Hoppá

Vannak olyanok, akik ránéznek Isztambul térképére. És ezek között vannak olyanok, akik megnézik a metró térképet. És olyanok is vannak, akik alaposan megnézik, merre is jár a föld alatti vonat. És olyan is akad, aki ilyenkor elcsodálkozik.

És persze olyanok is vannak, akik nem így tesznek.

Ők vannak többen.

Na, róluk, nem írunk most semmi.

De az előző, csodálkozós csoportról sem.

Arról fogunk írni, amiről elcsodálkoznak. A metróról.

Amennyiben úgy döntünk, hogy nem Isztambul bazár térképét tanulmányozzuk, de még csak nem is a kebabárusok térképét, hanem Isztambul metró térképét, úgy egy érdekességet vehetünk észre.

No nem azt, hogy valami űrbéli szimbólum lenne beírva nagy betűkkel a városba. De még csak nem is egy üzenet, mint pl. „köszi a halakat”, vagy akár egy szám, mint a 42.

Az érdekesség a metró megállók helyében van. Mégpedig ha összekötjük őket egy piros vonallal (fontos, hogy piros legyen!!), majd  ráintegráljuk a tangens függvényre, megszorozzuk a Titanic hosszával, akkor egy olyan ábrát kapunk, ami nem jó semmire. De legalább nem is szép.

Úgyhogy e miatti bánatunkban fél szemünket becsukjuk, és máris észrevesszük, hogy minden metró megálló egy önkormányzati épület közelében van! De nagyon a közelében. Az egyik kijáratot mindig gondosan úgy helyezték el, hogy amikor kiérünk a föld alól, egy kicsi hipp, egy még kisebb hopp, és már bent is vagyunk az épületben.

Persze mindez érthető, hiszen a szegény állampolgárok ne esőben és hóban menjenek a hivatalba. A meleg metróból direkt, akár száraz lábbal is, bejuthatnak a lelkes adófizető állampolgárok az adófizetési helyükre.

Előfordulhat persze, hogy odabent hűvös fogadtatásban lesz részük, de pár perc múlva úgyis leizzadnak…

Mindez addig egészen jól beválik, míg közben nem szól a történelem. Márpedig ha Isztambulban a történelem is beszól, akkor ott kő csak kövön marad, de ott nagyon is ott marad…

Történt pedig az, hogy az egyik metró megállót úgy lőtték be, hogy az 50-60 m-es mélységből nyíl egyenesen lehessen felmenni a hivatalba. Így  megy föl a mozgólépcső, és megy és megy, egyenesen, és még mindig megy, megy, majd hirtelen hopp egy 180 fokos fordulat ugrik elénk. Ott ugyanis találtak egy falut a föld alatt. Amit végül nem lehetett elvinni az útból (az tartja a fél hegyet. De tényleg!).