Pár évvel ezelőtt a blog egyik népszerű sorozata a paradicsomnövesztő projekt volt. Majd ezt követte a súlyosan elkalózosodott második rész, a paprikanövesztő projekt.
Mivel most éppen gyereknövesztő projektben vagyunk (eltart még vagy úgy 30 évig), így az egyéb zöldséges hanyagolva vannak.
Vagy talán mégsem?
Történt pedig, hogy Árpi kapott pár magot az óvodában. Tudatos környezet, vagy valami hasonló nevében.
A feladat az volt, hogy ne megegye, hanem a földbe kell tenni. Kevésbé városias olvasók ebből már kitalálhatták, hogy itt bizony ültetés, meg növesztés a cél. Aki viszont túlságosan betonban nőtt fel, a youtube-on talál videó, hogyan is működik ez a dolog.
Szóval Árpi hazahozott egy cserepet, benne az elültet maggal. Locsoltuk is rendesen, minden nap. Mígnem kibújt a kis növényke (csíra, vagy csírakezdemény volt a hivatalos neve, ha jól emlékszem).
Persze továbbra is locsoltuk, és mindenki nagyon örült neki, hogy ilyen gyorsan növekszik. Bár lassan már kezdhettünk aggódni, hogy az egész ablakot benövi, és nem jut be fény az szobába. Mert ez ilyen futó növény volt. Fel is futott mindenhova, Árpival egyetembe.
Aztán ahogy így nőtt és növögetett a dzsungel, telt is az idő, meg múlt is. Majd pedig eljutottunk oda, hogy nicsak! Ezen van valami!

Külön öröm, hogy Árpi kedvence a zöld paprika. Abból korlátlan mennyiséget meg tud enni. Így ő már odakészítette a tányérját az ablak mellé.
Ezzel tehát ismét versenybe került a paprikanövesztő projekt. Bár minden jel szerint nem sok kell, hogy egyik reggel már csak egy darab csutkát találjunk a helyén..
Paprikanövesztő projekt – az elveszett kolónia,- Magyarország (1.000)
- Visszatérés Törökországba (1.000)
- Esküvői videók (1.000)
- Találtam magyar zászlót :) (1.000)
- Találtunk egy hamamot (1.000)
- Statisztika (RANDOM - 1.000)
Ezt az árulást Béláék nem fogják csak úgy tolerálni. 😛
Béláék tudhattak valamit, mert már akkor sem tolerálták… de ne menjünk bele a részletekbe… 😀
De jó! várjátok meg, amíg teljesen megérik és amikor eszitek, tegyetek el a magját új ültetésre. 😀
Ez nagyon jó ötlet! 🙂
Mi jöhet még? Dinnye vagy tök projekt?
Igen, szeretnék dinnyét nevelni az ablakban. 🙂
A hely mérete nem lehet kifogás! 😛
Csak szerezzek elég homokot! 🙂