Mióta a Gezi-parknál kiborult a bili, a Taksim-tér felújítása folyamatosan nyitott kérdés. Mindeközben a város közepén ott van egy félig kész valami.
Az nem biztos, hogy most pont kerül a dolgok végére, de alagút már egészen biztosan. Leginkább, mert az már van.
Ki tudja, milyen sok verzió után úgy tűnik végre lett egy olyan, amelyik meg is fog valósulni.
Itt most lehetne hosszan sorolni, hogy melyik irodában, melyik embernek milyen beszólása, beleszólása volt az ügyben, de azt hiszem, mindenki eléggé hamar elvesztené a fonalat. Valószínűleg az érintettek is. De inkább a fonalat, minta a terveket. Hehehehe (borús idő van itt is, na. ennyi humorra tellett).
Szóval.
Tehát a Taksim-tér az, ahol véget ér az İstiklâl Caddesi. A turisták általában idáig szoktak merészkedni. Itt a térkép széle. Innen szoktak felnézni a kiterített papírlapról, és megállapítják, hogy jaj de nagyon messze van még a város széle! Forduljunk csak vissza!
Viszont a helyiek szemében Isztambul csak itt kezdődik!
Egyébként a városnak nem is olyan régen még tényleg itt volt a vége. A Taksim pedig vízelosztó központot jelent. Ma is lehet hallani, ahogy a motorok duruzsolnak a föld alatt. De aztán jön egy metró, mely jobban duruzsol…
Nem kell különösebb esztétikai érzékkel rendelkeznünk, hogy belássuk, a Taksim-tér ronda. A valaha füves-fás, városi központi tér szép lassan egy egymásra öntögetett beton halom lett az évek alatt. Így egy kis felújítás tényleg nem árt neki. Csak nem mindegy, hogy miként! Jelenleg úgy tűnik, hogy a cél egy zöld szabadidő park lesz.
A legfőbb változás, ami az eredeti tervben is szerepelt, hogy az utakat leküldik a pokolba a mélybe. Ennek az autósok is örülnek, mert nem kell a gyalogosokat kerülgetniük. Míg a gyalogosoknak ugyan ez a véleményük. A terv ezen része többnyire meg is valósult. Kérdés, hogy a maradék felszíni út is a föld alá kerül-e, vagy sem.
E mellett pedig a Gezi park megmenekült a bevásárló központ építésétől. Marad a kellemes zöld környezet, kiegészítve további szabadidős parkelemmel, mint pl. szökőkutak.
Aztán majd meglátjuk! 🙂
Taksim tér felújítása - verzió: x23,
- Harmadik repülőtér Isztambulba (1.000)
- Kanal İstanbul (1.000)
- Aranyszarv megújulás projekt (1.000)
- Felvonó a Boszporusz felett (1.000)
- Elkészült az alagút Európa és Ázsia között (1.000)
- Film: Török fürdő (Hamam) (RANDOM - 0.160)