Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Új év! Beszéljünk a pénzről!

Aki szerint ez még korai, menjen vissza aludni, és inkább holnap jöjjön vissza! 🙂

A törökországi tartózkodási engedély egyik feltétele, hogy 6.000 US dollárt kell bemutatni. Mert ha nem dolgozunk (ahhoz munkavállalási engedély kell, és az már más kategória), és nem is diákként vagyunk itt, akkor ugyebár valamiből élni kell. Nem lehet egész nap csak az utcán gitározni meg táncolni.

A török kormány számításai szerint 1 évre legalább 6.000 US dollár szükséges. Vagyis ennyi az, ami már biztosítja, hogy ne az állam terhére legyünk vendégek. Ez a 6.000 US dollár kb. 14.000 TL. Forintba átszámolva pedig kb. 1.600.000

Az, hogy ez mennyire, nagyon függ, hogy ki milyen életmódot folytat. No meg, hogy Törökország melyik részén él. Köztudott, hogy Isztambul a legdrágább hely. Na de ez tényleg mi is jelent?

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2014. január 1-én elindítottam egy telefonos programot (MoneyWise, idén pedig a Tosh Finance lesz, mert azt lehet webről is kezelni, meg céges költséget kezelni), és eldöntöttem, hogy minden egyes kiadást és bevételt bele fogok írni. Legyen az bármilyen apró is. Még ha az utcán találok egy 5 kuruş-os érmét, azt is beírtam (egy év alatt összesen 6 TL-t találtam! 🙂 ). De ugyan úgy, ha egy simit-et, vagy egy teát vettem, azt is felírtam. Látszólag nem sok, de egy év alatt a sok kicsi is meg tud duzzadni. A teák (csak teák, egyéb büfézgetés mellett elfogyasztott teák nem) pl. összesen 60 TL-t tettek ki. Míg a simit 88 TL-t.

Ezek alapján év végére szép kis listát kaptam, ami akár jó is lehetne. De nem egyedül élek, Semának meg nem volt kedve mindent írni. Ő e mellett a céges dolgokat is intézi, ami miatt tényleg pepecselés lett volna.

Így tehát a lista messze nem teljes. E mellett nincsenek benne olyanok, mint pl. az albérlet, mert mi olyat nem fizetünk (ami egyébként 2 személyre kb. 1200-2200 TL/hó), a rezsi (használattól függően 300-500 TL/hó, de télen könnyen lehet magasabb is), meg a mindennapi bevásárlások jelentős része.

De azért kiindulásnak talán jó lesz! 🙂

Kezdjük az étkezéssel! Nem kerestem mindig a legolcsóbbat, de azért a drágákat próbáltam elkerülni (különben a 6.000 USD egy hét alatt elfogyott volna). Ezen azért lehet vágni, hogyha csak otthon eszünk és a munkahelyre is szendviccsel megyünk,

  • Étterem: 4.000 TL
  • Büfé: 510 TL
  • Tea: 60 TL
  • Simit: 88 TL
  • Borravaló: 200 TL
  • Közért: 1500 TL
  • Csoki: 700 TL (öööö… ez meg hogy nőtt ekkorára??)

Tegyük hozzá, hogy az olyan alapvető, és többnyire megkerülhetetlen dolgokat, mint a mosópor, mindig a Sema vette. És persze ők sincsenek ingyen. De nem tudom, mennyi lehet egy évben összesen. És persze a dolgot bonyolítja, hogy Árpi mérete ellenére jobban gyűjti a koszt, mint mi, így pl. ő is elég sok mosószert elhasznál.

Elég nagyot harap még a közlekedés is. Ráadásul mindezt úgy, hogy az idén nagyon keveset kellett a buszokat és a hajókat használni, hiszen a cég 7 percre van a lakástól. Így a legtöbb csak a rendszeres gitár tanfolyamomra ment el. Így lett:

  • 1.000 TL

Ennek simán lehet a háromszorosát is számolni, ha sokat utazunk Isztambulban (márpedig Isztambulban sokat utazunk). Így ez inkább

  • 3.000 TL

Meg kell hagyni, hogy azért otthon se olcsó a BKV, ahogy a világ más nagyvárosaiban sem (Halló! Londonból valaki?). Viszont az jól látszik, hogy bár a belvárostól távolodva olcsóbbak a lakások bérleti díjai, nem feltétlenül jövünk ki jobban.

Ezek után jöhetnek az egyéb költségek.

Mozi nem volt sok évben. Legtöbb kulturális program számomra az volt, hogy Árpival kimentünk a játszótérre, majd az ottaniakkal elbeszélgettünk a kulturális nézőpont különbségekről. Meg persze arról, hogy Árpit lebeszéljem, ne cipelje haza az összes lányt, amelyik megtetszik neki…

Így maradtak jórészt a könyv és hasonlók vásárlása

  • Kultúra: 300 TL
  • Árpi könyvek: 550 TL

Idén ruhára nem költöttem, és az egészségre (beleértve a fogkrémet is) sem költöttem jelentősen. Még a legnagyobb tételt a fodrász tette ki. De ő hozzá is csak azért jártam, hogy cserébe parkolhassunk az üzlete előtt. Ez is összesen 3 alkalom volt az évben. Így összesen:

  • Egészség: 300 TL
  • Ruha: 0 TL

Pedig aztán ruhára lehet költeni! Főleg a női oldalon!

Ezen kívül még elment egy marék pénz számítógépre, meg jelentős össze virágra Semának. No meg Árpinak tűzoltóra. De ezek már saját költekezések. Ezt nem számolom bele az isztambuli életben maradáshoz szükséges alaphoz (pedig a virág nagyon is az!)

Összességében nekem kijött a 14.000 TL/év az alap költekezésre. Még egy kicsit meg is haladta. És még szerencsém is volt, mert nem kellett vízumra költenem, sem lakásra. Helyette ment biztosításra (TB), ami havonta kb. 150 TL-nél kezdődik, tehát egy évre simán felduzzad legalább 1.800 TL-re.

Ügyesen lavírozva persze lehet vágni a költségekből. De vannak megkerülhetetlen dolgok. Mint pl. a közlekedés. Vagy az albérlet. Ráadásul a túl olcsó lakásnál sorozatban jöhetnek elő olyan gondok, amelyek csak a költséget növelik (ami persze egy drágánál is előfordulhat).

De ha igazán spórolni akarunk, legjobb ha másik török várost választunk. A zöldség és a gyümölcs pl. negyedébe kerül Antalyaban. Vagy Isztambulon kívül mindenhol máshol az étterem is jóval olcsóbb.

Ami viszont a lényeg, hogy bizony az a 6.000 USD/év nagyon is igaz, hogyha Istanbulban akarunk lakni.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.2/10 (6 votes cast)
Mennyibe kerül Isztambul?, 9.2 out of 10 based on 6 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


82
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    ekmek
    “bread”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek