Iszlám az űrben

A Türkinfo oldalon találtunk egy érdekes témát.

2007-ben  Sheikh Muszaphar Shukor volt az első maláj, és a harmadik gyakoroló muzulmán az űrben. És mindjárt több problémával is szembekerült.

Az első mindjárt az, hogy a súlytalanságban nem is olyan könnyű a Földön egyszerűnek tűnő térdelés-felállás gyakorlatokat végezni, amit az ima közben szoktak.

De erre szerencsére rengeteg megoldás létezik, kezdve a biztonsági övvel. Csak mielőtt az ember odaszíjazná magát a padlóra, el kell döntenie, melyik is az.

A második probléma már sokkal bonyolultabb: A muzulmánoknak naponta ötször kell imádkozniuk. No de mettől meddig is tart egy nap az olyan űrhajón, ami 90 percenként kerüli meg a Földet?

A harmadik probléma pedig egy olyan kérdés, aminek a megválaszolása a Földön sem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk: merre is Mekka, a Kába-kő?
Ennek megértésére készítettem próbáltam rajzolni egy ábrát, miszerint nem mindegy, mi alapján keressük Mekkát ha pl. San Francisco-ban vagyunk.

Mekka-Föld
Merre is van Mekka?

A piros vonal jelöli azt az irányt, amit elvileg gondolnánk, ha egy kiterített térképet nézünk. Viszont a Föld gömbölyű, így nem érvényes minden geometriai szabály, amit a síkban megszoktunk (pl. lehet olyan háromszöget rajzolni, aminek mind a három szöge 90°-os). A gömbgeometria szabályai szerint a kék vonalat kell követnünk, ha San Francisco-ban Mekka fele szeretnénk nézni. Látható, hogy a két irány között majdnem 90 foknyi különbség van. Ez kipróbálható a Google Föld programján is, ha a távolságmérőt használjuk.

Elvileg pedig létezik egy harmadik útirány is (zöld szaggatott vonal), ami kétségkívül a legrövidebb: lefele, a Földön keresztül.

És akkor még nem számoltunk azzal, hogy nem is biztos, hogy San Francisco-ól kelet felé kell fordulni. Lehet, hogy nyugat fele közelebb lenne? A válasz egyébként az, hogy nem. Nyugat fele hosszabb az út. Meg kelet fele is. Északi irányba kell nézni.

No de akkor mit csináljon a hívő egy olyan űrhajón, ami 90 percenként megkerüli a Földet? Később pedig mindez még bonyolultabb lesz, amikor elkezdődnek a bolygók közötti utazások, ráadásul az űrhajó is forog a saját tengelye körül..

Így összeült a Malajzia Nemzeti Fatvatanácsa, ahol 150 hittudós azon dolgozott, hogy a világ (valószínűleg) első olyan dokumentumát hozzák létre, melyben az űrbéli vallásgyakorlásoknak mutat irányt.

Ebben mindjárt választ is adnak a második kérdéscsoportra: mikor is van nappal, este, meddig tart egy nap. Azaz mi alapján kell számolni a napi ötszöri imádkozást. A válasz: az űrhajó kilövésének helyszíne szerint. Azaz ha az USA-ból indult az űrhajó, akkor az USA (ott is az aktuális zóna) ideje szerint. Ez egyébként nagyjából hasonlóan működik az űrállomás munkabeosztása is. Hacsak valami különleges indoka nincsen, akkor mindig a földi irányító központ óráját használják az űrben is.

A harmadik kérdésre is választ adtak, miszerint merre is kell a hívőnek fordulnia, ha Mekka minden pillanatban más-más irányba van? A dokumentum szerint elég elképzelni a Kába-szentélyt, és abba az irányba elvégezni az imát. Természetesen majd a Marson, ha éppen látható lesz a Föld az égen (s nem a fejünk felett lesz), akkor ajánlatos lesz abba az irányba fordulni.

Egy negyedik kérdésre is választ adtak. Mégpedig a rituális tisztálkodásra. Mert bizony az űrben a víz nagy kincs (lassan a Földön is). Így nem várható el a hívőtől, hogy minden ima előtt a teljes tisztálkodási szertartást bő vízzel végezze. Elég egy nedves ronggyal megtörölközni.
Mivel az Iszlám eredendően sivatagi vallás, erre a kérdésre régen is találtak választ: ha nincs lehetőség a vízzel való tisztálkodásra, homokkal is lehet. De a homok nem praktikus a súlytalanságban, és az se jó, ha pluszba kell cipelni. Marad a vizes törölköző (mindig legyen nálad törölköző! – hangzik az ismert jó tanács).
Tegyük azért hozzá, hogy az űrhajón olyan sok koszt azért nem találni. Persze az ember izzad, meg egyebek, de odafent nem fog sárba, vagy kutya-ajándékba lépni.

Mindezzel természetesen nem ért véget a problémasorozat, aminek csak az elején vagyunk. Mert pl. mi alapján számolják hónapokat, ha egyszer az Iszlám naptár holdnaptár? Mondjuk ha pont a Holdon vagyunk? Vagy olyan bolygón, aminek tíznél is több holdja van? Vagy olyan bolygó holdján, aminek saját holdjai is vannak? Bár erre is van bevett gyakorlat: A Ramazán (Ramadán) böjtöt sokan akkor kezdik, amikor Mekkában kezdődik. Függetlenül, hogy a Hold éppen hol áll, mit csinál, stb… Valószínűleg ugyan ezt az időt fogják használni más bolygókon is. És muszáj lesz egy bizonyos földi napkeltét-naplementét is választani, mert az olyan bolygókon, ahol több hétig-hónapig-évig tart a nappal, problémás lesz a nappal nem eszünk, nem iszunk böjtöt tartani.

Források, ajánlott linkek, dokumentumok:
http://www.hir24.hu/tech-tud/2014/02/05/meglepo-mit-szol-az-iszlam-az-urutazashoz/
http://knowledgenuts.com/2014/02/01/islam-has-rules-for-praying-in-space/
http://www.wired.com/science/space/news/2007/09/mecca_in_orbit
http://blog.wired.com/wiredscience/files/a_guideline_ibadah_at_iss.doc
http://www.theguardian.com/world/2007/oct/10/religion.spaceexploration

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Iszlám az űrben, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

10 Replies to “Iszlám az űrben

  1. Eszembe (vagy hova is?) jutott néhány dolog, kérdés.

    – Az elmúlt hetekben olvastam valahol, hogy valamelyik nagy repülőgép gyártó, ha a megrendelő kifizeti, és van rá elegendő hely, akkor a magán repülőnek készülő gépekre felszerel egy automatikusan Mekka felé forduló szerkezetet, amire leterítve az imaszőnyeget leróhatják a levegőben a hívek a napi hajlongást. (ez az ISS-en kicsit nagyobb fordulatszámot jelentene, lehet a hívő szédülne el, és lenne kába, nem a kő 🙂 )

    – Mi lesz a helyzet, ha az űrhajók majd kezdik megközelíteni a fénysebességet? A relativisztikus sebességeknél idő kontrakció van, ami azt jelenti, hogy a (nagyon)gyorsan mozgó űrhajóban (sokkal) lassabban telik az idő. Amíg az űrhajón eltelik mondjuk 1 nap (5 ima), addig a Földön akár 1 év (365*5=1825 ima)….vagy több. Ez esetben, ha a kilövő állomás helye szerinti időt alkalmazzák, akkor nem fog tudni a hívő olyan gyorsan imádkozni – 47 másodpercenként kellene egy újat kezdeni 🙂

    – Szerintem csak ateistákat kellene engedni űrhajós pályára, akkor nem lenne ilyen gond (vagy gyorsan eltörölni az összes vallást)

    – Az utolsó bekezdésedről pedig megvilágosultam! Eddig azt hittem, hogy a sarkkörön túli területeken azért nincsenek muzulmánok, mert nem szeretik a hideget. Pedig nem is! Ott a nyári időszakban nem nyugszik le a nap néhány hónapig! Tehát akik voltak ott mohamedánok, nem halálra fagytak, hanem ramadánkor éhenhaltak! 🙂 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. 1) Végül is, egy gömböt lehetne építeni, ami megkeresi Mekkát, és arrafele fordul. Praktikus lehet, amikor éppen felfele kell fordulni. De csak ameddig súlytalanság van. Egy erős gravitációs bolygón ez felettébb kellemetlen. Viszont az ISS-en egy ilyen még jól is jöhet, mert a forgás közben egy amolyan mesterséges gravitáció jön létre. Bár akkor megint „felfele” kell imádkozni.

      2) Összességében a fő „problémát” kell megoldani, átbeszélni. Úgymond „modernizálni” az alap tételeket, és újra meghatározni az olyan dolgokat, mint pl. mikor van a nappal. A keresztény vallás ezer évvel előbbre jár, és ott kiderült, hogy kellenek a zsinatok, hogy a vallás lépést tartson a technikával. Leginkább az ismeretek növekedésével. Ma már a Vatikán másképpen áll a földön kívüli élet kérdéséhez, mint pár évtizeddel korábban.
      Minderre majd ki fog alakulni egy nemzetközi gyakorlat. Ameddig az űrutazókat nem éri egy komolyabb mutáció, addig ők csak 24 órában tudnak gondolkodni. Ez alapján van beosztva a munkamenet, az alvás, és így a vallás is. De ugyan úgy a hétvége is. Csak éppen a nyári szabadság kissé macerás… Tehát mindegy, hogy az űrhajó fénysebességgel megy, vagy állandóan nappali/éjszakai bolygón vannak, lesz egy egységes ideje annak a csoportnak. És ehhez kell igazítani mindent. Persze logikusan: nem kell erőltetni a sötétben való munkát, csak azért mert a fedélzeti idő szerint akkor van nappal, amikor a bolygón éjszaka…

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Ez egész érdekes kis bejegyzés volt. 🙂 Bár úgy tűnik az iszlám nem űrutazás kompatibilis, mivel nem is oly rég volt egy cikkecske arról, hogy megtiltják muszlimoknak az egyirányú Mars-utazásra való jelentkezést…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Mint láttuk, a Földön is problémák vannak vele. Vagy inkább nehézségek. Ugye az Iszlám sokkal konkrétabban előírja, mit hogyan kell csinálni. Nemcsak annyit, hogy pl. mosakodni kell, hanem hogy pontosan hogyan. E miatt szoktak érdekes szituációk kialakulni. Pl. lehet-e autót, mosógépet, stb…-t használni.
      De mint láttuk, ha okos emberek leülnek gondolkozni, és beszélgetni, találnak ésszerű megoldást. Lásd pl. hogy nem a repülőgépes Mekka-felé forgó gömböt írják elő, hanem elég csak elképzelni.

      Az egyirányú Mars-utazás az csak elsőre, és csak nekünk, CTRL-Z és Visszavonás gombon felnőtt generációnak tűnik ijesztőnek, akik megszokták, hogy minden döntést vissza felet vonni. Rákóczinak pl. nagyon hasonló helyzetben volt: ő se tudott hazamenni, ő is idegen környezetben volt, stb… Persze nem ennyire idegenben, de pl. sokkal jobban el volt vágva a világtól, mint a jövőbeni mars utazók. Ráadásul ő tényleg céltalanul tengette az életét, míg a Marson azért úgy érezheti az ember, hogy valami fontosat tesz,
      E mellett, az, hogy most nincs lehetőség a visszaútra, nem jelenti azt, hogy pl. 20 év múlva ne lenne.
      Ha pedig azt nézzük, hogy egy életre szóló biztos állást kapunk, nagy lakással, biztosan lesz mint enni (hacsak meteor bácsi nem jön szemme), nem kell minden nap a buszon nyomorogni, és egészen biztosan nem ér közlekedési baleset, akkor már igen csábító.
      Ha ugyan ezt az állást egy csendes-óceáni pálmafás kis szigetre ajánlanák, ugyan ezekkel a feltételekkel, akkor senki se gondolná, hogy bármi rossz van benne.

      Mindemellett érdekes állásfoglalás, hogy megtiltják. Pedig a Marson is vannak „hitetlenek”. Miközben egyszer szélsőséges szervezetek más, garantáltan egyirányú utakat támogatnak..

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Jó, de itt az ideológia arról szólt, hogy a Mars-utazás kvázi öngyilkosságnak felel meg. Ez mennyivel is jobb, mint egy öngyilkos merénylő tette? Mert ő még kap 72 szüzet? Akkor a felfedező áldozata semmit nem ér? S vajon honnan veszik olyan biztosra, hogy nem ez Allah (Isten) akarata, hogy az emberiség előbb vagy utóbb űrcivilizációvá lépjen elő? Miért kellene elfogadni, hogy csak a Földet teremtette? Csak azért, mert ez nincs benne a Koránban / Bibliában? 🙂

        * * *

        Ami a rituális tisztaságot illeti. Eleve az űrközpontban minden élettani funkciójukat követik, tehát a kis és nagy dolgokat is… Majd ha felfedezik a mesterséges gravitációt és rengeteg vizük lesz az űrállomáson, akkor majd lehet ima előtt szépen mosakodni. Ám szerintem ez kicsit butaság, hogy muzulmánokat ezért fosszanak meg a kutatás lehetőségétől, hogy nem tudnák fent a vallásukat gyakorolni. Azért lássuk be, hogy nem minden muzulmán követi egyébként sem mindennap a vallását, így arra a pár hétre egy kutató is „felfüggeszthet” ezt-azt, aztán normális körülmények között majd bepótolja a mulasztást. Persze ez csak szvsz, mert én nem vagyok annyira képben, hogy mennyire nézik el, ha valaki csak szelektíven vagy szebben fogalmazva alkalom adtán gyakorolja a muszlimságát. 😉

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Több szempontból is butaság az egyirányú Mars utazást tiltani.
          Az egyik, hogy semmivel sem nagyobb öngyilkosság, mintha valaki az összes pénzéből repülőjegyet vesz az USA-ba. Mert míg a Marson a Föld biztosítja az életfeltételeket (legalábbis mindent megtesz ennek érdekébe), addig az USA-ba menő szerencsét próbáló jó eséllyel valamelyik sikátorban fog kikötni.
          Másrészről mi ez, ha nem a vallás terjesztése. Erről kár lenne lemondani azért, mert a visszaút nincs biztosítva…

          Tehát ha a cél az, hogy minden emberlakta bolygón az Iszlám vallás is megtalálható legyen, és ne csak nyomokban, mint a mogyoró a sajtrkémben, akkor nem érdemes addig várni, míg az új bolygóra kényelmesen lehet átutazni. Mert akkor óriási hátránnyal indulnak.

          Az útra nagyon sok török jelentkezett. Ha jól emlékszem 6 ember tovább is jutott.

          Az én személyes véleményem egyébként az, hogy miután a természet mindent kitalált, hogy Föld minden cm3-ébe életet leheljen (szárazföldi állatok, madarak, stb..), létrehozta az embert, aki a korábbi határokat leküzdve a világűrben tudja az életet tovább terjeszteni.
          Ugyan ez a Bibliában is megtalálható, mindjárt az elején: népesítsétek be a Földet. Vagyis az ismert, és ismeretlen világot. Ki van adva parancsba.

          Szerencsére a Vatikánban már egyre kevésbé tartják az űrkutatást összeférhetetlennek a Bibliával. Mivel ott nincsen leírva, hogy nincsenek más világok, akkor már akár lehetne is. A Biblia a Földre vonatkozik. De mivel a Mindenhatónak megvan az a jó tulajdonsága, hogy mindenható, neki nem probléma pár millió világot párhuzamosan menedzselni…

          Nekem pont ez volt szimpatikus a malájokban, hogy ésszerűen, egy használható megoldást kerestek. Oké, felmész az űrben, és szeretnéd a vallásodat gyakorolni, akkor ezt tedd.
          Sokkal szigorúbbak is lehettek volna. Pl. megkövetelik a Mekka felé fordulást, a tisztálkodás is lehetett volna szigorúbb. Vagy akár még olyan szabályt is felállíthattak volna, hogy X űrben tartózkodott nap után Y napig böjtölni kell (Ramazánkor a kihagyott napokat később pótolni kell – elv alapján).

          Egyébként az űrhajós utazónak minősül. Erre pedig vannak szabályok, enyhítések. Mivel az utazás régen sivatagon keresztül, teve hátán történt, fontos volt a jó erőnlét. Így pl. az utazó mentesül a Ramazán böjt alól, de azt később pótolnia kell.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 9.0/10 (1 vote cast)
          1. Arról már nem is beszélve, hogy ugyebár a Kába-kő egy meteorit és azt imádják. Azt hiszem ez minden scifit szerető szívét megdobogtatja. 🙂

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
            1. A „hivatalos verzió” nem is tagadja, hogy meteor lenne. Hiszen az Ég küldte, azaz a Mennyből jött.
              Eredetileg fehér volt, de összegyűjtötte az emberi gonoszságot (ezért küldték), ettől lett fekete.

              VN:F [1.9.22_1171]
              Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .