Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Most, hogy már lassan egy hónapja török állampolgár lettem, és nagyban intézem az intézni valókat is (bank, jogosítvány, klubkártya a henteshez, stb…), egyik nap egy érdekes levél érkezett:

Mégpedig az állambácsitól érkezett. Nem személyesen tőle azért, hanem a Felső Választási Bizottságtól. Felkértek, hogy menjek el szavazni, március 30-án. Mert ezen múlik az ország jövője!

Még ha nem is pontosan így, de mind tudjuk, hogy minden szavazat számít. Még egy nyolcvanmilliós országban is.

Aztán kis szerencsével tényleg tisztább lesz a buszmegálló.

Török választás 2014

Török választás 2014

Minden úgy kezdődött, hogy megjött a levél. Persze nem úgy kezdődött, mert előtte még állampolgárrá kellett válnom, ahhoz itt laknom, ahhoz ide házasodnom, ahhoz meg megszületnem, ahhoz meg a szüleimnek találkozni, meg persze az is jó ötlet volt, hogy Józsi ősember elugrott a mamut elől hárommillió évvel ezelőtt…

Meg nem levélben érkezett az értesítés, és piros szalaggal sem volt átkötve. Ez amolyan nyomtatott kis papírocska, négybe vágva, ahogyan a hitetleneket szokás. Csak nem a várra tűzték ki, hanem a postaládára.

Persze érthető, hogy egy több tízmilliós országban sokat lehet spórolni a borítékon. A villanyszámlát is cetlin kapjuk. Csak a kábeltv érkezik szép színes borítékban, de azt meg nem nyitja ki senki.

No tehát itt a papír, hogy mehetek szavazni, én, mint szalma falvai isztambuli lakos (született: Budapest). Azt azért jó látni, hogy a lakcím szerint helyen lesz a szavazás, nem kell ezért elmenni a hegyekbe.

Egyenlőre még keveset tudok, hogy is zajlik itt a szavazás. Nem készültem rá, hogy ilyen hamar részt veszek benne. Annyit tudok, hogy nem tollal, hanem pecsételéssel történik a választás. Van erre egy hivatalos pecsét minden bodegában. Tehát Árpi afrikai állatos pecsétkészletét nem kell magammal vinnem.

Meg legutóbb azt mondták, hogy átlátszó urnák lesznek…

Szóval nagyon izgatott vagyok. Egymás után két ország jövőjéről is dönthetek. Ez azért nagy dolog! Majd megírom, milyen volt.

Menjetek el ti is szavazni a magyarországira. Különben az nyer, akit én választok! 😉

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Szavazás török módra - 1. rész, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

6 hozzászólás a(z) Szavazás török módra – 1. rész bejegyzéshez

  • Kedves İstvan.
    Ahogy olvastam a bejegyzésed megakadt a szemem a jogositvanyon, hogy csinaltatod. Kérdésem nem annyira témaba vago. én 4 éve élek Törökorszagban, de nem vagyok allampolgar. CSak allamporgarosodas utan van lehetöség török jogsira? Van valmılyen infod erröl?
    Elöre ıs köszönöm a valaszt.
    Üdv

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Helló!

      Megmondom, ez ügyben nem tudok túl sokat.
      Annyi biztos, hogy hivatalosan a mi jogosítványunk csak úgy érvényes, ha a nemzetközi is vele van. De azt elég macerás cipelni.
      Engem egyszer igazoltattak, akkor is a rendőr inkább elkérte az egyik utas jogosítványát, miután az enyémmel nem boldogult, majd az ő adatait írta fel…

      De akkor erről is megírom, miként sikerült, és megkérdezem a rendőr bácsit is, hogy van-e lehetőség honosítani.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Köszönöm a gyors valaszt. Engem parszor ıgazoltattak mar de érdekes modon senkı nem kérte el a jogsımat. :)))) Az összes rendör az utlevelemet kérte, aztan mehettem tovabb utamra. 🙂 Valoszınü a külföldı jogsın fogalmuk sıncs mıt kell nézni. Ez ıs érdekes…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Megmondom őszintén, szerintem sem egyszerű elboldogulni vele.. 🙂 Talán a fénykép az egyetlen, ami elsőre egyértelmű, mit is jelent. 😀

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • kedves Istavan!
    Jelenleg en Magyarorszagon elek es sok durva dolgot lattam eme rovid ido alatt.Ma magyarorszag a szegeny ehezok orszaga lett.Borzaszto latni hogyan veszik el az emberektol a foldet,a megelhetest biztositott trafikot es folytathatnam a felsorolast vegtelenul.Ebben az evben a szegenyek szama 100 ezerrel nott.Kerlek ennek fenyeben gon/dold at kire szavazol.
    Aki itt el csak az tudja mi van itt.Nem tudom mit irtak a meghivora,mit mindott Orban Viktor
    Miniszter ur mikor kint jart Torok orszagban,de azt mondjak akkor sem mond igazat mimor
    alszik.
    Ne haragudj,hogy ezt irom,csak azert gondoltam megirni,hogy gondolkozz el rajta.
    Szivesen ismerkednek meg veletek,ha haza jottok.
    Barati udvozlettel:Kiraly Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Kedves Judit!
      Köszönöm!

      A blog Törökországról szól, főleg azoknak mutatom be, akik az országra, a kultúrára, a természetre, és a történelemre (no meg persze a focira) kíváncsiak. A politikával a penge élén kellene, és kell táncolnom, mióta a politika mellőzésével automatikusan az egyik politikai oldalra kerültem, annak ellenére, hogy én a másikon vagyok. Tehát a török politikát is lehetőleg mellőzöm. Nem akarom, hogy bárki okot találjon a blog bezáratása miatt pl. De más miatt is. Politika van otthon is…

      És otthon jó helyen van, a magyar politikát ide pláne nem akarom behozni, bár néha az is beles itt az ajtón. De ha már így leírtad, akkor én is leírom, hogy igencsak gondolkozom, több hónapja is, hogy ki az, aki megérdemli, hogy rá szavazzak. Ki az, aki egyáltalán megérdemli azt, hogy a vasárnapom egy jelentős részét arra áldozzam, hogy elmenjek a követségre?? Ne feledjük el, hogy mi külföldön élők nem 10 perc sétára vagyunk a legközelebbi szavazó helytől, hanem akár több száz km-re. Cserébe pedig mit kapunk? A választ inkább nem akarom hallani.

      De én elmegyek szavazni, és én is arra bíztatok mindenki, hogy menjen el szavazni. Mert ez állampolgári lehetőségünk. 🙂

      Ez az egy hozzászólás maradjon itt, de a többi magyar politikával kapcsolatosat törölni fogom (természetesen azokat kivéve, amelyek konkrétan Törökországgal, törökországi utazással kapcsolatosak).

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


113
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    dört
    “4”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek