alakját, és valószínűleg mozaikokat is találnak.

A vízalatti régészethez mindenképpen ideális helyszínen van. Az algák sem akarják a romokat nagyon felfalni, a víz sem mély, közel van a part, és a belváros is, ahol a híres izniki köfte kapható. És tea is van bőven.

Sőt! A professzor szerint, egy szuper vízalatti múzeumot lehetne ide kiépíteni!

Frissítés:
Azóta sikerült megtalálni a templomot. A térképen be is jelöltem. Lehet, hogy tényleg nem látszik a műholdról, lehet, hogy az időjárás az oka, vagy kérésre a Google kitörölte.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.4/10 (5 votes cast)
1600 éves templomot találtak egy törökországi tóban, 9.4 out of 10 based on 5 ratings
 

5 Replies to “1600 éves templomot találtak egy törökországi tóban

  1. Erről a klasszikus vicc jutott eszembe :

    – Miért nem fojtották Jézust vízbe?
    – Hát hogy nézne ki egy akvárium a templom tetején?

    😀 😀 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. (Oké a középen lévő – ???? rész kimaradt. Na ezért is nem szoktam vicceket mesélni… 😛 )

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Egy nappal később a Múlt-kor oldalán is megjelent a cikk. Eléggé minimális információval.
    Sajnos forrás nincs megjelölve.
    Próbáltam a képek alapján kideríteni, honnan érkezett, de eléggé érdekesek a meta adatok. Úgy tűnik automatikusan beleraknak mindent, mert ilyenek vannak benne, mint kommunizmus, stb… 🙂

    VN:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .