Atatürk portré a hegyoldalban

A világ (egyik??) legnagyobb portréja, mely állítólag még az űrből is látszik, Törökországban található. És a törökök atyját, Atatürköt ábrázolja.

1982-ben Mustafa Aydemir Az Erzincan tartománybeli falu mellett katonáskodott. Igaz, csak rövid időre (29 nap), de mégis úgy érezte, hogy valamit tenni kell a szabadidejében. Valami nagyot.

Beszélt hát a feletteseivel, akik elgondolkoztak az ötleten, miszerint egy hatalmas Atatürk portrét készítenek a közeli domboldalra. Mivel 1982-ben még nem volt Facebook, ahova a honvédek a titkos katonai járművekkel selfie-zett képeket feltöltsék, nem Mustafa volt az egyetlen, aki unatkozott. Így a vezetőség jónak látta az ötletet, hogy egy kicsit megmozgassa az embereket. A katonák pedig egyébként is nagy tiszteletben tartják Atatürk emlékét.

Végül 3000 önkéntes vonult ki mészkővel és fekete festékkel (összesen 100 tonnával), hogy elkészítsék a világ legnagyobb Atatürk képét. Ennek hossza 176 m, szélessége pedig 43 m.

Az építkezés 30 napig tartott. És valószínűleg a hadsereg a helikoptereket is bevetette, hogy felülről is jól nézzen ki, ne csak szemből, a közeli útról.

Amikor pedig elkészült, akkor állítólag Mustafa összeveszett a parancsnoksággal. Mert azt kérték, hogy a művész írja alá, de ő megtagadta: ez nem csak az ő munkája. E miatt majdnem hadbíróság elé került, de végül beérték azzal, hogy elbocsájtották a katonaságtól.

A kép több, mint 30 év elteltével is látható. Még a Google Földben is megtekinthető (link itt), akár 7500 m-es magasságból is!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Atatürk portré a hegyoldalban, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

2 Replies to “Atatürk portré a hegyoldalban

  1. Van egy nagy török zászló is nem messze az Atatürk portrétól. A Gugli Földben látszik!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .