Ma már több millió képet találunk az interneten az olyan híres épületekről, mint pl. a Galata-torony.
Így meg se próbáljuk lerajzolni.
Pedig akkor aztán kiderülne, hogy úgy eldigitalizálódtunk, hogy azt se tudjuk hogyan fogjunk hozzá a rajzoláshoz…
Szerencsére ma már vannak olyan kevésbé modern technikák, melyek akkor is biztosan vezetik a kezünket, ha közben a YouTube-ot nézzük. Ilyen pl. a vonalzó. Még inkább a lukas vonalzó, mert nem ránt a ceruza a mélybe, ha elérjük az asztal szélét. Hiszen a luk mégiscsak egy zárt rendszer.
Ebből az ötletből született meg (pár száz, ezer éve) a sablon ötlete. Ma meg már ott tartunk, hogy akár Galata-torony-alakú lukas vonalzót is vehetünk.

Mindezt pedig hangulatos Rakı-val átitott naplemente színben, mindjárt az internetről.
Mindez csak 180 g, így akár zsebben is hordhatjuk, majd villoghatunk vele az utcán, hogy még csukott szemmel is tudunk Galata-tornyot rajzolni.
De a készítők nem elégedtek meg ennyivel! A Galata-torony nem is lehetne igazi torony macskák nélkül (meg sirályok nélkül, de őket majd később fogjuk látni). Mindjárt négyféle macskát is rajzolhatunk a torony mellé: fekvőt, mérges-púposat, simulósat, meg tisztálkodósat. A tipikus isztambuli macska, az alvó, már kimaradt a készletből. De mondhatjuk, hogy a torony mögött, az árnyékban hevernek…
No de, miért is maradtak ki a sirályok? Azért, mert ők a Kék Mecsetes készletben szerepelnek.

Itt azért színben már közelebb vagyunk a valódi naplementéhez. Nem kell ehhez a közeli kocsmába beülni. Úgyhogy nagyon hangulatos késő délutáni tájképet tudunk vele rajzolni. És még sirályok is vannak! Mindegyik éppen repül. Nincs alvó, sem tisztálkodó. Viszont találunk galambokat is. Őket is kedvünk szerint berajzolhatjuk valahova.
No és a két ismert isztambuli látnivaló mellett nem maradhat ki a harmadik sem: A Kislány-torony. Ezzel pedig összejött a föld-víz-levegő hármas.

Természetesen itt már halak társulnak a torony mellé. És nem is csak egy fajta: van hosszú, meg rövid, meg kerek, meg lapos. Minden olyan, amit csak láthatunk az étteremben. Persze ott nem Kislány-torony van mellette, hanem pl. saláta…
Ennek az utolsó, tengerkék színű sablonnak van egy különlegessége: a zászlórajzolást a mi kreativitásunkra bízzák. Így lehet lobogtatni, vagy csak simán lógatni.
A teljes készletet elvileg 30 TL-ért itt lehetne megvenni. De egy furmányos rendszerhiba miatt ez végül nem lehetséges…
De sebaj, mert a 3D-s nyomtatók terjedésével nemsokára otthon mi tetszőleges sablont készíthetünk otthon.
Így kell Galata-tornyot rajzolni,- Most igen vagy nem? (1.000)
- Szabó Magda és Isztambul (1.000)
- Kezdődik a Ramadán (Ramazan) (1.000)
- Ramadán és a Sultanahmed (1.000)
- Törött árut csak sértettlen csomagolásban veszünk vissza, mert újra el akarjuk adni (1.000)
- Húsvét Isztambulban 2012 – második rész (RANDOM - 0.423)
Ez jó! A címből kiindulva azt hittem, hogy végigfotóztad egy festő vagy grafikus készülő művét.
Nem számoltam azzal, hogy a törököknek mindenre van megoldásuk. 🙂