Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Egyéves a budapesti Yunus Emre Enstitüsü, így ennek keretében többnapos török zenei fesztivált rendeznek Budapesten.

A központ hétfői közleményében kifejtették: 2013. szeptember 12-én ünnepélyes keretek között adták át az Andrássy úti Yunus Emre török kulturális központot. Az intézmény azóta több száz, a török kultúra iránt érdeklődő számára vált kultikus helyszínné, ahol változatos és izgalmas programokkal találkozhatnak.

A születésnap alkalmából pénteken a Muzikum Klub ad otthont a Cazova dzsessztrió koncertjének. Seren Akyoldas (vokál) és Onur Nevsehir (zongora) 1996 óta zenélnek együtt, és már több száz koncertet adtak Isztambulban és a világ más pontjain. Első alkalommal látogatnak Budapestre, kiegészülve Efe Adnan Demiral gitárművésszel.

Zenés felvonulás az Andrássy úton

Szombaton a programok színes kavalkádja fogadja majd a török kultúra szerelmeseit. Részt vehetnek az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél 15 órakor induló látványos zenés felvonuláson, évfordulós tortát kóstolhatnak, majd török hangszerkiállítást nézhetnek meg az intézetben. Később az Ethnosound hangszerbolt jóvoltából egyedi zenei workshopon vehetnek részt az előzetesen jelentkezők. Az órán a török dobbal, a darbukával ismerkedhetnek meg.

Guessous Majda Mária népzenész két koncertet is ad ezen a napon. Először a török népzene és hangszerek megismertetésére férjével, Boros Gerzson Dáviddal zenél, majd később, a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett Basak Dilara Özdemir zongoraművésznővel adnak a népzene és a klasszikus zenei hangzásvilág kapcsolódásával újszerű koncertet.

Jövő kedden, szeptember 16-án 20 órától a Random Trip koncertsorozathoz kapcsolódva Ertan Sahin balkán népzenész és szuzafonista ad koncertet az A38 hajón.

A Törökországot, a török nyelvet, kultúrát, művészetet és történelmet bemutató programokat szervező, több hasonló jellegű intézménnyel nemzetközi kulturális együttműködést folytató Yunus Emre hálózatnak jelenleg 33 központja működik világszerte Brüsszeltől Tokióig és Londontól Marokkóig.

Forrás: turizmusonline

A programokat itt lehet megtekinteni.

A belépő jegyek 1000-1500 forint. Helyszín:

Yunus Emre Enstitüsü, Budapest, Andrássy út 62,

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
Török zenei fesztivál - Szeptember 12, 13, 16, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


89
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    yirmi
    “20”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések