Arnavutköy, az elveszett kisváros

Arnavutköy (Albán falva) egy csendes kisváros a Boszporusz partján, Isztambul törtténelmi belvárosától alig 8 km-e vízvonalban.

Ne keverjük össze a másik Arnavutköye-el, ami viszont egy falu bent az erdőben. Légvonalban 30 km-e.

Arnavutköy
Arnavutköy

Tehát Arnavutköy 8 km-e fekszik a belvárostól azon az úton, melyen a halak és a tankerhajók járnak.

Ez kellő távolság ahhoz, hogy a múltban egy kényelmes, csendes kisváros legyen. Ahova nem hallatszanak el a háremi intrikák. Úgyhogy itt békében élt mindenki. Egészen addig, míg Isztambul egyik napról a másikra úgy megnőtt, hogy Arnavutköy ma már a belvároshoz tartozik.

Ennek ellenére a város ma is megtartotta a régi képét. Ebben sokat segített a hegyoldal, ami eléggé leválasztja Isztambulról. És persze megakadályozta a modern beton házak építését. A Boszporusz-parti főút sem megy át a város történelmi főútján, hanem a tengeren kerüli meg azt. Ez persze sokat rontott az egykori tengerparti faházakon, cserébe viszont maga a kisváros szépen elrejtőzött a világváros belsejében..

Taksiarhi Ortodox rum templom
Taksiarhi Ortodox rum templom

Annyit biztosan tudunk, hogy már a bizánci korszakban is állt itt egy városka (ezek szerint már akkor is voltak olyanok, akik nem bírták a palota zűrzavarait). Több neve is volt a helységnek a biztonság kedvéért, no meg hogy zűrösebb legyen az adminisztráció. Ezek így sorban: Hestai, Promotu és Anaplus.

Ők, ha már itt voltak, távol minden bajtól, akkor építettek egy templomot is (ne kelljen már e miatt behajózni a városba minden vasárnap). Ezt Mihály Arkangyalnak nevezték el (Ayios Mikhailaion). És ha már így tettek, akkor készítettek is egy hatalmas arkangyalos mozaikot. Ez pedig annyira tetszett mindenkinek, hogy sokáig a várost az Angyalok városának nevezték.

Arnavutköy történelmi utca
Arnavutköy történelmi utca

Később, az évszázadokon keresztül Bizáncért folytatott ostromok komolyan megviselték a kisvárost. Nagy esély volt rá, hogy végleg eltűnik. 1468-ban, amikor a környék már elcsendezett, hiszen a törökök elfoglalták Isztambult, II. Mehmet szultán a nyugatról menekült albánokat ide telepítette le. A mai nevét ebben a korban kapta: Albán falva.

Az albánok az elmúlt fél évezred alatt eltűntek. Amikor az I. Világháború előtt tartották a népszámlálást, akkor 493 törököt (muszlimot), és 5973 görögöt találtak. E mellett még nagy számban éltek zsidók. De ők még a népszámlálás előtt, 1877-ben történt nagy tűzeset után elvándoroltak. Albánokról pedig nincs hír.

Mint láthatjuk, igencsak a görögök voltak többségben, ami ma is meglátszik a kisvároson. Mindjárt egy jelentős görög templomot találunk közel a tengerparthoz. Sok régi házon pedig ma is láthatjuk az eredeti görög feliratot.

Mivel Arnavutköy pont ideális távolságban fekszik ahhoz, hogy az ember megszökjön a városi zsivaj elől, ráadásul még a Boszporusz partján is fekszik, előszeretettel építettek kisebb nyaralókat, és palotákat. Ezek leginkább fából készültek, a jól ismert isztambuli faház stílusában (yalı). Szerencsére mindez mára is megmaradt, hiszen a megaváros úgy ölelte körül az egykori kisvárost, hogy nem nyúlt hozzá. Ráadásul könnyen el is juthatunk ide.

Arnavutköy antikvárus macskák
Arnavutköy antikvárus macskák

Ma Arnavutköy egy kellemes sétálóhely lett, ahol nemcsak ódon faházak, de érdekes boltok vesznek körbe minket (sajt, teázó, számtalan étterem, stb..Ö. És természetesen nem maradhat el az antikvárius sem. A macskáival együtt.

Virtuális séta Arnavutköy városrészben

Itt a vége
Itt a vége

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Arnavutköy, az elveszett kisváros, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

7 Replies to “Arnavutköy, az elveszett kisváros

  1. Esetleg GPS koordinátákat tudnál írni? A Google Maps mindig a 30 kilométerre lévő várost adja ki.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Bocs egy teljesen off kérdésért: Ezen az új Yandex formátumon nem tudod esetleg hogyan kell előhívni a “my maps” szolgáltatást?

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Nem tudom sajnos. 🙁

          Ha csak lehet, kerülöm a Yandexet, mert túl agresszív. Csomó programmal fel akar települni a gépre, ha pedig jön, akkor hozza a nemkívánatos barátait. Egy laptopunk már úgy járt, mint ’45-ben Magyarország: megszállt a Yandex, aztán már csak oroszul beszélt..

          Ennek ellenére itt van panoráma kép, és valódi dugó térkép.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      2. Akkor ha jól látom, egy Cengelköy kirándulás után be lehet illeszteni a programba egy hajókirándulást Arnavütköy-re.

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Igen, csak nagyon el kell találni a hajók indulását (menetrend itt), mert nem járnak túl gyakran.

          Ha lesz időm, összedobok egy ajánlott Boszporusz programot, ami a két oldali séta helyeket tartalmazza, közte pedig hajóval. 🙂
          Arnavutköy esetén szerencsénk van, mert a part menti házak elő odatették a főutat. Így száraz lábbal is megnézhetőek a szebbik felükről (ráadásul kényelmesen lehet fotózni is, nem kell sietni). De ez nincs minden helyen így, így a hajó jól jön.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .