Régi házak belülről

Semának egy mérnők cége van Isztambulban, ahol régi épületeket újítunk fel.

Ez jó móka, mert egy csomó régi, történelmi házba is be lehet menni. Bár odabent érdemes az orrunkat jól becsukni, míg a szemünket jó nagyra kinyitni. Nehogy átessünk valamint, vagy belelépjünk valamibe.

Görög iskola kísérteties alagsora
Görög iskola kísérteties alagsora

Isztambul sok mindent átélt a történelem folyamán. Mégis a legnagyobb átalakulások sosem a háborús, hanem a békés időszakokban voltak. Itt most az átalakulást negatívumként értem, amikor fontos történelmi emlékek tűnnek el. Ilyen pl. a Konstantin-oszlopa (Çemberlitaş), ahonnan maga Konstantin is eltűnt. Bár lehet, hogy csak nyaralni ment, ki tudja. Vagy a IV. Keresztes hadjárat, amikor a Galata-tornyot vitték haza a tivornyázó turisták. Persze könnyű dolguk volt, mert nem repülővel mentek. Akkor biztosan jelentősen rá kellett volna fizetni a súlytöbbletre. Vajon a toron szúró fegyvernek minősül, vagy fel lehet vinni a kézi poggyászban?

Manapság a hatóság próbálja megőrizni Isztambul épületeinek történelmi jellegét. Nehéz küzdelem. Mindeközben nehéz dolga van annak is, aki a belvárosban szeretne lakást venni. Vagy csak átfesteni. Egy erkély vagy egy ablak átalakításba pedig jobb bele se fogni!

Ennek persze megvan minden szépsége és csúnyasága. Mert persze egy felől természetesen meg kell őrizni a város történelmi látványát. Másfelől viszont semmi sem garantálja, hogy a régiek mindent szépen és jól építettek. Márpedig egy rosszul sikerült homlokzatot évszázadokon keresztül ugyan olyan rondán kell majd visszaépíteni. Kivéve persze, ha ledől.

Hiába, a gravitációnak is van ízlése…

De ennél sokkal izgalmasabb kalandok is vannak egy-egy régi épület felújításánál. Így aki Isztambulban vesz ingatlant, annak érdemes előtte jól utánajárnia mindennek. Néhány érdekesebb történet:

Kezdődik ott, hogy Isztambul tele van történelmi épületekkel. Ezeket a megfelelő hivatal szabályai szerint lehet felújítani, illetve módosítani. No de melyik hivatalt is kell keresni? Ezt sem olyan könnyű mindig kideríteni. Mert alapesetben a kerülethez tartozik, de van ám olyan is, mint a Műemlékvédelmi hivatal. És ha a házikó látszi a Boszporuszról is, akkor az ottani ügyintézők véleményét is ki kell kérni.

Természetesen ezek az emberek nem szoktak egyet érteni. És bár ma már van telefon, e-mail, stb… mi leszünk a postások, akik rohangálunk egyik helyről a másikra, és visszük a híreket. Jó buli. Olyan 3-4 évig is eltarthat.

A másik izgalmas dolog, hogy minden esetben valami minél régebbi annál fontosabb. Vagyis az élvez elsőbbséget, amelyik a régebbi. Így pl. a házhoz egy újonnan hozzátoldott (új = csak kétszáz éves) szoba, emelet az eltűntettni! dossziéba fog kerülni a felújítás során. Míg a régebbi, eredeti falra a lehető legjobban vigyázni kell. Hacsak ki nem derül, hogy van egy még régebbi fal, mert akkor már ő élvez elsőbbséget, míg a korábbi történelminek hitt falat kell lebontani.

Mindezt tovább szépíti, hogy valaki talál egy régi történelmi festményt, amelyiken pont az a házikó is rajta van, amelyiket mi szeretnénk felújítani. Mert akkor az alapján kell tervezni. És ha a képen látható épület csak egy emeletes volt, akkor a miénk is egy emeletes lehet. Szerencsés esetben viszont akár az is előfordulhat, hogy a házhoz egy torony is tartozik, mert olyankor mi is építhetünk egy tornyot. Aztán majd találjuk ki, hogy mit kezdünk vele.

Egy másik szabály pedig az alapterületre vonatkozik. Van, hogy az önkormányzat engedélyezi az extra emelet felpakolását a ház tetejére, de az alapterülettel szigorú. Történt pedig az egyik megrendelőnk esetében, hogy vett egy telket, amelyiken egy kis házikó volt. És bár építhetett rá még pár emeletet, hiába volt nagy telke, az eredeti házikó kicsi volt, így az új épülete nem lehetett túlságosan nagy. Hát jó, így alakult.

Elkészültek a tervek, meglettek az engedélyek, elkezdődött az építkezés. És ahogy ez Isztambulban lenni szokott, 5 perc múlva már le is állt, mert valamit találtak a föld alatt. Mégpedig egy hamamot, azaz egy török fürdőt.

Na, kiásták a hamamot, megvizsgálták minden szempontból, és kiderült, hogy nem értékes. De ha az úriember gondolja, felújíthatja. Ha viszont úgy gondolja, akkor e helyére építheti a házát. Ami viszont most már négyszer nagyobb lehetett, mert ennyivel volt nagyobb a hamam alapterülete. Hősünk gyorsan döntött, és nem a fürdőiparba szált bele.

Tehát nem egyszerű egy épület felújítása. Ennek pedig egyik legfontosabb része a dokumentálás. Mi ennek köszönhetjük, hogy sok sok régi épületbe tudunk benézni. Ami romantikus sárban csúszást, poros és korhadt szobákban mászkálást, no meg a macskák csomagolástól mentes ajándékainak kerülgetését jelenti. Ameddig nem találják ki a szagos illatos tényképet, addig ezzel nincs is baj.

De tényleg csupa kaland. És azon kívül, hogy izgalmas épületekbe lehet bekukkantani, sok más érdekességgel is összefuthatunk.

Biztos mindenki találkozott már olyannal, hogy penészes valami. Ha máshol nem, akkor a hűtőben. No a régi házakban az ottfelejtett szőnyeg szeret penészes lenni. Egyik helyen ez a penész nevű jószág igencsak megnőtt. Már tényleg majdnem jószág lett. Talán ha várunk még tíz évet (a ház 60 éve volt lakatlan). Egyenlőre a gomba beérte szép divatos kalappal.

A legizgalmasabb kaland viszont egy olyan házban volt, ahol a tükröt felejtették elvinni. Mégpedig egy egész alakot tükör várta az arra járókat.

Egy olyat szituációt lehet elképzelni, hogy az ember egyedül sétál egy teljesen csendes házban. Csak a deszkák nyikorognak, és csak a saját lépteiket hallják. Kb. így:

[soundcloud url=”http://api.soundcloud.com/tracks/98831260″ params=”” width=” 100%” height=”166″ iframe=”true” /]

Aztán az egyik sarok mögül, teljesen csendesen, hirtelen valaki előugrik. Őt hívták úgy, tükörkép. De ez nem volt annyira nyilvánvaló abban a már tíz másodpercben, míg az ember sikoltott.

Kint meg persze mindenki jót nevetett.

Egyenlőre viszont még nem tudok belső képeket felrakni. De hamarosan elkészül a céges weboldal is, ott pedig lesznek jobbnál jobb régi házak belülről. 🙂

Régi faház, Kadıköy
Régi faház, Kadıköy

4 Replies to “Régi házak belülről

  1. huu az a ház fantasztikus. van nem korhadt része is? mert akkor most megnézem, hogy megnyertem-e a lottót…
    de egy mini lift kell bele, akármit mondanak a felújításra, mert valahogy fel kell majd roggyant koromban jutni a felső szintre is! 🙂

  2. Gyonyoru ez az epulet, kar hogy a mellette levo masik ketto mar kevesbe ilyen igenyes… mikor epulhetett? Megneznem a rehabilitacio utan is 🙂

    1. Sajnos a felújításoknál nem mindig törekednek az eredeti kinézetre. Erre utal a mellette levő két ház is. De mostanában az önkormányzat nagyon szigorú. Így a fejújítás után ugyan így kell kinéznie (persze kevésbé romosan). És még a színt is engedélyeztetni kell.
      Régebben próbálkoztak olyannal is, hogy belül beton, és csak kívülről nézett ki faszerűnek, de ma már ezt sem engedik. Ha fa volt, fának kell lennie. E miatt viszont kevesen mernek belevágni a felújításba. Ami viszont megint abban segít, hogy a faházak faházak maradjanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük