Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Hétvégén lezajlottak a helyközi választások Törökországban (eredményről csak annyit, hogy nem változott semmi). Miközben Magyarországon már csak pár nap van hátra a nagy napig.

Nagy izgalmakkal mentem le a sarki választási helyszínre (érdekes, hogy ebből nincs házhoz szállítás, mármint nem mozgó urna, hanem ahogy a pizza házhoz jön). Itt most mindenki nagyon izgatott volt, így korán reggel lerendeztük a nagy eseményt. Sokan ezek után kiültek a tengerpartra hogy egy relaxációs reggeli keretében lerendezzen egy reggelit. No és persze egy jót egyen közben. Én mondta, hogy a magyarok inkább teli hassal mennek szavazni, mert akkor nyugodtabbak.

No, tehát mentem szavazni. Először úgy, mint török állampolgár. Nagy esemény.

Természetesen annyira nem különbözik, mint Magyarországon. Itt is egy iskolába, mégpedig a legközelebbi mentünk el. Vittük a behívó lapocskát, és a személyit. A szoba előtt pedig hatalmas sor állt. Mint kiderült nem volt hatalmas, csak a szavazás volt nagyon lassú. Mégpedig azért, mert olyan sok párt jelentkezett polgármesternek, hogy jelentős ideig eltartott, míg az ember megtalálta a kedvenc pártján a zászló méretű lapon. Isztambulban pl. 28 párt indult.

Volt olyan is, aki 7 szavazatot kapott. Egy 13-15-17 milliós városban! (összesen egyébként 52,7 millió ember mehetett volna szavazni, és 45,9 meg is tette a nagy utat, de csak 44,2-nek sikerült jó helyre dobnia a borítékot. Mondjuk ez is érdekes, hogy másfél millió érvénytelen szavazat volt, ami egyes helyeken egy egész országot jelent). El is gondolkoztam, hogy ennyi szavazatot én is össze tudnék gyűjteni. És most már én is indulhatok a választáson. Ráadásul, mivel annyira esélytelen, hogy nyerjek, választási programot sem kell készítenem. 🙂 Bár a ti kedvetekért (mint tisztelt, kedves, stb… választók), valamit csak összedobnék. Mondjuk bevezetném a magyar nyelv használatát a hivatalokban, az ATM-nél, és a hentesnél.

Egyébként tényleg elgondolkoztató, hogy amikor ilyen erős választási hajrá van, akkor a két esélyes párt mellett a többi miért indul? Nemcsak hogy az esélyeket rontják, de rengeteg pénzt feleslegesen kidobnak a választási kampányra. Egy rendes választáson még érthető, de ilyenkor… Na mindegy.

Szóval a választás. Iskola. Ez is megvolt. Leadtam a személyit, a behívómat, és a telefonomat (fényképezni tilos, hogy ne legyen az, amikor a választópolgártól az elfenekelés elhalasztása reményében megkérik, hogy egy bizonyos pártra szavazzon). Majd megkaptam a lepető méretű listát, és én is bevonultam a sötétbe keresgélni.

Érdekesség, hogy az X helyett itt egy pecsét van, amint EVET, azaz IGEN felirat van. Mindenki ki is oktatott, hogy miként kell hajtogatni a lapokat, fújni, port szórni rá, stb.. hogy a tinta ne ragadjon át más helyre, mert akkor érvénytelen a szavazat.

Ezek után kijöttem, és egy aláírás fejében kaptam egy kék borítékot, amiben a muhtar (járás, kerület, stb…) vezetőjére lehetett szavazni. Ez viszont úgy ment, hogy a sötét sarokban készen álltak a lapok, és amelyik ember szimpatikus, annak a lapját tettük a borítékba. Itt mondjuk nálunk egy név volt, és bárkit kérdeztem, senki se hallott róla. Egyébként a borítékot tilos volt leragasztani.

Ezután még egy aláírás, és visszakaptam a cuccomat. Most már csak várni kellett. Majdnem éjfélig…

Nagy izgalmak voltak. Olyannyira, hogy a biztonság kedvéért másnapra iskola szünetet rendeltek, hogyha a szülők esetleg túl sokat buliznának, vagy búsulnának, akkor másnap ki tudják heverni. Bár mondjuk ez nem tiszta, mert a szülőknek munka napjuk van, a gyerekek pedig nem szoktak tekintettel lenni a fejfájós szülőknek. Talán így akarják elérni, hogy a választások után mindenki nagy lelkesen rohanjon be dolgozni? Ki tudja…

Másik érdekesség, hogy volt egy perc, amikor azt mutatták, hogyan állnak sorba az emberek az összehordott szavazatokkal. Mindenkinél egy zsák szavazat volt. Ilyen izgalmas zsákban, amiben lehetett egy halom szavazat, de akár egy megunt feleség is. Mindezek egy nagyon nagyon hosszú sorban álltak, a szavazatszámláló épületen kívül. Éjjel 2-kor, a hidegben.. Ehhez azért komoly elkötelezettség kellett..

És volt még egy dolog, ami egyedivé tette az eseményeket: a FEMEN is megjelent (ők azok a fiatal lányok, akik a meztelen felsőtestüket használják üzenetek átadására, amolyan twitter, vagy inkább ciccler… formában). Mindezt úgy, hogy még az asztalra is felálltak.
Hát nem tudom.. ha tudatosan bevezetnék, hogy minden szavazóhelyiségben ilyen érdekesség van (és hasonlóan, mint a pantomimok, amikor valaki bedob egy borítékot, akkor mozdulnak meg), akkor biztosan sokkal többen mennének el szavazni. Ráadásul a szavazás egyébként is csak 18 év elmúltával engedélyezett. Még van pár nap az otthoni választásokig, van idő dönteni. Mármint abban, legyenek-e táncos lányok (a női szavazóknak pedig főző show, divat bemutató, stb…) a szavazó helyiségekben. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Szavazás török módra 2. rész, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

9 hozzászólás a(z) Szavazás török módra 2. rész bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


89
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
bir lokanta
“a restaurant”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések