A 2014-es könyvfesztivál díszvendégeként Törökországot köszönthetjük Budapesten.

Az immáron 21. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat. Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása.

Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió és Észak-Európa országai fogadták el a fesztivál meghívását. A 2014-es könyvfesztivál díszvendégeként Törökországot köszönthetjük Budapesten.

Tizennegyedik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.

A Fesztivál természetesen könyvszakmai és üzleti fórum is, a régió könyvpiaci problémáival kapcsolatos szakmai tanácskozásokkal, konferenciákkal, az olvasáskultúrát középpontba állító előadásokkal. Speciális programunk a Könyvtáros Klub, a közel 3000 könyvtárost megmozgató szakmai fórum.

A Könyvfesztivál a nagyközönség számára nyitott vásár, évente 60 ezer látogató fordul meg a pavilonok körül, ahol közel 50000 kötet és több száz újdonság közül válogathatnak.

A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat.
A kiállítása 2014. április 24. és 27. között kerül megrendezésre.

Forrás: Türkinfo (Könyvfesztival.com)

2014. novemberében pedig az Isztambuli Könyvvásáron Magyarország lesz a díszvendég.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
A 2014-es könyvfesztivál díszvendégeként Törökországot köszönthetjük Budapesten., 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .