Şandor Hadi nyomában – 2. rész

Nemrég (ki tudja, mikor) írtunk róla, hogy találtunk egy újabb Törökországban élő és sikeres magyart.

Egyenlőre még a sötétben tapogatózunk. Annyit tudunk, hogy a történet egyik szereplője, a Şandor Hadi (Hâdi) – magyarul Hadi Sándor, akinek talán az apukája Ankarába érkezett a török köztársaság kikiáltása (1923) után. Akkor épült ugyanis a semmiből a mai világváros: Ankara. Ott pedig Atatürk kérésére nagyon sok magyar mérnők dolgozott. Nem csoda, ha néhány úgy döntött, Anatóliában maradt.

Magyarok építkeznek Ankarában (1924)
Magyarok építkeznek Ankarában (1924)

Az, hogy ki volt az a (feltehetőleg építészmérnök), aki itt maradt, arról egyenlőre nem tudunk túl sokat. Valószínűleg Kastamonu megye központi városába költözött, aminek láthatóak is a nyomai. De most ne arra gondoljunk, mint amikor valaki túl sokat bulizik, és a környéket katasztrófasújtott övezetté nyilvánítják. Pont fordítva. Egy szépen átlátható városközpontról van szó, ami Sema szerint ritka Törökországban.

Ez még nem bizonyítja a magyar beavatkozást, de növeli az esélyeket.

Elsőként az ő fiáról, Şandor Hâdi-ról tudunk. Ő pedig Kastamonu-ban született. És számos építészeti emléket hagyott Isztambul-, és Törökország szerte. És most már azt is tudjuk (sejtjük), hogy van egy lánya (Tülin Hâdi) és egy fia (İmre Hâdi).

Szándékunkban áll mindkettőt felkeresni, beszélgetni velük, stb… Ráadásul mindketten mérnökök. Engem pedig az is érdekel, hogy egy harmadik generáció magyar leszármazott mennyit tudott megőrizni a magyarságból.

Most viszont az egyikükről találtunk érdekes információkat.

İmre Hâdinak megjelent egy zenei albuma a minap (a blog gyors reagálásban ez azt jelenti, hogy 2 hónapja). Mégpedig egy gyerek dalos CD, ami a felnőtteknek is szól.

İmre Hâdi - Büyüdüğümü Nereden Anlayacağım?
İmre Hâdi – Büyüdüğümü Nereden Anlayacağım? – Forrás: Idefix

A weboldala szerint, ahol a dalokba bele lehet hallgatni, az egész úgy kezdődött, hogy egyik alkalommal az ismerősénél vacsorázott, ahol egy ötéves kislány olyan természetesen mondta a vicceket, mint a felnőttek. És ez nagy hatással volt rá.

Majd pedig egy másik alkalommal a felesége Magyarországról hozott neki egy gyerekdalos CD-t Szalóky Ágitól. Ekkor már napok óta nem tudott rendesen aludni. De a gyerekdal végre elűzte az álmatlanságát. Akkor gondolt arra, hogy miért is kellene, hogy a gyerekdalok csak a gyerekeknek szóljon. Miért is ne lehetne a gyerekeket és a felnőtteket a zenével közelebb hozni egymáshoz. Miközben ezek a daloknak nincs olyan effektív üzenete, nem akarnak tanítani semmit. Itt a lényeg a zene élvezetéről szól.

Hallgassatok bele! 🙂

A CD 2014. április 23-án jelent meg, a törökországi Gyereknapon.

Ismét megtudtunk pár apróságot egy törökországi magyarról. Most már nagyon érik egy személyes találkozó is. 🙂

İmre Hâdi
İmre Hâdi – Forrás: bestcasting.com
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Şandor Hadi nyomában – 2. rész, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

One Reply to “Şandor Hadi nyomában – 2. rész”

Hozzászólás a(z) Platschu bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .