Folytatjuk (és befejezzük) Antonie Helbert illusztrációs sorozatunkat. Ezúttal a bizánci császárok, és feleségeik, vagy másképpen nézve a bizánci császárnék és férjeik vannak terítéken.
A munkát nehezíti, hogy a forrás nem bővelkedik információkban, és azok is franciául vannak. De azért megpróbálunk ebből minél többet kicsikarni. 🙂
Az első képen mindjárt egy ismerős koronát láthatunk. Ami nem is csoda, hiszen a Szent Korona egyik fele éppen Bizáncban készült (vagy bizánci eredetű). És ha megnézzük a császár ruháját, akkor annak a stílusa is hasonlít a magyar koronához.
A kép másik érdekessége Szent Piroska, magyar születésű bizánci császárné, akinek a képe az AyaSofyaban is megtalálható.
Szent Piroska 1088-ban született, és mindjárt Nagy László lánya lett. 1104-ben eljegyezték a bizánci trónörökössel, Komnenosz Jánossal. Természetesen nem Rómeó és Júlia jellegű dúló-fortyogó szerelemről volt szó, hanem államérdekről. Ráadásul a házasság miatt át is kellett térnie az Ortodox vallásra. Sőt, még nevet is váltott, Iréne lett, amit a bizánciak Eirének hívtak, írtak.
A politikai számítások beváltak. Piroska révén a két ország nagyon jó kapcsolatban volt, és maga a császárné is sokat tett a magyarokért. E mellett ő alapította Bizánc egyik legfőbb kolostorát, a Pantokrator-kolostort, és a vele egybeépített 50 ágyas kórházat. Utóbbi az Arab Birodalom kórházainak és a középkori Európa kórházainak építésekor példaképül szolgált (Forrás: Wikipédia).
A következő képen Nagy Szent I. Justinianus látható, aki szintén fontos személye volt a Bizánci Birodalomnak. Róla így ír a Wikipédia nagyon jó összefoglalót:
Nagy Szent I. Justinianus, görögösen Iusztinianosz (483. május 11. – 565. november 14.), (uralkodott 527. augusztus 1. – 565. november 14./15.) bizánci császár, I. Justinus unokaöccse és utódja volt. Uralkodása fordulópont volt a Keletrómai Birodalom és a kora középkor/késő antikvitás történetében. Ekkor került sor kenyértörésre a monofizita-ortodox vallási ellentétben, ekkor kísérelték meg utoljára egyesíteni a Római Birodalom területeit, ekkor élte utolsó virágzását a római kultúra – és ekkor tört be először Európába a bubópestis, amely előre jelezte az elkövetkező keservesebb időszakokat. – Forrás: Wikipédia
Egyébként majd mindenkiről írok majd egy szép hosszú élménybeszámolót. De azzal még várni kell egy kicsit (pár évtizedet előre láthatóan).
Az ő felesége volt Theodóra császárné, akik méltán nevezhetünk Hürrem szultán bizánci elődjének. A Wikipédia két könyvet ajánl, mindkettőt Prokopiosz írótól: az Épületekről és a Titkos történet. Állítólag mindkettő tele van tippekkel Törökországba házasodó hölgyeknek, miként vegyék át az uralmat a családban. Mindene esetre Theodóra nem vacakolt azzal, hogy a háttérből irányítsa a történeteket, hanem mindenbe direkt beleavatkozott. Még azt is elérte, hogy Justinianus társcsászárnővé emelje. Ami azt jelenti, hogy nem a császár felesége (második ember), hanem vele egyenjogú. Kedvenc hobbija az emberek összeházasítása volt.
Antonie Helbert megajándékozott minket egy másik érdekes személy képével is: Valens császárral. Ő elsősorban az isztambuli Valens-vízvezetékről híres.
Valens császár, teljes nevén Flavius Iulius Valens (latinul: IMPERATOR CAESAR FLAVIVS IVLIVS VALENS AVGVSTVS – így, csupa nagybetűkkel). De a történelem leginkább úgy emlékszik rá, mint az Utolsó Igaz Római. 328 – 378 között élt. És ennek a megtisztelő titulusnak valószínűleg két oka volt: egyik, hogy csatában halt meg (tehát nem ármánykodással), ráadásul a hazát védte a gótoktól (mai Edirne mellett); másik pedig, hogy a Római Birodalom ekkor már nagyon az utolsó időszakát élte, így Valens császárt nem tudták igazi rómaiak követni. Utóda, I. Theodosius volt a tényleges utolsó uralkodó, aki még a teljes birodalmat magáénak tudhatta. Az ő halálával keletkezett a keleti és a nyugati birodalom.
Utolsó szereplőnk Konstantin császár. Neki is van hosszú neve: Caius Flavius Valerius Aurelius Constantinus. Rövidebben: I. Constantinus vagy Nagy Konstantin, de szeretik még Szent Konstantinnak is hívni. Bár valószínűleg őt sose hívták, hanem ő jelent meg valahol. Bár az anyukája biztos sokat mondta neki, hogy Konstantin, kész az ebéd, eleget piszkáltad már a keresztény rabszolgákat! A Szent nevet pedig azért kapta, mert ő volt az első római császár, aki megkeresztelkedett. Ez, és a többi fontos tette mellett volt még egy kiemelkedő: 330-ban ő alapította meg az Új Róma nevű várost, amit inkább Konstantin városának hívtak. Később Konstantinápolynak, ma pedig Isztambulnak.
Milyen lehetett Bizánc a fénykorában? Antione Helbert illusztrációi 3 - Császárok és császárnék,