2015. március 7-8-án nagy buli lesz Ankarában. De az most nem olyan dinom-dánom, csoporttáncos. Hanem Robot Napok lesz!
Mégpedig immár ez lesz a tizenkettedik!
Helyszín: ODTÜ
Immár 12. alkalommal rendezik meg Törökország fővárosában a Nagy Robot Napot. Ahol is minden repül mozog gurul zizeg. Vagy akárhogy is, de robot legyen.
A robotnak feltétele, hogy magától tudjon mozogni, meg döntést hozni (ebben különbözik pl. az embertől) valamilyen szinten. Ehhez pedig különböző klasszikus robot akadálypályák vannak, amelyen saját erőből és döntésből tudnak jól eltévedni, majd összegabalyodni. Ez meg kívülről nézve felettébb mókás. Szóval legalább ezért érdemes elmenni még akkor is, ha nem éppen a Marsra akartunk bányászrobotot tervezni. Bár egy bevásárló/vasalórobotnak nagyobb haszna lenne. 🙂
A versenyek viszont hasonlóan, a mindennapi életben hasznos, feladatokból állnak:
- Felderítés és mentés: Egy kis robot előzőleg felderíti a terepet, majd ennek adatai alapján a nagy robot kihúzza a bajból (valós életben felhasználható: a robot hazavisz minket a kocsmából)
- Sumo: A klasszikus ki az erősebb. (valós életben felhasználható: a robot kihúz minket a kocsmai bajból)
- Mini Sumo: Akinek több gyere van, az tudja, mi ez. Csak itt az olaj folyik… Az ilyen robotok a jövőben bevethetőek lesznek a 120 cm alatti nép rendre teremtésében.
- Labirintus: Ismét egy klasszikus, a robot kitalál a labirintusból.
- Szemétszedés: A robot különböző összeszedi a különböző színű szemetet, melyeket a különböző színű kukákba dobálja.
- Vonalkövetés: Ez egy jó buli. A robot egy csíkot követ. Egyszerűbb esetben ez egy szimpla vonal. A fejlettebb robotok viszont a kínai törtvénykönyv betűin táncolnak egy sort.
- Szabad kategória: Itt mindenkinek a robotja azt csinál, amit csak akar. Így, amikor összetalálkoznak, akkor bármi történhet! 🙂
No tehát ez lesz a Robot Nap, Ankarában, 2015. március 7-8-án, az ODTÜ-n! 🙂
Ajánlott oldalak:
Robot napok Ankarában,- Women Techmakers - Női techguru konferencia Isztambulban és Ankarában (1.000)
- Hogyan lett Ankara Törökország fővárosa? (0.683)
- Aşk Tesadüfleri Sever (0.683)
- Augusztus 30 - Zafer Bayramı (Győzelem Ünnepe) (0.683)
- Magyarok Ankaraban (0.683)
- Navigáció Isztambulban (RANDOM - 0.317)
Ez megint jóra sikeredett… 🙂 Jót derültem rajta, pedig mennyi munka van bennük (mármint a robotok tervezésében és kivitelezésében).
Köszönjük! 🙂
Ha megnézzük pl. a repülés kezdetén, vagy az autózás kezdetén mik voltak, akkor azok is mókás dolgok. 🙂 Mégis ezeknek a furcsa embereknek köszönhetünk olyan mindennapi dolgokat, mint pl. fék, ejtőernyő, stb… 🙂
Úgyhogy nagyon jók az ilyen összejövetelek. A programozóknak tanulság, de szerintem ők is éppúgy élvezik, mint mi laikus kívülállók.