Útközben a leves

A medvés történetben már utaltunk arra, hogy Törökországban utazni nem olyan, mint máshol. Mostanában ezekből fogunk részeket kiemelni.

Mai alkalommal az egyik török szokást, az útközben megállunk és eszünk egy kicsit lesz a központban.

Törökország nagy. Hatalmas! Egyik feléről a másikra átjutni akár több napig is eltarthat. De ha beüt a rossz idő, elénk ugrik egy hegy, pláne valakinek eszébe jut, hogy az út mellett (+300 km kerülő) laknak a régen látott rokonok, akkor mindez még tovább tarthat.

Mindez persze még nem jelenti azt, hogy komolyabb előkészülettel indulnának útra. Hiszen csak pár napra leugrunk a faluba. Jó, hát viszünk sajtot (8 kg), meg egy kis tésztát (12 kg) és persze a nagymamát is be kell zsúfolni valahova. De alapvetően útközben azért minden elérhető, ami csak szükséges.

Úgyhogy meg is állunk útközben, hogy elérjük azt a mindent.

Az utazás nem könnyű. Órákra bezárva, mozgás szinte semmi. Így a törökök jó okkal gondolják azt, hogy ilyenkor a diétás szabályok stresszoldás címszóval felül írhatóak. Nyugodtan lehet venni chipszet, szotyolát, stb… Persze ezek után az utastársunk fogja magát stresszes helyzetben érezni, és ő is elrohan chipszet venni.

De egyébként annak ellenére, hogy jóformán csak ülünk egyhelyben, kell az energia, mert egy idő múlva a napok és az éjszakák teljesen egybefolynak, és már azt se tudjuk, mikor voltunk ébren, mikor aludtunk, melyik nap indult el, meg egyáltalán volt-e olyan időszak, amikor nemcsak a kocsiban ültünk.

Pláne a sofőrt kell energiával ellátni. Mert a gáz, a fék és a duda nyomkodása sok kalóriába kerül.

Tehát útközben meg kell állni, hogy mi is, meg az autó is, és mi is, főképp mi is fel legyünk tankolva.

Itt két kategóriát kell megkülönböztetni.

Egyszer van az Isztambul-Ankara autópálya, ahol úgy a fél ország szokott megfordulni. Itt pedig komoly méretű parkolók vannak, úgy felszerelve, hogy simán több tíz turistabusz elférjen, és innen több üzletbe, bazárba, étterembe, stb…-be lehet bemenni. A másik pedig az, amelyek az kisebb utak mellett helyezkednek el.

Ezen utóbbiak sem feltétlenül kisebbek. Egyik alkalommal megálltunk egy bokornál. Majd amikor bementünk mögé, akkor derült ki, hogy egy több kertből álló étterem komplexum bújuk meg a zöld leveleken túl.

De persze olyanok is vannak, amelyek csak kicsike kis bódék, és persze autópálya feletti McDonnald’s sem hiányozhat. Tehát van minden féle. Modern is, tradicionális is.

Apuka inkább az utóbbiakat kedveli, ahol még a terítőn lévő foltokhoz is régi emlékek köthetőek. Tény persze, hogy amikor ekkora túlkínálat van, akkor a tradicionális jellegű megállók csak akkor maradhatnak életben, ha minőségük is jó. Vagy az áruk.

Apuka persze több ezerszer megtette már az utat Isztambul és Szalmafalva között, így tudja, mikor érdemes egy völggyel odébb menni, mert ott jobban főznek. Így mi már a kitaposott, vagy inkább végigevett utakat szoktuk bejárni.

Szokás azt mondani, hogy érdemes többször megállni, és kevesebbet enni, minthogy egyszer állunk meg és megesszük a fél kecskét. Talán ebben a szemléletben, talán más okok miatt, de a legkedveltebb úti étel a leves. Akárhol és akárhányszor csak megállunk, ott levest eszünk.

Ebből a kedvelt a pacalt leves.

Fokhagymával

Soooooooooook fokhagymával.

Mondják, hogy minden nap egy alma, az távol tartja az orvost. Hát nálunk minden megállóban egy fokhagymás pacal leves figyel be. Ez azt hiszem a medvéket is távol tartja.

És tényleg! Egyetlen orvos sem akart beülni mellénk a kocsiba!

A törökök egyébként azon a véleményen vannak, hogy a bőséges fokhagyma fogyasztás egészséges, mert jó antibiotikum. A bacikat biztosan megöli. De nekünk kísérletekkel azt is sikerült bizonyítani, hogy a fokhagymás lehelet leolvasztja a jeget is ablakról. Azt persze nem ígérhetem, hogy hólánc helyett is jó. De azért mindenképpen praktikus.

Az Erő van vele!

Szerintem meg csak fokhagymát evett…

Pacal leves. Jó fokhagymás
Ez csak antibiotikum. megölni a baktériumokat
Meg az orvost is, ha közel jön