Törökországban, ha bemegyünk valahova, levesszük a cipőnket.
Kivéve ha…
Az illem, és a tisztaság azt kívánja meg, hogyha egy lakásba bemegyünk, levesszük a cipőnket, ami esetleg egy kisebb geológiai mintagyűjteményt (esetenként biológiait is) hordoz magával. De Törökországban ezt nemcsak a lakásokba bejutáskor tesszük, hanem más helyeken is, mint pl. kórházi rendelő, óvoda, bizonyos irodák, vagy ahol fokozottabban ügyelnek a tisztaságra.
De csak a mecsetek azok a helyek, ahol tömegével mindenki leveszi a cipőjét (meg a váratlan rokoni látogatás, ahol a semmiből bukkan elő pár száz testvér). Ez ugyanis egy olyan hely, ahol az emberek nem sietnek.
No meg van elég hely arra, hogy kényelmesen leüljünk, és elbajlódjunk a cipőnkkel.
Máshol viszont inkább valami gyors megoldást használnak. Legnépszerűbb a zacskó. Ezt lehet a cipőre felhúzni, így megspóroljuk a levételt.
Sok helyen, amikor bemegyünk az épületbe, helyiségbe, egy kosár zacskó fogad minket. Válogatni nem érdemes, mert színben és méretben megegyeznek. Úgyhogy markoljunk bele, és vegyünk ki kettőt (optimális esetben), majd álljunk félre, hogy a mögöttünk jövő is bele tudjon kezdeni ebbe a modern néptáncba.
Hiszen ennek a zacskós megoldásnak pont az a lényege, hogy olyan helyeken használható jól, ahol az emberek sietnek. Nem kell sorban állni, hiszen bármilyen kis helyen felhúzható. Nem kell leülni, elég ha van egy fal. Ennek mi fogunk nekidőlni.
Nem feltétlenül szándékosan. Bár a végeredmény mindenképpen a dőlés lesz, így érdemes előre kiválasztani egy szimpatikus helyet, és egy dőlésvektort. Esetleg előre próbáljuk el. Ne akkor érjen a meglepetés, amikor fél lábon ugrálunk és kapálózunk.
Természetesen a folyamat végén azért lesz meglepetés, amikor kiderül, hogy mindkét zacskót felhasználtuk, fel is húztuk valahova, de a cipőink még mindig csupaszok, mi pedig fejjel lefele beestünk a titkárnő asztala mögé.
De egyébként még mindig egyszerűbb, és gyorsabb, mint a cipő fel-levétele. A rutinosabbak pedig egyet lépnek, egy zacskó fent van, még egy lépés, és a másik zacskó is megvan. És még lassítani sem kellett!
- Béla supermarket (1.000)
- Március 15. - első év (1.000)
- Az óraátállítás Isztambulban (1.000)
- Most igen vagy nem? (1.000)
- Kultúrális ütközések (1.000)
- Magyar mesekönyvek törökül (RANDOM - 1.000)
Ezek a zacskók mindig a kórházakra vagy múzeumokra emlékeztetnek. S csak addig érdekesek, amíg újra lehet őket használni. A kedvencem az volt még, amikor Potsdamban egy felújítás lévő kastélyban hatalmas pamut mamuszt kell a cipőmre húzni, aztán beküldtek egy felpolírozott fapadlós sétára. Azt hittem kezem-lábam töröm, mert még korcsolyában is nagyobb biztonságban éreztem magam a jégen, mint abban az egy órában…. 😛
Csak egy technikai kérdés. Ha a mecset udvarán lévő kútnál mosnak lábat, akkor a bejáratig mezítláb mennek? Mert mintha odáig nem lenne kint szőnyeg, tehát így maga a lábmosás is csak jelképes lesz, ha a kőről rátapadt port ugyanúgy beviszik utána a szőnyegre. Mert Bulgáriában láttam olyan mecsetet, hogy egy oldalsó helységben, magában az épületben volt a vizesblokk, így gyakorlatilag a rituális tisztasági állapot elérése után hipp-hopp már két lépéssel utána az imahelyen lehet lenni.
Látod, ez egy jó kérdés!
A Kék Mecset esetében is a csapok a bejárat mellett vannak, így onnan hamar be lehet jutni a dzsámiba. Más dolog, hogy az a rengeteg turista, aki oda bemegy, mégha zoknival is, mennyire lesz tiszta/egészséges.
Én amennyire emlékszem, mintha úgy csinálták volna, hogy a lábmosás után vagy visszavették a cipőt erre a pár méterre, vagy mezitláb mentek a kapuig, ahol felvették a zoknit.
De nem az a lényeg, hogy azon a pár méteren esetleg kicsit piszkos lesz az emberek lába. Itt megint előjön, hogy a vallás alapja a sivatag. És mielőtt bemegyünk Isten házába, illik kicsutakolni magunkat a teveszagból. Nemcsak a lábat, hanem úgy mindent.
Egy több hetes/hónapos homokos út után pedig ha sikerül meglátnunk a bőrünk eredeti színét, akkor már igazán nem az a pár méteren összeszedett piszok zavarni. E mellett a dzsámi belső udvarát illik tisztán tartani.
Pont erre gondoltam én is, hogy ezek a tisztasági szabályok elsősorban a régi korban voltak érvényesek és az akkori állapotok rendezését hivatottak feljavítani, amikor nem volt mindenhol még fürdőszoba. Így legalább hetente egyszer tettek valamit a testápolásért. Így is ha belegondoltak, akkor a magyarok is kiöltöznek a misére menet.
Másik kérdés még az lett volna, hogy csak nekem tűnt úgy, hogy a mecsetek legalább annyira konganak az ürességtől, mint a keresztény templomok? Hol vannak a fiatalok? Mindenki csak pénteken és Ramadán első napjaiban éli ki magát?
Ami még nagyon tetszett egy mecsetben, hogy szép és vastag a szőnyeg, de a mintázat mégis személyre szabott. Közben a toldást alig lehet észrevenni, mert olyan, mint egy jól összeillesztett padlószőnyeg. A kérdés persze itt is felmerül, hogy takarítják ezt olykor-olykor? Tehát felszedik vagy rámennek tisztítógéppel? Mert hát elvileg mindenki tisztán lép be, de azért pár évtized vagy évszázad alatt kopik és koszolódik is ám… 😛
Mennyire elfogadott a gépi müezzin? Lent énekel valaki és az van fent kihangosítva vagy tényleg felmennek?
Mióta divat lett hívőnek lenni, egyáltalán nem konganak a mecsetek az ürességtől. Sőt! A pénteki nagy ima idején sokszor az utcán ülnek kint az emberek.
A fiatalok egyébként dolgoznak, meg facebookoznak. 😀
Ha jó időben mész, akkor láthatod, amint porszívóznak, vagy megy a szőnyegtisztító gép. Olyankor nem vetik meg a technikát.
Már csak a történelmi minarettekbe lehet felmenni. Az újabbakba nincs lépcső, vagy csak szerviz folyosó van, vagy annyira vékony, hogy csak kívül, létrán lehet felmenni (bár van egy olyan, ahol panorámás kávézó van a minarettben). Nem tudom, az elején mennyire volt tiltakozás a kihangosító ellen. De Isztambulban nagyon is praktikus, különben ebben a nagy zajban senki se hallaná meg.