Mindannyian tudjuk, hogy a jelszó privát dolog. Vigyázni kell rá, nehezen kitalálhatót kell választani, mindenhol másikat érdemes használni, és persze pár havonta ajánlott változtattni.
Ezt így tudjuk, ismerjük.
Aztán persze ezeket a szabályokat lazán vesszük.
De van olyan, hogy egy egész ország veszi lazán a jelszókat és kódokat. Nagyon lazán.
Isztambul egy nagy város. Hatalmas! 13-15-17-20 millió ember él benne (attól függ, hogy számoljuk). És legalább 3x ennyi macska.
Mégis, ha benne vagyunk a közepén, akkor már sokkal inkább olyan, mint egy nagy család. Egy nagyon nagy család egy hatalmas jurtában.
Így aztán sok olyan dolog, ami általában az ember privát szférájába tartozik, bent van a közösben. Ilyen a jelszó is.
Kezdjük mondjuk a kapukóddal!
Ennek ugye az lenne a lényege, hogy a házba ne lehessen bejutni. És itt már mindjárt el is jutottunk az első kulturális különbséghez! Ugyanis a törökök nem azt akarják, hogy senki ne menjen be, hanem pont fordítva! Ahol ekkora hagyománya van a házhoz szállításnak, ott fontos, hogy minél többen bejussanak az épületbe. Ilyenek, mint mondjuk a zöldséges, akit még a munkából hazafele menet fel lehet hívni, hogy tegyen az ajtónk elé 15 kg krumplit meg két száll petrezselymet.
De az ajtónk elé, ne a ház elé, mert ki tudja, milyen emberek járnak az utcában…
Persze a fél utca tudja a kapukódot, mert havonta legalább egyszer valami feladata van a házban. Így az olyanok, mint a zöldséges, hentes, sarki bolt, pék, vízszállító cég, stb… egy egész telefonkönyvet tartanak a fejükben azáltal, hogy a környék összes házának tudják a kapukódját.
Természetesen a pizzafutár, sülkrumpli futár, kebab futár, kínai hajszárító-árus futár is mind-mind megkapja a kódot.
Igen, ki lehet nyitni a kaput fentről is, ha éppen működik. Meg ha kedvünk van hozzá. De a törökök szerint egyszerűbb, ha csak egyszer kell az ajtóig elmenni. Az meg úgy nem az igazi, hogy amikor a kapunál csengetnek, akkor beengedjük a emberkét a 30 l vízzel, majd az ajtóban megvárjuk, míg kiderül, hogy megint bedöglött a lift, és felérjen a 7-re.
Egyébként a legtöbb helyen a kapukód: 1234
Külön érdekesség, hogy a kapu szó törökül is kapı. Csak ő minden ajtóra kapı-t. Míg mi csak a… kapura. Sok hasonló szó van, aminek valószínűleg közös az eredete, de az évszázadok során az egyik nyelvben leszűkült a jelentés. Ilyen pl. a szoba is, ami törökül már csak a kályhát jelenti. Valószínűleg eredetileg egy meleg helyiség lehetett.
A másik nagyon titkos dolog a PIN-kód.
Ugyan ATM-t Isztambulban nagyon könnyű találni, de mégis el kell érte menni. Pedig éppen megy a kedvenc sorozatunk. De a pénz SOS kell. Különben mire a film véget ér, elfelejtjük.
– Itt a kártyám, és menjél fiam, vegyél ki 100 TL-t!
– De apa! Épp a kedvenc sorozatom van!
– Akkor lányom te menjél, de gyorsan, gyorsan!
– Neked is? (Te is fiam, Brutus török változata), na akkor hívom a zöldségest!
…
– Hé Ali! Léci ugorj el az ATM-hez, és vegyél ki 100 TL-t! A PIN-kódot tudod ugye? Igen! 1234! Jah, és jövetben hozzál már 2 kg narancsot, meg fél kg banánt! Köszi!
Ali bácsi ha egyszer rossz útra tér, nagyon hamar meggazdagszik…
A jelszavak sincsenek jobb helyzetben. Pl. a legtöbb wifi jelszó nem más, mint a cég telefonszáma. Ami egy étterem-kávézó esetében nem rossz, mert elsőnek mindjárt lehet ezzel próbálkozni, majd ha nem sikerül, csak akkor zavarjuk a pincért. Ez utóbbi, törökül tudó külföldiként egy külön móka. Hiszen ki tudja miért, ragaszkodnak hozzá, hogy angolul válaszoljanak egy török kérdésre. Aztán a számoknál majd jól összekavarodunk.
A személyes, meg a céges jelszók is hasonló védelmet élveznek. Itt ugyanis az emberek a bizonyos kedvenc számot szoktak használni. Ilyet, mint a személyi szám. Ráadásul mindenki ugyan azt a típust. Így nem olyan nehéz kitalálni, másnak a jelszavát, ha egy kicsit ismerjük.
De ritkán van szükség találgatásra. Hiszen bár a jelszó szent, és sérthetetlen, mindig vannak olyan esetek, amikor SOS be kell lépni az e-mailbe, vagy máshova, és a tulajt csak telefonon lehet elérni. Mint a fenti PIN-kód esetében is láthattuk. Úgyhogy nem tart sokáig, míg a közeli ismerősök, kollégáink, ügyfeleink, és persze a zöldséges megtanulja a jelszavunkat.
Megjegyzés: a jelszó nem a személyi szám. Nem írom le, melyik, mert akkor holnapra feltöritek a fél ország Facebook fiókját…
Ez én kódom,
- Béla supermarket (1.000)
- Március 15. - első év (1.000)
- Az óraátállítás Isztambulban (1.000)
- Most igen vagy nem? (1.000)
- Kultúrális ütközések (1.000)
- Földim! (RANDOM - 1.000)
Születési dátum? Vagy a qwerty? Esetelg atatürk vagy Atatürk születési dátuma? 🙂
Ez jópofa kis cikk volt, de ha igaz, akkor rém felelőtlenek is… PIN kódot másnak megadni… Mert hogy kapukód még talán oké, hiszen egy postás is tudja otthon a toronyházak belépőkódjait. De PIN kód? Szép dolog a bizalom, de azért ennyire nem…