Leves, nem leves, mi ez itt?

Az olyan megkülönböztetés, mint leves vagy főzelék, csak nagyon kevés nyelvben található. Ilyen a magyar. De nem ilyen a környezetünkben levő legtöbb, mint pl. az angol, német.

De még a török sem. Pedig ők aztán tudják kutyulni a dolgokat!

Törökországban a leves egy érdekes dolog. Amikor először összefutunk az egyik példányukkal (persze nem a buszon, vagy a metrón, hanem pl. étteremben), akkor viccesen mindjárt rá is kérdezhetünk, hogy ezt most eszik vagy isszák? Aztán, amikor már úgy hisszük, hogy tudunk törökül, akkor rájövünk, hogy a kérdés teljesen jogos.

Mint ahogy arra is, hogy a látszat bizony csal! Vagy a fülünk? Vagy a nyelvtanár? Vagy mindenki? Mi ez itt? Egy összeesküvés-elmélet? Leves-elmélet? És a Föld mégse gömbölyű, hanem levestál alakú? Kanállal?

Ugyanis a törökök szerint a levest nem enni kell, hanem inni. Az enni ige törökül yemek, míg az inni szó içmek. A leves pedig a çorba. Tehát ha valaki levest eszik, akkor törökül úgy mondjuk, hogy çorba içmek (levest iszik).
Mellesleg a yemek szó nemcsak az enni igét jelenti, hanem az ételt is. Tehát ha valaki egy jó akar falatozni, és leugrik a sarki étterembe, akkor azt mondja, hogy yemek yemeğe gidiyorum. Fordításban ez ennivalót enni megyek lehetne. Persze a magyar inkább azt mondja, hogy leugrom kajálni…

Tehát a törökök isszák a levest. Pedig nem! A törökök is eszik a levest. Mégpedig kanállal (kivéve a fekete levest, alias kávét, de az más történet). De egyébként is az igazi török leves olyan sűrű, hogy inkább késsel-villával kellene enni. Nemhogy inni…

A török leves valójában főzelék. Amit mi levesnek hívunk, arra ők azt mondják, hogy inkább itóka. Sok víz, kevés tartalommal. Míg a török leves egyáltalán nem egy olyan híg valami, amit a tengerparton ülve szívószállal szürcsölünk. Pedig az inni szó erre utalna. Nem, a török levest inkább harapni kell. Bár igaz, hogy a török teát és a kávét is ajánlott harapni, mielőtt az tenné meg velünk. A törökök mégis megisszák. Míg más inkább leütné és megkötözné. Ezt a logikát folytatva, teljesen egyértelmű, hogy a török levest is lehetne inni. Még akkor is, ha valójában ilyet senki se akar csinálni. Sőt!

Tehát a török leves inkább főzelék. Néha pedig még inkább egy rendes étel, amelyiknek leve van. Még néha pedig olyan, amiről a leve is lemaradt. Miközben más, nem leves kategóriába tartozó ételek egyértelműen úsznak a szószban. És erről lesznek igazán finomak.

A leves szó egyébként törökül çorba, ahogy feljebb már ez egyszer előkerült. És az egyik legkedveltebb a lencsefőzelék, aminek a neve mercimek çorbası. De most, amikor jön a hideg idő, inkább a tarhana çorbası-t részesítik előnybe. Ez egy olyan zöldséges krémleves, ami annyira csíp, hogy ki lehet futni vele a világból. És még akkor is csípni fog. Már ha jól van elkészítve. Mert manapság már lehet light-osat is kapni. Pedig az igazi csípős az az, ami garantáltan megöl minden baktériumot is. Még a szekrény mögöttieket is.

Tarhana levesnek valót készen lehet kapni a piacokon is. Kis hangulatos zsákocskában. Csak forró vízzel fel kell önteni, mint a kínai levest, és már kezdhetünk is futni.

Van egy másik leves is, amit én csak mogyórólevesnek hívok. Valójában csicseriborsóból készült, és nohut çorbası a neve. De hát akkor is… Pedig nagyon finom! De mégis.

És őt is csak szóban isszák. Amikor tettlegességig fajuk a dolog, akkor megfordítják a tányért, és jól ráöntik a rizsre. Így viszont, hogy hirtelen eltűnt a leves mellőlünk, most már kérhetünk egy másikat. Nehogy már leves nélkül együnk!

Nem egyszerű.

Mégis, mi mindebből a tanulság?

Ne kérdezzünk, ne kombináljunk! Együnk, és kész, mert az úgy finom, hogy megesszük, nem pedig ha gondolkodunk rajta! 🙂