Hatodik év

Végére értem a 6. évnek is, mióta Isztambulban vagyok. Elkezdődött a 7.

Hé! Iskolás korú lettem! 🙂

És bár jobban írok, meg számolok, mint a korombeliek, azért beszédben még mindig messze el vagyok maradva tőlük. Pl. sok őt használok..

– öööööööööööööö, mit is mondott?

A kérdések már a múlté (beilleszkedtél már, hogy érzed magadat, stb…), bár ha valaki arra kíváncsi, akkor szívesen megválaszolom. 🙂

Idén inkább tovább fejtegetem a magyarságot, a magyar nyelvi kérdéseket, no meg a török nyelvet.

Ugyebár én itt, egymagam a tömegben (meg még vagyunk néhányan egy magunk a tömegben) egy egész nemzetet képviselek (képviselünk). Ez azért komoly felelősséggel jár.

De bizonyos személyes dolgok is szerepet játszanak. Végül is, nem én vagyok az egyetlen magyar itt. A bazárba tucatszám érkeznek, akik még jobban is hírt adnak kicsiny országunkról, mint jómagam. Legfeljebb, mint pozitív ellenpélda tudok részt venni ebben a képletben.

Úgyhogy ennél fontosabb az, ahol tényleg tudok is tenni valamit az ügy érdekében: mégpedig a nyelv és a kultúra továbbadása. Erről tavaly már volt egy gondolatmenetem. Azóta egy év telt el. És…. nemhogy a kérdések nem változtak, de a válaszok azóta se kerültek elő. Sőt! Újabb kérdések jöttek elő!

Itt van mindjárt az, hogy hogy mondjuk törökül azt, hogy tapadókorongos törölközőtartó?

Mert ugye nem ilyen szavakat tanulunk a nyelviskolákban. De még a szótárakba sem szokás ezeket beletenni. És nem tartoznak a nyaraláskor használt legfontosabb szavaink közé se.

csókolom, merre találom Magyarországot? Aha, és kérnék egy kiló kenyeret is

Nyaraláskor egyébként is, ha van nálunk egy kalapács, akkor már mindent el lehet intézni vele…

De amikor huzamosabb ideig élünk egy idegen országban, akkor bizony előjönnek ezek a szavak is. De hát ezt még soha nem használtam törökül! Nem is hallottam senkiről sem, aki ezt kiejtette volna. De még az is lehet, hogy ez lesz az egyik első magyar szó, amit majd elfelejtek. És fel se fog tűnni..

Persze most is megoldom. Elmegyek a sarki mindeneshez (vagy inkább kitudjamitárushoz), és majd cuppogásszerű hangutánzókkal, pantomim játékkal és sok sok félreérthető török szóval elmagyarázom, mit is szeretnék. Ha szerencsém lesz, akkor estére meglesz a tapadókorongos törölközőtartóm. Ha még nagyobb szerencsém lesz, akkor azt is megúszom, hogy az egészet valaki felvegye, és feltegye a youtube-ra.

Ja, és legalább 1 új szót fogok tanulni. De az is lehet, hogy többet is. Igen, azt hiszem többet is.

És ezzel megint eljutottunk arra a pontra, ahol egyszer már jártunk: a nyelv nem csak úgy van magában, hanem erősen kötődik a mindennapi használathoz.

Ez pedig nálunk Árpi esetében érdekes.

Árpi meg én a technikai dolgokról szeretünk beszélgetni. Ő pl. imádja a tűzoltó és a kukás autókat. Az előbbiekből 10-nek, az utóbbiakból 16-nak (beleszámolva a hókotrót és a locsolósat is) tudja a magyar nevét. Törökül viszont a mindennapi dolgokról beszélget a környezetével. Így ott az olyanokat ismeri jól, mint paprika, dió, stb…

A kettő között viszont vékony az átjárhatóság. Sok olyan növény és gyümölcs van, amivel én Magyarországon nem találkoztam. A városi létem miatt egyébként is a legtöbb zöld dologgal akkor találkoztam, amikor azok a boltba, vagy az asztalra kerültek, és akkor már elég volt róluk annyit tudni, hogy zöld vagy piros. Így soknak akkor sem ismerem a magyar nevét, ha egyébként otthon is előfordulna. Ezért Árpi nekem lelkesen mutogathat mindenféle leveles dolgokat a közértben, bizony ki nem találom mi az, és hogy is kellene magyarul hívni.

Ugyan ez megy fordítva is. Aki még nem mélyedt bele a kukás autók rejtélyébe bele se gondolt, hogy milyen sok fajtájuk van, és mennyire összetett a rendszer. Annak mindegyik csak simán kukás autó. Így vannak ezzel a közeli török ismerőseim is, ezért Árpi törökül csak annyit tud mondani mindegyikre, hogy kukás autó. Nem tudja a fajtáit elmondani. Nekem pedig ötletem sincs, miként lehetne a szükséges szavakat törökül megtanulni. Leszámítva persze, hogy bemegyünk a központba, és megkérünk valakit, hogy mutogassa végig a járműveket.

De most tényleg. Van valakinek ötlete, hogy tudná idegen nyelven leírni azt, hogy szippantós autó? Majd pedig hogyan legyen meg ennek a török neve? Kérdezzek meg egy járókelőt, vagy valakit a közértben?

Tessék már nekem segíteni! Mi annak a járműnek a török neve, ami a folyékony melléktermékeket szívja ki a csatornából? Hogyhogy melyiket? Hát a barnát? Hogyhogy milyen barnát? Hát azt, ami úgy illatozik!

Márpedig néha tényleg eljön az a pillanat, amikor ezt meg kell tenni.

Történt egyszer, hogy Árpi azt szerette volna a török rokonságnak elújságolni, hogy az ablakból egy szippantós kukás autót lát. Nem, nem simát, nem is keféset, de még csak nem is locsolókocsit. Kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy az szippantós, és ő ezt akarja elmesélni. Miután a célozgatások nem vezettek eredményre, kerek perec ki kellett mondani, hogy mit is csinál ez az autó, hogy meglegyen a török neve: ez lett a folyékony k**ás autó.

Ez a név Árpinak nagyon megtetszett. És bár ezek után megismerte a hivatalos török nevet is, az én verzióm jobban tetszett neki.

És amikor leszálltunk a repülőn Antalya-ban, és mentünk a hotelba a minibusszal, akkor sorban jöttek szembe az üzemanyag-szállító autók. Melyek csak egy hajszállal különböznek a szippantós rokonuktól. Így Árpi az egész utat végig lelkes kiabálással töltötte.

Nézd anya! Ott egy folyékony k**kás autó! Meg még egy!

A szó törökül vidanjör (vidanzsőr). Most, hogy ismeritek, megúszhattok egy hasonló szituációt. De nem valószínű, hogy Isztambulban vagy a török tengerparton nyaralva pont erre lenne szükség. Bár ki tudja?

A Google szerint 317.000 török oldal foglalkozik a témával. Rengeteg céget, és hirdetést találhatunk. Olyat is, ahol büszkén mutatják az új járművet a megerősített szippantós fejjel. Vagy ahol SOS hívni lehet őket, ha éppen kiborul otthon valami. Ezek is olyan cégek, mint a többi. Van Bélaszippantós.com meg Gézaszippantós.com is. De még online bazár is! Ezen az oldalon pedig mi is vásárolhatunk. Még kukás autó és tűzoltó is van!!

Én mindenképpen lementem az oldalt, mert rengeteg szakszó található itt! 🙂 Egyes egyedül arról nincs infó, hogy születésnapra, gyereknapra lehet-e rendelni bemutatót. Tuti tarolnánk az oviban! 🙂

Tehát a nyelv nem egy konvertálható dolog. És legkevésbé sem úgy működik, ahogy a nyelviskolában elképzeljük. Pláne nem szótározásból, hanem néha izgalmas, néha bizarr kalandokból áll. De olyat is ismerek (a német tanárom), akit meg akartak verni egy rossz helyen rossz időben rossz kiejtéssel használt szó miatt. Bár még mindig jobb, mintha véletlenül házasodnánk meg!

A török nyelvben ugyanis a tagadást nem mindig olyan látványosan fejezik ki, mint az általunk megszokott nyelvekben. Persze itt is van nem szócska, és hasonlók. De az akarom és a nem akarom között csak egyetlen m betű a különbség. Ráadásul az az ige közepén helyezkedik el (istiyorum – akarom / istemiyorum – nem akarom). Ha pedig jó sok rag felragadt a szóra, akkor külföldi legyen a talpán, aki megtalálja azt az egy darab m betűt, mielőtt a fél bazárt eladják neki.

Mindehhez még hozzájön, hogy az anatóliai emberek mindig lelkesek. Bármiről is legyen szó. Ezért a hanghordozásból nehéz megállapítani, hogy mégis mi történt. Ki dühös kire, vagy mégiscsak mi van. Ez pedig nehezíti, hogy megértsük, egyet értenek-e velünk, vagy ellenzik a tervek.

Még a kezdeti időszakban egyszer, a rokonságom férfi tagjai nagy hanggal elkezdett kiabálni minden előzetes nélkül. Gyorsan bevonultam a sarokba, mert úgy tűnt, ebből bicskadobálózás lesz, vagy valami hasonló. De aztán kiderült, hogy kezdődik a kedvenc sorozatuk (sírós-szépfiús szappanopera) és majdnem megfelejtkeztek róla. És jaj de jó, hogy valakinek eszébe jutott. Ezért volt a nagy lelkesedés.

Egyébként is a törökök nehezen hallják meg a tagadó mondatokat. Legalábbis három-négy merőkanálnyival előbb kell szólni, hogy elég lesz már a levesből..

Úgyhogy a nyelvben, főleg a török nyelvben, sok a rejtett buktató. És az egyéb finomságok. E miatt pedig vagy nagyon hosszú idő szükséges a teljes beilleszkedéshez, vagy teljesen reménytelen.

A beilleszkedésről nemrég már elmélkedtünk egy sort, hogy Törökországban a magyar mindig a magyar marad. Jobb nem hamis illúziókkal ringatnunk magunkat. Mert felesleges. Meg ahogy az ottani elmélkedésből kiderül, jobb is néha kilógni a sorból.

Sokkal érdekesebb viszont az az erősödő jelenség, hogy már az otthoniak fele is egyre inkább én vagyok a magyar Törökországban.