TV-műsorok a Török nap kapcsán

Pár napja kaptuk a hírt, hogy Török napok lesznek a magyar közmédiában. Mégpedig október 29-én, azaz holnap.

Megpróbáltuk összegyűjteni, hogy mik is azok pontosan. Elsősorban, amelyeket mi is tudunk majd nézni, a határ másik oldalán. 🙂

A legtöbb műsort a DunaTV-n találtuk.

9:10-kor Az emlékezet helyszínei c. dokumentumfilm-sorozat 9. része lesz, az Antalyai Török Nemzeti Obszervatóriumról.

Az Antalyai Nemzeti Obszervatórium a török csillagászok legnagyobb álma volt hosszú időn keresztül. 1997-es megalapítása óta csillagászati iskolaként és laborként működik. Két rendkívül jól felszerelt teleszkópjának, és az Oroszországgal való hosszú távú együttműködésének köszönhetően jelentősen hozzájárul a világ csillagászati kutatásaihoz. Munkájukat szenvedélyesen szerető tudósok kis közössége ez, amely 2500 méterrel a tengerszint felett tevékenykedik. Ez különösen kíméletlen körülményeket jelent számukra, elsősorban télen… – port.hu

9:40-kor a Veszélyezett állatok ismertető sorozat ezúttal a törökországiakat mutatja be. Szám szerint négyet: barátfókát, csíkos hiénát, tarvarjú és ázsiai muflon. E mellett az ország szép tájaiba is betekintést nyerhetünk.

Az igazi török műsorok viszont majd délután kezdődnek.

14:25-kor a Vendégségben Törökországban c. magazinműsor benne lesz a sűrűjében. Itt leginkább a török kultúrával ismerkedhetünk meg. A műsor 17:00-kor folytatódik (vagy ismétlődik)

Majd pedig,

19:05-kor a Házasság török-magyar módra lesz látható, ami az itt élő magyarokkal készült interjúk lesznek. Köztünk mi is szerepelni fogunk. 🙂

Este pedig egy igencsak remek török-német film amely a zenén keresztül mutatja be Isztambult, illetve zenét mutatja be Isztambulon keresztül. Köztünk a sokoldalúságot, a különböző kultúrát no és persze Sezen Aksut is megismerjük. A filmről az animare.hu írt egy remek összefoglalót.

A kiváló tehetségű, eredeti hangú török-német filmrendező Fatih Akin „Át a hídon – Isztambul hangjai” c. filmje zenei útkeresés, Törökországon, Isztambulon át, ahol egyértelműen a zenén van a hangsúly. Oly nagy sikerre számíthat ez a zenei kultúrtörténeti film, mint pár éve Wim Wenders „Buena Vista Social Club” c. filmje a kubai zenészekről. Az „Át a hídon” tizenöt török zenekart mutat be és portréjukon keresztül Isztambult állandóan forrásban lévő olvasztótégelyként ábrázolja. A zenei stílusok sokszínűsége lenyűgöző: hihop és tradicionális népzene, török grunge és mainstream pop, cigány tánczene és elektronikus-etno-cross-over. A város zenéje olyan, mint egy különböző zenei univerzumokból összeálló mozaik, amin keresztül az eltérő életstílusok, generációk és különböző kultúrák is kifejezésre jutnak. Fatih Akin született török szerint Törökország tulajdonképpeni fővárosa Isztambul, mely főváros nagyon jól tükrözi az egész ország társadalmi helyzetét. A filmben annak a kérdésnek is utána akart járni, hogy Törökország vajon eléggé európai-e az Európai Unió szempontjából. És azt gondolta, hogy a zene érdekes utat jelent a kérdés megválaszolására. Fati Akin már forgatás közben megértette, hogy Törökország helyzete túlságosan összetett. Ezt már a zene is mutatja: megtalálható a hiphop és a roma zenekar, rockbandák játszanak négynegyedben és népzenészek kilencnyolcadban. Világossá vált számára, hogy a Nyugat nem Görögországban ér véget. És a Kelet nem Isztambultól Kínáig terjed. Ezek csak képzelt határok. Filmje mindenkihez szól és megérint, aki tudni szeretné, hogy miképp is fest Törökország valójában – a fejkendőkről szóló vitákon túl.

Tehát: 21:35 – Át a hídon (İstanbul Hatıras) – Isztambul hangjai. (Még mindig DunaTV)
Mivel a DunaTV az interneten nem sugározza az ilyen típusú filmeket, így mi erről sajnos lemaradunk. Persze eredeti törökben/németben már láttuk százszor, de azért kíváncsi lettem volna a magyar verzióra is.

Akinek tetszett, és teheti, próbálja megnézni ennek a folytatását is. Bár más csapat, stb… készítette, de méltó a folytatás elnevezésre az Anadolu Kayıp Şarkılar, azaz Anatólia elveszett dalai c. film, ami hasonlóan mutatja be Törökország zenéit, népeit, kultúráit, és történelmét.

A DunaTV-n ezzel véget is ér majd a török nap sajnos. Máshol pedig nem találtunk kiemelt török napi filmet. A Cool TV-n a Cobra sorozatban éppen a Török kapcsolat lesz majd (14:40), más adókon pedig továbbra is zajlanak a török szerelmek és intrikák, mint az Ezel, Tiltott szerelem, vagy a Kuzey-Güney. Ez utóbbi új sorozat, és nagyon jó. A törökök imádták! 🙂 Nem véletlen, hiszen a jólismert Kivanç Tatlitug a főszereplő. 😉

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.2/10 (5 votes cast)
TV-műsorok a Török nap kapcsán, 8.2 out of 10 based on 5 ratings
 

16 Replies to “TV-műsorok a Török nap kapcsán

    1. Szeretném ha még több török sorozatot adnának ! Nagyin jó lenne ha láthatnánk Török címe Ask va Ceze vagy az Asi mind két film csodálatos jó lenne ezt ,Magyar szinkronnal megnézni !!!!

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  1. Szuper! Jó sok műsort láthatunk holnap!
    A Kuzey-Güney nem elég, hogy lehetetlen időpontban van, még agyon is van vágva. 🙁 Jó magyar szokás szerint. A SON című sorozatot olyan szinten vágdosták meg, hogy alig volt érthető.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Ez a fránya népszerűség. Digitális rögzítsétek már majd, hogy a rólatok szóló kivágott részt láthassam. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Remek volt! 🙂 Bár én azt hittem,hogy arányaiban sokkal többet lesztek,valamint,hogy lesz Sema interjú is…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Szuper. Köszi a linket! Nagyon jók voltak az interjúk, bár CyberMacs ezeket már nekem is leírta emailben és a blogban, szóval a rajongói klubnak annyira sok újat nem mondott. 🙂

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    2. Ó, nagyon köszönjük a linket! Nálunk pont a lényegnél szakadt meg az internet, így végre egészben is láthatjuk! 🙂
      A Médiatár azt írja, hogy 60 napig nézhetőek a filmek. De ez nem tudom, a Médiatár része-e… A film pedig elég erősen le van védve archiválás ellen.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Ja, láttalak ám Apukával a két nagy barna fotelben. Kicsit mintha meg lettél volna illetődve vagy lámpalázad lett volna a felvétel közben. Semát is csak fényképeken merték megmutatni, de legalább Árpi is felbukkant. 🙂

        Csősz Boglárka : Azt a részt éppen nem hallottam a konyhában, hogy modell és színésznő, de sejtettem, hogy nem először beszél, mert olyan laza és folyamatos volt, mintha mindig interjút adna. Nagyon laza volt, ahogy előadta a nők-férfiak kapcsolatát a beszélgetés közben a két különböző kultúrában. 😀

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) CyberMacs bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .