100 éve, 1915. február 18-án az Antant flottája behalt a Dardanellák szorosba, és ezzel megkezdődött az I. Világháború egyik legvéresebb csatája. Bár kevés olyan volt, amelyik ne érdemelte volna ki ezt a nevet.
Itt viszont a törökök nyertek. Majd megint nyertek. És megint nyertek. Ezzel pedig egy hatalmas fordulat kezdete volt az Oszmán Birodalomban.
Mondhatnánk, hogy 1915. február 18-a volt a kezdete a török részről az I. Világháborúnak. De ez azért sem igaz, mert eddigre 2 frontot már harcoltak az oszmánok: Afrika irányába a Palesztin fronton Szuezért az angolok ellen, és Ázsia irányába a Kaukázusért az oroszok ellen. Itt volt az ideje, hogy Európa irányába is harcoljanak. Az ausztrálok ellen.
Kezdetnek azért se lehet mondani, mert az I. Világháború egy folyamat volt. Főleg a törökök részéről, akik egyébként is szinte minden évben harcoltak valakivel azóta, hogy I. Oszmán az 1200-as évek végén fejbe ütötte a szomszéd törsz főnökét, és elvitte a lányát, majd birodalmat alapított. Az utolsó, a Második Balkáni Háború is éppen nemrég (1913) ért végett. Úgyhogy nem biztos, hogy a lakosság különösebben észrevette volna, hogy ez most már lesz, mint a többi.
Annál is inkább, mert az oszmán háborúk a török területektől távol zajlottak. Viszont pont az I. Világháború utáni Török Függetlenségi Háború lesz az, ami egészen Anatólia belsejéig lángba borít mindent. Ahogyan meg is változtat mindent.
Ennek egyik eredménye, hogy Törökország azóta se háborúzott, és még a II. Világháborúból is kimaradt.
De most még 1915-öt írunk. Legyen inkább 1914.
Elkezdődött az I. Világháború. A törökök a németek mellé álltak, mert már több száz év eltelt azóta, hogy komolyan hódítottak volna valamit. Ekkorra már a szultánság is a végnapjait élte. Az igazi vezetés Enver pasa kezében volt. Az ő álma egy pántörök birodalom létrehozása volt.
Törökországnak három kijárata van. Egyik Ázsia irányába, a Kaukázuson keresztül, másik Afrika irányába, a harmadik pedig Európa felé. Az I. Világháború elején a Balkánon patthelyzet alakult ki. Még nemrég ért végett az Első és a Második Balkáni háború. A sebek frissek voltak, így még nem döntetett el, ki-ki mellé fog állni. Így ebbe az irányba egyenlőre béke volt. A másik két oldalon a török harcoltak. Mindenkivel, aki szembe jött.
Beleértve az időjárást is. Délen a nagy meleggel és szárazsággal, keleten pedig a hóval és faggyal kellett megküzdeniük.
Mindeközben Európában a frontvonalak megmerevedtek. Az Antant valahogy fel akarta kavarni az állóvizet. A német erőket valahogy el kellett vonni nyugatról. Mindeközben pedig valahogy az oroszokat is szerették volna segíteni. Így egy olyan helyet kerestek, ami ideális lenne egy új front megnyitásához.
A törökországi Dardanellák ehhez ideális helynek tűntek. Elég közel volt a Balkán összes államához, hogy egyértelmű üzenetet küldjenek feléjük. És elég közel az oroszoktól, hogy a törököknek ne legyen kedvük őket támadni. És elég közel Isztambulhoz, hogy mindenki megijedjen.
A terv elég egyszerű lett volna: az Antat néhány hajóval bevonul a szoroson, és ha lehet, egészen Isztambulig haladnak. Mert hát ugye a törökök nem számítottak komoly ellenfélnek. Csakhogy a sziklák között megbúvó ágyuk a vártnál erősebbek voltak, és a 18 hajóból 3 elsüllyedt, és 4 súlyosan megsérült. Ekkora vereséget évszázadok óta nem szenvedett se a brit, se a francia haditengerészet. Ez a nap volt 1915. február 18-a.
Nosza, akkor szálljunk partra. Mert nincs itt semmi, csak pár bokor, meg egy meredek domboldal. – gondolták a szövetségesek.
A törökök az elején nem értették, mire jó ez. Hiszen oka volt annak, hogy ez elmúlt 8000 év alatt senki se épített még egy falut se arra a partra. A domboldal pedig azoknak kedvezett, akik fent voltak. Ezek pedig a törökök voltak.
A Gallipoli félsziget, ahol végük az ausztrálok és új-zélandiak (ANZAC) partra szálltak, egyáltalán nem olyan, mint a térképen látszik. A meredek partvonal, majd feljebb a meredek vízmosások a mindig a védőknek kedveztek. Egy-egy rövidebb, 50-20 méteres szakasz megszerzéséért több ezer katonát kellett feláldozni. Már ha egyáltalán sikerült valamit előre haladni.
A lövészárkok pedig megdöbbentően közel, 8 m-e voltak egymástól.
További nehézség maga az időjárás volt. Ami ez alkalommal a törököknek kedvezett. Míg a szövetségesek felváltva küzdöttek a viharokkal és a szárazsággal, addig a törökök kényelmesen sütögették a kebabot a frontvonal mögötti falvakban.
Mindennek az lett az eredménye, hogy a partraszállás után nem sokkal a frontvonalak itt is megszilárdultak. Csendesnek semmiképpen nem lehetett nevezni, mert összesen több, mint 100.000 ember halt meg az alig 1 évig tartó harcban.
Ezzel együtt pedig az Antat üzenete sem úgy ért célba, ahogyan tervezték. Bulgária 1915 októberében hadba lépett, az osztrák-magyar csapatok legyőzték a szerbeket, az antantbarát görög kormány lemondott. Ennek eredményeképpen létrejött a szárazföldi összeköttetés Németország és Törökország között. Az osztrák-magyar csapatok pedig egészen Görögországig jutottak.
Az Antatnak lépnie kellett, 1915. október 5-én Szaloniki mellett partra szálltak. Erősítésként a csapatokat átirányították a Gallipoli félszigetről. Az utolsó brit alakulat 1916. január 7-én hagyta el a lövészárkot. Ezzel a törökök megnyerték a Dardanellák ostromát.
Míg az Antant oldalon komoly morális és politikai válság lett az ostrom eredménye, addig a török történelem egyik legnagyobb váltását idézték elő. Az I. Világháborúban ezen az egyetlen helyen könyvelhettek el sikereket. Ebben pedig a fiatal Atatürknek nagy szerepe volt. A nép hősként ünnepelte, mögé állt, amikor a török függetlenséget és az újonnan alakult köztársaságot kellett megvédeni.
- A duda (1.000)
- Roxelána (1.000)
- Isztambul nevei (1.000)
- Találtunk egy hamamot (1.000)
- Egy alternatív történelem (1.000)
- Anatóliai időviharban – 28. rész – Még kettő (RANDOM - 1.000)