Miért nem leszek a Török Köztársasági elnöke?

Reggel ért a hideg zuhany, bemondták a tv-ben, mik a feltételei annak, hogy valaki a Török Köztársaság elnöke legyen:

  • 40 éves tapasztalat a Föld bolgyón
  • egyetemi végzettség
  • 20 éves képviselői tapasztalat

Még az önkormányzati választások eredményeinek tekintetében jött az ötlet, hogy én is indulok a választáson. Ugyanis sok olyan személy volt a listán, akire kevesebb, mint 50 ember szavazott. Egy 13 milliós városban. Tehát ha valaki ilyen esélyekkel is bele mer vágni, akkor nem lehet olyan nagy kaland a jelentkezés, pláne anyagilag nem kerülhet sokba.

Meg is fogadtam, hogy ha a ráfordított összeg nem haladja meg a 10 TL-t (kb. 1100 HUF), akkor én is indulok a köztársasági elnöki választáson. Ennek ugyanis számtalan előnye van:

  • kb. 53 millió ember fogja látni a nevemet az egész országban.
  • Ez pedig jól mutat majd az önéletrajzban.
  • Ennyi ember közül biztosan lesz néhány, aki véletlenségből, kíváncsiságból vagy csak őrületből rám szavaz.
  • Én meg elmondhatom, hogy majdnem én lettem az elnök. 😀

Ha pedig véletlenül megnyerem (mert erre minden matematikai esély megvan, csak kár, hogy a politika ritkán találkozik a matematikával), akkor olyan nagy nevű országok miniszer elnökeivel is leülhetnék tárgyalni, mint az USA, Oroszország vagy akár Magyarország. Aztán megnyitnám a határokat a Túró Rudi előtt…

De sajnos ez (egyenlőre) nem jön össze. A feltételeknek egyenlőre nem felelek meg (ez is olyan, mint a munkahely keresés, csak a HR-es csapatnak nagy a létszáma). Vagyis inkább úgy mondanám, hogy a hátralevő kb. másfél hónap alatt nem sikerült összehozni, pláne nem a félretett 10 TL-ből (lesz belőle BigMac menü, extra krumpliva… erre megy el egy ország jövője! Hamburgerre!! )

Ez egyik feltétel a 40. életév betöltése. No, ez még odébb van. Nem annyira, mint szeretném, de azért odébb van.

Másik, hogy legalább 20 évet képviselőként kell eltölteni. Nem elég csak politizálni, képviselni is kell. Ennek még utána kell járni. Mert ha az általános iskolai pöttyöslabda-felelősségi papíromat tudnám honosítani, akkor ez a rész meg lenne.. Én képviseltem a labdákat az osztály ellenében, és mondtam nekem a kizsákmányolás és kihasználás ellen. Meg úgy minden másra is (köztük a Feltakarítod a labdaraktárat? kérdésre is).

És persze ott van az egyetemi végzettség. Na, ez az egyetlen, ami mára készen is állna. De a fordítás, hitelesítés nem fér bele a 10 TL-s keretbe. A népem pénzét meg nem akarom pazarolni.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Miért nem leszek a Török Köztársasági elnöke?, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

4 Replies to “Miért nem leszek a Török Köztársasági elnöke?

  1. Szerintem ne érd be ennyivel, ha egyszer lehetsz ENSZ elnök vagy akár a Galaktikus Birodalom uralkodója. 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Ennyire még nem jó a Forint 😀
    10TL = 1056Ft (rossz helyre került a nulla)

    Amíg eléred a 40/20 évet, még lehet spórolni a többi költségre 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .