Város a két kontinensen

Isztambul. A város, mely összeköt két kontinenset.

Isztambul. A város, mely két kontinensen fekszik. Meg vagy hétszáz hegyen, és legalább hétmillió kebab árus található benne, meg több tízmilliónyi macska.

Na de mégis. Milyen két kontinensen lakni? Ez azért mégiscsak kicsit nagyobb, mintha valaki egymaga alszik egy kétszemélyes ágyon…

Isztambul világváros (vagy ahogyan sokan hívják: Isztambulország) a mellett, hogy hatalmas, van egy különleges, sőt, egyedi tulajdonsága: két kontinensen fekszik. Vagyis a két kontinens nagyon, de nagyon közel van egymáshoz. Akár át is lehet úszni! És ezt nagyon sokan meg is teszik.

De még többen vannak, akik szerint nem jó poén télen fürdőruhában (vagy a nélkül) a vízben lubickolni, pláne munkába menet nem lehet úszni, mert elmerül a malteros zsák, és pláne mit szóljanak a taxisok! Tehát minden ilyen probléma elkerülése érdekében feltalálták a hidakat, meg a hajókat.

Nincs pontos adat, mennyien is járnak át egyik földrészről a másikra naponta. A hídon 550.000 jármű halad át. Ebben benne vannak az egyszemélyes motorok, a többszemélyes autók, a zsúfolt buszok, de még a marhákat szállító teherautók is.

Hajók esetében már könnyebb dolgunk van, mert ott tudjuk, hogy naponta több, mint kétmillió utast szállítanak. Azt már nem, hogy hova. De azt lehet, hogy más se tudja. Ezt a tételt megpróbáltuk indirekt módon bizonyítani: megkérdeztük Ali bácsit a sarkon, aki hivatásos fokhagyma árus. Nem hivatalosan pedig turistákat és kamionokat vezet, és mindent árul, amit csak lehet. Néha olyat is, amit nem lehet, vagy még fel sem találtak. Tehát látszik, hogy szakértő.

Őt kérdeztük meg, hány ember kell át a Boszporuszon hajóval naponta. Azt mondta, hogy sok. De ő tud kedvezményt adni.

Ezt jó tudni, de nem jutottunk előbbre.

Ráadásul a helyzetet nehezíti, hogy ott vannak a halászbárkák, akiknél nem lehet eldönteni, hogy aki kiszállt az Ázsiai oldalon egy pohárka töményre (tömény török teára, vagy tömény török kávéra, vagy tömény török beszélgetésre), majd visszament dolgozni, az most átutazónak számít, vagy nem. De valószínűleg inkább átitalozónak.

És itt a lényeg! Az átitalozás, és az átevészet.

Míg Magyarországon az átitalozást napszakra szokás használni (mint pl. átitalozott éjszaka, hétvége, vagy ha kicsit elcsúsztunk a programban, akkor hónap, év, évszázad), addig Isztambulban inkább térbeli alkalmakkor illene használni. Ha lenne ilyen török szó. Egyenlőre még nincs.

Tehát itt van nekünk a város közepén egy Boszporusz. Ami nagy élmény. De még nagyobb élmény áthajózni rajta. No de mi okból?

Azért, hogy igyunk egy teát. Egy másik földrészen. Együnk valamit. Egy másik földrészen. Egyszerűen átmegyünk, mert ott vannak a haverok, jobb a kilátás, vagy a kebab mellé adnak akcióban egy gumicsizmát. Vagy csak rossz buszra szálltunk, így másik földrészen kötöttünk ki. Isztambulban ez is könnyen előfordul.

Mióta pedig elkészült a Marmaray, azóta tényleg könnyen lehet egyik kontinensőr a másikra átugrálni. Néha akkor is, ha nem ez volt a tervünk.

Isztambul egyébként is egy olyan hely, ahol ha valamit eltervezünk, akkor kb. 5 perc múlva már láthatjuk is, miként kezd a terv szépen kisiklani. Ezt ne úgy képzeljük el, mint amikor lassan megy egy vonat, és szépen, festőien lemegy a kijelölt útvonaláról, és bemegy mondjuk a váróteremben. Itt inkább az történik, mint amikor megy a vonat, és összeomlik alatta a völgyhíd. Rosszabb esetben maga a völgy, és a hegység is.

Mivel ez mindennapos esemény, a törökök inkább nem is vacakolnak a tervezéssel. Majdcsak kikötnek valahol a nap végén, ahol lehet enni is, meg aludni is. Enni pedig mindenhol lehet Isztambulban!
Apuka is ha ismeretlen helyre megy, nem vacakol a térkép tanulmányozásával  (amiből egyébként is csak 1 db. van az egész városban, és az is 18 kg), vagy a GPS-el. Belövi az irányt, hogy mintha az a kerület északra lenne. És elindul. És megy. És megy. És még mindig megy. És megy. És megy. És még mindig megy. És megy. Na most már ő is megunta, így befékez, és az első járókelőtől/kebab árustól megkérdezi, hova is jutottunk. Amennyiben kiderül, hogy már nem vagyunk olyan nagyon messze, elkezdi konkrétan kérdezni, hogy jutunk el az X helyre.
Bármennyire is hitetlen, ezzel a nem tervezéssel mindig megtalálja a keresett helyet. És gyorsabban, mint más GPS-el. A GPS-ben egyébként sincsenek benne ilyen opciók, mint az ideiglenesen egyirányú utca (közfelkiáltással 17:30-19:20-ig a másik irányba egyirányú), vagy a balra fordulni tilos, kivéve ha kamionnal vagy, stb…

No de ott tartottunk, hogy Európa, és Ázsia. Isztambul pedig mindkettőn. Ez pedig egy remek, hangulatos lehetőséget ad, hogy az ember kiválassza, melyik földrészen is akar vacsorázni. Néha még könnyebb is átmenni egy másik földrészre enni, mintha a közelben kezdenénk keresgélni valami jó helyet.

Mindez pedig számtalan lehetőséget ad az italozás kedvelőinek. Ugyanis nagyon nagy különbségek vannak, hogy egy teát, kávét, sört, vagy rakı-t mégis melyik kontinensen iszunk.

Így pedig az kérdés, ami a világ összes más városában inkább megdöbbentőnek, hihetetlennek hangzana, Isztambulban teljesen természetes: Átugrunk egy sörre Ázsiába?

Város a két kontinensen, 9.2 out of 10 based on 6 ratings

---