A végéhez közeledik a 6. év, mióta felszálltam a repülőre, hogy egy végeérhetetlen kalandot kezdjek Isztambulba.
Így itt az ideje megint egy kis filozofálásnak. Kielemezve a legfőbb kérdést: Befogadtak-e már a törökök?
Meg csak úgy.
Nos, az első, és a leggyakoribb kérdés ugyebár az, hogy a törökök befogadtak-e már.
Erre a rövid, tömör, de nem jó válasz az, hogy nem. Sőt! Nem is fognak, és nem is akarnak. Én mindig külföldi leszek. Mindig a magyar. Ezt mi se mutatja jobban, minthogy az itt élő magyar hírességeket is legtöbbször csak úgy emlegették, hogy a magyar. De hogy neki mi volt az igazi neve… arra nem emlékszik senki.
Persze ebben az is szerepet játszik, hogy ők nehezen tudják a magyar neveket megjegyezni. Sokat még kiejteni is külön erőpróba. Külön jó lehet annak, akit pl. György-nek hívnak. Ne, ne próbálkozzon azzal, hogy George-ot mond, mert abban már semmi vicces nem lesz. Külön tetézhetjük, ha Gyöngyösről jöttünk. De mindegy is, csak gy betű legyen benne sok, mert azt évekig kell gyakorolniuk, mire ki tudják mondani. Ennél már csak a ty a bonyolultabb, de abból meg nincs sok. További kalandokat okozhatnak még az Andrások, és mindenki más, aki sok magánhangzót cipel egy kupacban a személyijében.
Ha valaki igazán szadista akar lenni, akkor hoz egy száztagú cseh kórust, majd fellépés előtt megkéri a házigazdát, hogy mindenkit név szerint hívjon be…
De egyébként nem érdemes ilyennel hergelni őket, mert visszavágnak az ı és a ğ hangjaikkal. Meg a láncos-buzogányaikkal.
Szóval külföldi. A törökök már messziről látják, hogyha valaki külföldi. Egyszerűen ilyen szemük van. Kilógunk a sorból. Mint az európai ember Afrika közepén: mindig ő lesz a fehér bárány.
És úgy tűnik, mindegy, mennyi időt töltünk itt, mi mindig a külföldiek leszünk. Még akkor is, ha törökül beszélünk az eladóval. Ő majd megpróbál angolul csevegni velünk.
Ez egyébként mindig egy jó móka, hogy angolul kérdez, mire törökül válaszolok. Majd egy idő múlva sikerült eljutni arra a pontra, hogy jaj de jó, beszélhetünk törökül!
Ezt pedig követi a szokásos: Jaj, hát tudsz törökül! Hol tanultad meg? Mit csinálsz itt? Stb… Erősen gondolkodom, hogy felmondom egyszer a telefonomra, hogy elég legyen csak visszajátszani. 🙂
Valójában nagyon örülnek annak, ha egy külföldi megtanulja a nyelvüket. A statisztika meg a tapasztalat azt mutatja hogy pl. az angolok rettenetesen utálják, hogy valaki az ő szép shakespeare-i nyelvüket a szájukra veszi. Pláne tört magyarral! Még inkább kínaival! Ezzel szembe a törököknél mindegy, mennyire ismerjük a nyelvet, csak beszéljünk. Lényegében az is mindegy, hogy mit mondunk. Csak beszéljünk. Akkor mindig történik majd valami. Mindig. Sokszor valami szokatlan. 😉 Ha mégse történne semmi, akkor beszéljünk csak tovább.
Tehát mi, magyarok, itt mindig külföldiek leszünk. A külföldiek pedig furcsák.
Ez két dolgot jelent. Egyszer: én vagyok itt az egyetlen, aki Magyarországot képviseli (egy statisztika szerint összesen 108 magyar él a 75 milliós Törökországban). A legközelebbi magyar elvileg eléggé távol van. Gyakorlatilag azért Beşiktaş-ban lehet hallani magyar beszédet, és össze is lehet futni néhánnyal. De akkor is. Amit csinálok, ahogy beszélek a pékkel, ahogy fogom a kanalat evés közben, amit vásárolok a boltban, mind mind feltelőség, mert ez alapján fogják bekategóriázni a magyarokat.
Tehát ilyenkor magyar vagyok.
Más alkalmakkor pedig én vagyok az őrült külföldi. Akit nem lehet megérteni, akinek dilis szokásai vannak. És aki lényegében azt csinál, amit akar, mert ő úgyis valami furcsa idegen helyről jött. Lehet, hogy nem is ember?
Ilyenkor nyugodtan pakolhatnám a levest a fülembe is, senkinek a szeme se rebbenne. Ezek a külföldiek így szokták, és kész. Van még kérdés?
Ezt valamilyen formában ki kellene rakni a kocsi hátuljára, hogy ne idegeskedjenek a mögöttem levők. Meg az elejére is, hogy legyen okuk az előttem lévőknek az idegeskedésre.
Tehát egy számítás szerint 108 magyar él és dolgozik Törökországban. Ezt azért jó lenne tudni, hogy mi alapján, meg hogyan számolták. De mondjuk azt, hogy tényleg pontos az adat.
Tegyük hozzá, hogy nagyon sok magyar nem dolgozik. Vagy nem biztos, hogy bejelentve dolgozik. Még az is lehet, hogy ő úgy tudja, be van jelentve, de mégse. Az ilyet szeretik itt elfelejteni. Hasonlóan az adó befizetéséhez.
Érdemes tudni, hogy Törökországban a külföldiek nagyon nehezen kapnak munkát, mert a törvények nagyon erősen védik a hazai munkaerőt (nincs is ezzel semmi baj, sőt! jól teszik). Ez azt jelenti, hogy egy török vezetőségű cégnek legalább 5 teljesen bejelentett (és TB, adó, stb… fizetett) török dolgozójának kell lennie ahhoz, hogy 1 db. külföldit fel tudjon venni. Ebben az esetben is erősen meg kell indokolnia a cégnek, miért nem jó arra a munkára egy helyi ember. Ezt utána Ankarában a munkaügyi hivatal engedélyezi. Ezzel az engedéllyel lehet kérni (tehát még mindig nem automatikusan kapja meg) a munkavállalói vízumot.
Azért is jó, ha ezt mi, magyarok tudjuk, mert a legtöbb török cég erről még nem hallott. Aztán felvesz egy külföldi valamilyen módon, a könyvelő meg majd intézkedik. Vagy nem intézkedik. Lehet, hogy a kedves dolgozó nem is tud róla, hogy a papírjai nincsenek rendben. Aztán ha van egy ellenőrzés, akkor lehet hazamenni (ha jól emlékszem 5 évre lesz az illető kitiltva), de még a céget is bezárják.
Azaz munka esetében mindig járjuk körbe a dolgokat nagyon nagyon alaposan.
Tehát itt vagyunk mi, magyarok, kicsivel többen, mint 100-an (ha ezek a bejelentett dolgozók, akkor szerintem legalább 300-an vagyunk, de talán 500-an is), akik ápoljuk a magyar nyelvet. Főleg, ha a taxis nem áll meg a pirosban, mi pedig a zebrán vagyunk/voltunk.
Ez egy érdekes jelenség, hogy mi egymás között hogyan használjuk az anyanyelvünket. Biztosan számtalan tanulmány készült, hogy az idegen nyelvű közegben élő mennyi szót vesznek át a mindennapi beszélgetésbe. Így ez nálunk sem ritka esemény.
Itt van pl. a dolmuş szó. Ez az a sárga izé, ami elvisz A pontból B-be. Lényegében taxi, elméletben busz, gyakorlatilag meg… dolmuş. Azt jelenti, hogy tele. Akkor indul, amikor tele van. A magyar neve iránytaxi. Nem, nem fogja senki se így hívni. Hülyén hangzik, meg hosszú is. Meg a dolmuş nem is irányba megy. A kvantumfizika egy eddig még feltáratlan elvét használja, amivel egyszercsak úgy jelenik meg a B pontban, hogy közben nem hal meg senki.
Ezzel együtt a dolmuş, bár nem olyan, mint egy kávéház, mégicsak egy életérzés. Ebbe is beülünk, lehet ismerkedni (főleg mikor a kanyarban egymásra borul a nép). Ez is egy élmény. Beülni is, hát még kiszállni! Ezt nem lehet csak úgy leiránytaxizni..
Aztán ott vannak az olyan szavak, amelyeket nem érdemes lefordítani. Leginkább a hivatalos ügyintésébe tartozókat. Egyik részről a kért papírok, a hivatalok nevei, stb.. nem teljesen fedik a Magyarországon használtakat. Ebből adódóan nem mindig egyszerű lefordítani, megkeresni a magyar megfelelőjét. Majd pedig, akinek elmondjuk, hogy az X hivatalban az Y papírt keresse, nem biztos, hogy sikeresen vissza tuja majd fordítani azt törökre. Akkor viszont rossz helyre megy, és rossz papírt fog kérni, rossz ügyet fog intézni. Sokkal jobban jár, ha direkt a török nevét tanulja meg. Az már csak mellékes, ha tudja is, ezek mit jelentenek. Végül is mindegy, hogy a Noter-nek nevezett hely valójában a rendőrség, az önkormányzat, vagy a közjegyző. Azt kell tudunk, hogy ott mit tudunk elintézni.
Tehát amikor az ügyintézésről, vagy a közlekedésről beszélünk (no és persze az evésről), akkor egészen biztos tele lesz török szavakkal a levegő. Ellenben vannak olyan szavak, amelyek egészen biztosan megmaradnak magyarnak. Leginkább az alapvető igék, de még sok sok minden más is.
Vagyis nemcsak a törökök szemében leszünk mi mindig külföldiek, de a miénkben is. 🙂
Magyarnak lenni Törökországban,
- Benne voltunk a TV-ben! (1.000)
- Magyarország füzet (0.603)
- Bem Apó az Oszmán Birodalomban (0.603)
- Isztambuli Feriköy (protestáns) temető, ahol a 1848/1849-es szabadságharc magyarjai nyugszanak (0.603)
- Nusaybini magyarok (0.603)
- 1848-as magyarok Törökországban – Szerepjáték – 4E (Hazamenő vonal) (RANDOM - 0.603)
„A végéhez közeledik a 6. hét,”:
elég sokat tanultál ennyi idő alatt! ;))
Persze elírás lesz, év a helyes.
6. hét? ennyire elröppent az idő? 🙂
Isztambulban gyorsan telnek a napok. 🙂 Ez egy felpörgött világ! 😀
Javítottam.
Természetesen a hiba ismét a helyesírás ellenőrzőben van, nem bennem 😛
Ismerős a „kiejthetetlen” mássalhangzó torlódás. Az István-t sem képesek kimondani, Isvan lesz mindig belőle. Ezért is (meg azért is, mert az István sokkal komolyabb név, mint én) mutatkozom be itt mindenkinek mint Pisti (Pişti). Ebben meg az vált ki először minden alkalommal derültséget, hogy törökül azt jelenti: megfőtt ….. meg valami kártyajátékot is jelent, de hogy milyent, azt még nem sikerült kiderítenem.
Hátha ezek segítenek:
http://myjest.com/oyun/pisti.html
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.hudayiarici.pisti
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.siyarcoder.pisti
http://tr.wikipedia.org/wiki/Pi%C5%9Fti
Nekünk a legtöbb nyűgünk a Tóth szóval van. Nemcsak, hogy hosszú az a fránya ó (mintha ragaszkodnánk hozzá..), de valahogy az egyszerűsége miatt, roppant bonyolult…
A tartózkodási engedélybe a nevet mátrix nyomtatóval pötyögték be. A T viszont olyan szűk lett, hogy inkább hasonlított I-re. De csak a 2. T. Az elsővel semmi gond nem volt. E miatt volt pár papír, amit kétszer kellett kikérni. Egyszer pedig még az útlevéllel kellett igazolnom, hogy az valóban T, mert az ügyintéző szerint az I.
Mostanában pedig állandóan Tuth-ok vagyunk.
Az István-t viszonylag gyorsan áthidaltuk. Elkezdjük mondani, hogy olyan, mintha Istanbul-t mondanák, de a végén meggondoljuk magunkat, és Van lesz belőle. Mint a stewardess, amikor nem meri bevallani, hogy eltévedt a kapitány.
Így pedig egy elfogadható Isztván-nak kellene kijönnie. Viszont mindenki megrémül a hosszú magyarázaton, és inkább nem feszegetik a kérdést, hátha még hosszabb lesz.
Mindezek után teljesen meg tudom érteni, miért lett a Törökországba menekülő magyarok neve mindig törökös, vagy egyszerűen csak „macar” 😀
Hat év? Az nagyon derék. 😀 Mindig azt mondom, hogy ilyenkor mi vagyunk az „országimázs”, tehát valamilyen szinten a mi viselkedésünk dönti el, hogy mit gondolnak rólunk és az országunkról. 😉
Kicsit szomorú vagyok, hogy úgy nem fogadtak be, de feltételezem, hogy már felsőfokon űzöd a törököt, így bármikor lenyűgözheted őket. Ráadásul nem fekete hajú vagy, így még jó, hogy kitűnsz a helyiek közül. 🙂
Az angolok egyébként nyugodtan legyenek beképzeltek, de fogalmuk sincs, hogy milyen szerencsések, hogy az egész világ az ő nyelvüket akarja megtanulni, míg nekik csak lesajnálóan kell sziszegni a rosszul kiejtett szavak esetén. Én pl. mindig örülök, ha valaki magyarul próbál gagyogni és úgy tűnik a törökök is értékelik ezt a fáradtságot.;)
(Az a fekete bárányos tréfás bekezdés picit rasszista felhangú lett, hiszen éppen az afrikaiakat említed előtte. Értem én a tréfát, csak mielőtt rád száll egy bájos jogvédő, lehet finomítani kellene. :P)
Hááát. Ha valaki akarja, akkor tényleg lehet rasszistának értelmezni… De tudod mit? Megfordítottam. 🙂
Az, hogy 100%-ig nem fogadnak be, inkább úgy mondanám, hogy mi, mindig külföldiek leszünk. Ez hiú ábránd, hogyha átmegyünk egy másik országba, akkor egyszer majd eljön az az idő, amikor nem tudnak minket megkülönböztetni a helyiektől. Nem lesz ilyen idő. Ahogy mi is mindig egy kicsit idegennek érezzük magunkat, mert csak más a környezet. Ráadásul magyarul csak Magyarországon beszélnek. De még az angolok sincsenek abban a megtiszteltető helyzetben, hogy ha az USA-ba megy, akkor ne tudná mindenki, hogy angol és nem amerikai. No és hány filmben jön elő, hogy valakinek ausztrál akcentusa van és ezt megemlítik. Pedig ott aztán jóval közelebb állnak egymáshoz, mint mi bármely másik országnál.
Európában azért valamennyire hasonlítunk egymásra, Amerikában meg úgyis mindenki kevert, így kevésbé tűnik fel, hogy valaki külföldi.
De pl. Magyarországon van egy ororsz szomszédunk. Nagyon-nagyon régóta ott van, és folyékonyan, akcentus nélkül beszél magyarul. De akkor is mindenkinek az jut először az eszébe, hogy az ororsz szomszéd. Az már csak hab a tortán, hogy nem úgy hívják, hogy Julcsa, hanem Natasa.
Nem lehet elrejtőzni, nem érdemes erre hajtani, és nem is kell. Legalább külföldön legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk! 🙂
Angoloknak nagy divat az akcentusok beazonosítása. Míg én csak hálát adok az égnek, hogy nem az írekhez vagy a skótokhoz kerültem ennek kapcsán. 😀 A magyarok angolját is megmosolyogják, mivel mi a magánhangzókat másképpen ejtjük és jobban megnyomjuk. De még mindig inkább ezt hallgatják, mint az arab vagy indiai angolt. 😉
A skótoknál lettél volna, most izgulhattál volna! 🙂
Ha megnyerték volna a függetlenségüket, mehettél volna haza vízumot és tartózkodási engedélyt kérni.
Szia! 9 évvel a hátam mögött mondhatom, hogy szuper beírás! 🙂 Épp ezeken gondolkodtam mostanában, hogy a törökök nem fogadtak be, nem is akarnak és mindig egy „ufo” leszek a szemükben.
Szép jövő, hogy 3 év múlva is ugyan ez lesz… 😀
De tudod mit, azért is mi itt magyarok maradunk, és mi leszünk a Macar 😉
Persze, nem is célom törökké válni. 😉 A gyerekeimet is próbálom úgy nevelni, hogy ők magyarok is. Csak érdekes, hogy egy kívülről nagyon barátságos, nagyon elfogadó nép a napi szinten már egyáltalán nem az. Illetve hogyan lehet megkűzdeni az ebből adódó „magányossággal”.
Írhatnál egy bejegyzést arról is, hogy hogyan neveljünk /félig/ magyar gyerekeket Törökországban, te hogy látod, érdekelne! 🙂
Ez egy gyakran visszatérő téma. Mivel internet ma már van, azért másképpen megy minden, mint régebben.
De a fő kérdés akkor is ugyan az, hogy milyen magyart nevelünk a gyerekeinkből. Mennyire akarunk olyan magyart, ami otthon van, és mennyire olyat, ami a fejünkben van.
Néhány link:
Magyarnak lenni külföldön 2
Magyarnak lenni külföldön 2
Mi lesz a magyar nyelvvel
Ötödik év