Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Mármint 1922. augusztus 30-án.

Most, 2014-ben meleg volt. Meg egyszer esett az eső. Más érdekes nem történt. Bezzeg 1922-ben!

Tavaly egy jól sikerült írással emlékeztünk meg 1922. augusztus 30-áról. Idén viszont úgy érzem, hogy szükséges lenne egy kis összefoglalóra. Főleg az újonnan érkezőknek.

Az egész ott kezdődött, amikor I. Oszmán leütötte a szomszéd törzsfőnököt, és elvitte a lányát (vagy előbb vitte el a lányát, és később ütötte le, de az is lehet, hogy lány ütötte le, vagy egy eltévedt vadkan ütötte le… a politika már akkor is zavaros volt). Ennek az apró romantikus kalandnak lett az Oszmán Birodalom az eredménye.

A birodalom gyorsan tudott terjeszkedni egészen Bécs kapujáig. Ennek oka leginkább a halódó Bizánci Birodalom, a környező elavult államok, és a belső politikai válságokkal küzdő országok (pl. Magyarország). Bécs viszont egy komoly határ volt. Nemcsak a terjeszkedési vonal (a török hadsereg beállítottsága miatt eleve limitálva volt a távolság, ameddig eljuthatott, ez pedig kb. Kassa, Bécs, Graz, Róma görbéje), hanem a török politikai beállítottság miatt is a törökök eddig tudtak menni. Pl. a hódítások megszünésével a szultán ezek után már nem tudott indokoltan távol maradni, kénytelen volt a háremben tartózkodni. Így végül az Oszmán Birodalom megragadt valahol a XVII. század környékén. Persze ők jól elvoltak, mert volt kávé, volt szultán, volt lázadás, és volt lefejezés. Lefejezés mindig van, függetlenül ki nyer.

Viszont az I. Világháborút megelőző időszakra a legtöbb ország (főleg fejlett nyugati segítséggel) levetette a török rabláncot. Legutóbb Görögország, és a Balkán többi országa. Nem mellékesen ennek a török közvélemény sem örült, így egy alkalommal sikerült a szultán zsákba pakolni, és elküldeni vízalatti felfedező túrára. Az új hatalom (mely névlegesen a néhai szultán egyik rokonát pakolta fel a trónra) kapva kapott az alkalmon, hogy a németekkel együtt csatába induljon.

Ahol persze hamar kiderült, hogy a hadsereg egy kicsit le van maradva. Olyan pár évszázadot. Így a törökök jóformán minden fronton csak vesztettek.

Ez alól két kivétel van. Egyik a keleti oldal, ahol a terepnek (pl. a hegytetőről remek sziklákat lehetett az oroszokra gurítani), és időjárásnak (egyszerűen megfagyott mindenki) sokat köszönhettek a törökök, bár még így sem sikerült látványos eredményt elérni.

Másik pedig a Dardanellák, a Boszporusz bejárata. Itt Mustafa Kemal Atatürk katonai érdemeinek köszönhetően meg tudták állítani az ellenséget. A terep is sokat segített, mert az elavult puskákkal lefele azért még jól lehetett lőni.

Az I. Világháború végeredménye az lett, hogy a törökök elvesztették. És így az országukat is. A szövetségesek – Magyarországhoz hasonlóan – a legapróbb részekig fel akarták darabolni. A levágott részeket pedig elígérték mindenkinek. Sokszor nem is csak egy tulajdonosnak.

Mindebből egy forrongó ország lett, ahol lassan már mindenki lőtt mindenkire. A nemzetiségek a megígért területeket követelték, míg a törökök nem akarták odaadni. A szultán pedig nem értette, honnan van még mindig ennyi fegyver mindenkinél. Ez idő alatt a bazárban különösen olcsón árulták a szőnyegeket a szövetségeseknek. Fegyverért cserébe természetesen.

Ebben az időben érkezett meg Atatürk Samsun városában. És a történet szerint leszállt a hajóról. Ami persze fele annyira se volt látványos, meg hősies, mint amilyen filmet lehetne belőle csinálni. Sokkal inkább az idő az, ami történelmi fordulattá alakította ezt a bizonyos kis lépést. Atatürk ugyanis összeszervezte a mindenfele lövöldöző csapatokat. És mivel megmutatta a Dardanelláknál, hogy lehet nyerni egy nagyobb és egy jobban felfegyverzett csapat ellen, az emberek hittek neki.

A szövetségesek is hittek neki. Így hamar összeállt az a hadsereg, amelyik úgymond betartatja a békét. Jellemző, hogy ebben a csapatból lehetőleg kimaradtak a nagyok, úgy mint az angolok, franciák, stb… Ők inkább távolról asszisztáltak (mint a pom-pon lányok, csak valószínűleg kevésbé látványosan). Tehát a hadsereg leginkább görögökből állt.

Egy darabig jól is haladtak, míg végül Eskişehir közelében, az İnönü-vögyben összetalálkoztak a törökökkel. A nagy meglepetésből nagy csata lett, a nagy csatából nagy török győzelem. Ebből pedig nagy reklám. Olyan törökösen. Ebből a hírből pedig remény lett, hogy talán mégis sikerül egy független Törökországot létrehozni.

Egy csata azért még nem csata. Egyébként sem lehetne hősi eposzokat és énekeket gyártani, ha egyetlen csatával nyernék meg a függetlenséget. Az írók szerencséjére (már akit persze nem lőtt le az ellenség) további csatározásokra is sor került. Sakarya mellett, egy 22 napig tartó komolyabb lövöldözés közepette ismét sikerült a görögöket megállítani.

Erre az angolok azt mondták, hogy nekik már elegük van az egész háborúsdizásból, főleg, hogy 3 éve véget kellett volna érjen az I. Világháború. Mindenki tartsa meg azt, amit eddig szerzet, őket meg hagyják békén. A törökök egy része hajlott is volna erre, hiszen otthon lassan kihűl a kávé, de Atatürk inkább a mindent vagy semmit választotta. Cél a Földközi-tenger. Aki útban van, azt le lehet lőni. Midezt még az előtt, hogy akár a kávézásra vágyó, vagy a görögök észbe kaphattak volna.

Dumlupınar mellett jött el a döntő nap. A görög és a török hadsereg sorsdöntő csatájára itt került sor. Atatürk titkos csapatmozgatásokkal, és megfelelő stratégiával a görög hadsereget teljesen körbevette, és kiiktatta a játéktábláról. Ezzel pedig véget értek a fizikai csatározások, bár a politikaiak még egy évig is tovább tartottak.

Ez az utolsó, és egyben végső csata napja pedig augusztus 30, amit a törökök csak úgy hívnak, hogy Zafer Bayramı, azaz a Győzelem Ünnepe.

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Mi történt augusztus 30-án. , 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

2 hozzászólás a(z) Mi történt augusztus 30-án. bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


79
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    sabah
    “morning”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések